2015-11-29 15:24:00

Ferenc pápa beszéde Kampalában az ugandai papokhoz és szerzetesekhez: Emlékezés, hűség, ima


Ugandában a szombati nap utolsó programjaként Ferenc pápa a kampalai székesegyházban este hétkor találkozott a papokkal és a szerzetesekkel. A Jézus Szent Szíve tiszteletére szentelt templomot az afrikai francia „fehér atyák” kezdték építeni 1914-ben és 1925-ben szentelték fel. Mintegy ötezren a templomon belül és sok ezren a székesegyház előtt fogadták és hallgatták a pápa szavait, papok, szerzetesek és nagyon sokan szerzetesnővérek…

Ferenc pápa ezúttal is szabadon beszélt spanyol nyelven, amit szimultán angolra fordítottak. Kezében tartott kis vázlata mutatta, hogy nemcsak az átadott üzenetét készítette el, hanem erre a rögtönzött beszédre is felkészült.

Ne feledkezzetek meg… emlékezni!

„Három dolgot szeretnék elmondani nektek ma este és ezek az emlékezés, a hűség és az imádság” – kezdte a beszédét a pápa. „Először az emlékezésről. Mózes a második törvénykönyvben arra inti a népét, hogy „Ne feledkezzetek meg…”. Én magam is ezért ismétlem ezt oly sokszor: Ne felejtsétek el mindazt, amit az Isten tett az ő népéért. Tehát kérjétek az emlékezet, az emlékezés kegyelmét. Ahogy a fiataloknak mondtam az előbb, az ugandai keresztények vére a (protestáns) keresztények vérével keveredett. Ne feledkezzetek meg erről a vérről, hogy tovább gyarapodjatok. Az emlékezés fő ellensége a feledés, de mégsem ez a legveszélyesebb. A legfőbb veszély abban áll, hogy hozzászokunk atyáink örökségeihez. Uganda egyháza sohase szokja meg vértanúinak távoli emlékezetét.  A mártír tanút jelent. Az ugandai egyháznak hűségesnek kell maradnia ehhez az emlékezethez, azaz továbbra is tanúnak kell lennie. Nem élhet egyszerűen csak annak a hozadékából. A hajdanvolt dicsőség a kezdeté, de nektek a jövő dicsőségét kell építenetek. Ezt a feladatot bízza rátok az egyház: legyetek tanúk, amiként tanúvá lettek a mártírok, amikor életüket adták az evangéliumért”.    

A tanúságtételhez szükségetek van hűségre

„Ahhoz, hogy tanúk legyetek, és ez a második gondolat – folytatta a pápa – szükséges a hűség. Hűség az emlékezéshez, hűség a saját hivatáshoz, az apostoli lendülethez. A hűség azt jelenti, hogy követjük a szentség útját, hogy azt tesszük, amit az előző tanúságtevők csináltak, vagyis missziósnak lenni. Talán itt Ugandában is vannak olyan egyházmegyék, ahol sok a pap, de más egyházmegyékben pedig kevesen vannak. A hűség azt jelenti, hogy felajánljuk magunkat a püspöknek, hogy elmegyünk egy másik egyházmegyébe, amelyiknek szüksége van misszionáriusokra. Ez nem könnyű. A hűség állhatatos kitartást jelent a hivatásban. És itt különösképpen is szeretném megköszönni a hűség példáját a „Szeretet Háza” nővéreinek, hűségüket a szegényekhez, a betegekhez, a rászorulókhoz, azért mert Krisztus ott van közöttük. Ugandát a vértanúk vére öntözte és ma is tovább kell öntözni azt új kihívásokért, új tanúságtételekért és új küldetésért. Különben elveszítitek azt a nagyszerűséget, amit kaptatok és végül „Afrika gyöngye” egy múzeumban végzi! – bíztatott a pápa. Mert a kísértő így támad, fokról fokra, apránként. Nemcsak papokhoz beszélek most, hanem szerzetesekhez is. De a papoknak különösképpen is szerettem volna elmondani ezt, a missziós küldetés ügye miatt, hogy a hivatásokban bővelkedő egyházmegyék ajánljanak fel papokat a szegényebbeknek”.

A hűség pedig csak imádság révén lehetséges

„Emlékezet, mely hűséget jelent. A hűség pedig csak imádság révén lehetséges” - húzta alá a harmadik gondolatát Ferenc pápa. „Ha egy pap, szerzetes vagy szerzetesnővér abbahagyja az imádságot vagy éppen kevesebbet imádkozik, mert, hogy ő sokat dolgozik, akkor ő már elkezdte  elhagyni az emlékezetét és elkezdte elveszíteni a hűségét. Imádság, mely megalázkodást jelent, a rendszeres gyónás megalázkodását a bűnök megvallásában. Nem lehet sántítani egyszerre mindkét lábbal! Mi, papok, szerzetesek és szerzetesnővérek nem vihetünk kettős életet! Ha vétkeztél, menj, kérj bocsánatot! De ne tartsuk rejtve azt, amit az Isten nem akar, ne rejtegessük a hűségünk hiányát. Ne zárjuk szekrénybe az emlékezetünket!” – mondta a pápa.

„Afrika gyöngyének” három oszlopa: emlékezet, hűség és imádság

„Emlékezet, új kihívások, hűség az emlékezethez és imádság. Az imádság mindig azzal kezdődik, hogy bűnösnek ismerjük el magunkat. Ezzel a három oszloppal „Afrika gyöngye” továbbra is gyöngy marad és nem csak mint egy kifejezés a szótárban. A vértanúk, ahogy eddig erőt adtak az egyháznak, segítsenek most is előrejutni az emlékezésben, a hűségben és az imádságban.

Ferenc pápa szokásához híven végül azt kérte, hogy ne feledkezzünk meg imádkozni érte, majd közösen mondták el a Üdvözlégy Mária imádságot.

(vl)  








All the contents on this site are copyrighted ©.