2015-11-26 17:50:00

Szép remények – a pápa kenyai útja a nemzetközi sajtóban


A New York Times nemzetközi kiadása november 26-i számának első oldalán Szép remények, Dickens regényének címével beszámolót közöl a pápa afrikai útjáról. Az afrikai lakosság reményei Ferenc pápát illetően elsősorban ahhoz kapcsolódnak, hogy általa elindul egy folyamat, amely elősegíti az afrikai országok nagyobb mértékű bevonását a világ dolgaiba, hogy meghallgatásra kerüljön azoknak a hangja, akik attól tartanak, hogy az élet és a társadalom peremén rekednek.

Ferenc pápa ez alkalommal is egy kis autót használ közlekedésre

A pápa megérkezését követően azonnal belopta magát az emberek szívébe alázatával. A New York Times (NYT) újságírói kiemelik, hogy Ferenc pápa ez alkalommal is egy kis autót használ közlekedésre. Kenyai látogatása egy olyan pillanatban történik, amikor az emberek bizalma jelentősen visszaesett, a gazdaság válságban van, elmélyülőben vannak az etnikai feszültségek, egyre súlyosabb a korrupció.

A pápalátogatás történelmi fordulat Kenya és egész Afrika történetében

A kenyai helyi lapok mindegyike címlapját Ferenc pápának szenteli. A remény pápájának nevezik a Szentatyát. Az afrikai ország legnevesebb napilapja a Daily Nation a pápalátogatást történelmi fordulatnak nevezi Kenya és egész Afrika történetében. A NYT rávilágít Ferenc pápa gesztusaira a legszegényebbek érdekében. Nairobi Kingemi nyomornegyedének szegényei szinte nem hisznek a szemüknek, hogy a pápa őket is meglátogatja.

Fő témák: a béke és a kiengesztelődés, a szegények iránti egyre nagyobb figyelem, a bolygó egészsége, a jó kormányzás kötelezettsége

A Wall Street Journal a környezetet sújtó nagy válságra helyezi a hangsúlyt Ferenc pápa kapcsán. A lap utal a pápa felhívására, amelyet az erőszakos társadalmi konfliktusok békés megoldását kéri, ezek ugyanis egyre kegyetlenebb formában jelennek meg Afrikában. A pápa Nairobiban elhangzott első szavaiból ítélve vázolják a látogatás fő témáit: a béke és a kiengesztelődés, a szegények iránti egyre nagyobb figyelem, a bolygó egészsége, a jó kormányzás kötelezettsége, amelyre a politikai vezetőket szólította fel.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.