2015-11-11 13:36:00

A családi étkezések öröme és az eucharisztia. Ferenc pápa katekézise


A Szentatya november 11-én, a szerdai általános kihallgatás alkalmával folytatta családkatekézisét. Ezúttal a családi étkezések öröméről, a tartalmas együttlétről, a javakban való osztozás fontosságáról beszélt. Megállapította, hogy ezt már kiskorunkban elsajátítjuk, mint ahogy a másokkal való osztozás egyik jelképe az otthoni asztalt körbeülő család. Az étel megosztása, de a szeretet, a történetek, az események elmesélése alapvető élmény mindannyiunk számára. Tesszük ezt akkor, amikor ünnepelünk, születésnapot, évfordulót, de egyes helyeken a gyász pillanatában is, amikor a szeretteiket elveszítő rokonok összegyűlnek az asztalnál a halotti torra.

Az asztalnál kiderül, hogy igazi-e a család

Az együtt étkezés biztos hőmérője a kapcsolati egészségfoknak: ha a családban valami nem működik, rejtett sérelmek húzódnak meg a felszín alatt, az asztalnál rögtön kiderül. Nem igazi család az, amelyik szinte soha nem étkezik együtt, vagy ahol az asztalnál beszélgetés helyett a családtagok a televíziót nézik, netán az okostelefonjukat. Amikor a gyerekek az étkezésnél a számítógépet vagy a telefont bűvölik, és nem hallgatják meg egymást, az nem család, az egy panzió – mondta a pápa.

Keresztény együttlét az asztalnál és az eucharisztiában

A kereszténységnek sajátos hivatása van az asztal örömeiben való osztozásra. Jézus Urunk szívesen tanított az asztalnál, és egy étkezést, az Utolsó Vacsorát választotta arra, hogy lelki örökségét átadja tanítványainak. Áldozata emléke, teste és vére az üdvösség tápláléka számunkra, valódi és tartós szeretettel táplálnak minket. Ebből a szempontból a család otthon van a szentmisén, az asztalnál való együttlét örömét megnyitja az eucharisztia előtt, amely Isten szeretete a világ iránt. Ez pedig még fontosabbá válik korunkban, ahol túl sok a bezárkózás, túl sok a fal. A családokból álló egyház eucharisztiája képes visszaadni a közösségeknek a szívélyes együttlét örömét, a kölcsönös vendégszeretetet, és az emberi befogadásra tanít. Nincsenek többi kicsik, árvák, gyengék, védtelenek, sérültek és csalódottak, reményvesztettek és elhagyatottak, mert ez az eucharisztikus együttlét táplál, óv, vendégül lát.

Keresztény családok élő szövetsége

Persze manapság ez nem könnyű a családokban – magyarázta a pápa, majd azt kérte, hogy fedezzük föl újra az együtt étkezés örömét: az asztalnál ne üljünk csöndben, beszéljünk, hallgassuk meg egymást. Ez a csönd ugyanis nem a szerzetesek csöndje, hanem az önzésé, amiben mindenki a saját eszközével foglalkozik: a számítógépével, a mobiljával, és csak magával törődik, nem beszél. Nem, ne maradjunk csöndben. Fedezzük föl a tartalmas, társas együttlét örömét.

Tekintsünk az Úrra, aki megtöri testét és kiontja vérét mindenkiért. Nem létezik olyan elválasztó erő, amely ellenállhat ennek a közösségi áldozatnak: csak a hamisság, a rosszal való cinkosság zárhat ki belőle. A keresztény családok élő szövetsége, amelyik együttműködik az eucharisztia kegyemével képes mindig új közösségeket létrehozni. Imádkozzunk azért, hogy a közelgő irgalmasság szentévében növekedjen a családi együttlét öröme – fohászkodott végül a szerdai általános kihallgatáson Ferenc pápa.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.