2015-11-04 13:36:00

Pápai katekézis: a családban gyakoroljuk az ajándékozást és a megbocsátást


Ferenc pápa szerdán délelőtt ezúttal szép őszi időben a Szent Péter téren tartotta meg az általános kihallgatást és a családról szóló 31. katekézisében a megbocsátásról tanított.

A szinódus záró következtetéseit nekem kell végiggondolnom

„A közelmúltban véget ért családszinódus mélységig menően elemezte a család egyházi és társadalmi hivatását és küldetését” – kezdte beszédét a pápa. „Ez egy kegyelemmel teli esemény volt, melynek végén a szinódusi atyák átadták nekem a következtetéseik szövegét. Úgy döntöttem, hogy hozzák nyilvánosságra a szöveget, hogy mindenki részese lehessen a munkának, mely két éven át együtt elkötelezett bennünket. De nem ez az időpont, hogy megvizsgáljuk a következtetéseket, amelyeket nekem kell átgondolnom”.      

A család evangéliumának konkrét szépsége 

„Az élet közben nem áll meg, főként nem a családokban! Ti, kedves családok, mindig úton vagytok, újabb és újabb fejezetét írva a család evangéliuma konkrét szépségének. Egy olyan világban, ahol az élet és a szeretet gyakran kiszárad, ti minden nap beszéltek a házasság és a család nagy adományáról”.

A család egy nagy edzőterem, ahol az ajándékozást és a kölcsönös megbocsátást gyakorolják

„A mai nap ezt a szempontot szeretném hangsúlyozni: a család egy nagy edzőterem, ahol az ajándékozást és a kölcsönös megbocsátást gyakorolják, ami nélkül semmiféle szeretet nem tud tartósan megmaradni. Önmagunk odaajándékozása és a megbocsátás nélkül a szeretet nem marad meg, nem tart ki (Az olasz nyelvben a dono és a perdono, az odaajándékozás és a megbocsátás, a legszorosabban összetartoznak). A Miatyánk imádságban, amit Jézus maga tanított nekünk, azt kéri tőlünk, hogy kérjük az Atyát: «Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek». Jézus végül megmagyarázza: «Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket».

Ne engedjük, hogy véget érjen a nap a bocsánatkérésünk nélkül

„Nem lehet megbocsátás nélkül élni, jól legalábbis nem, főként családban. Minden nap csinálunk valami hibát egymás ellen és számot kell vetni ezekkel a hibákkal, melyek a törékenységünk és önzésünk következményei. Viszont elvárás felénk, hogy gyógyítsuk be azonnal az okozott sebeket, hogy szőjük egybe a családban elszakadt szálakat. Ha túl sokat várunk, mindez túl nehéz lesz, ám van egy egyszerű titka annak, hogy begyógyítsuk a sebeket és feloldjuk a vádakat. Mégpedig: ne engedjük, hogy véget érjen a nap a bocsánatkérésünk nélkül, hogy békét ne teremtsen egymást közt férj és feleség, szülő és gyermek, testvér és testvér, anyós és meny. Ha megtanulunk azonnal bocsánatot kérni, és megbocsátani kölcsönösen, akkor begyógyulnak a sebeink, a házasság megerősödik, a házasság mind szilárdabb ház lesz, mely ellenáll a kisebb nagyobb rosszaság lökéseinek. Ehhez nem kell egy nagy szónoklat, hanem elég egy kis kedveskedés, mely véget vet mindennek és az élet újra kezdődik. De soha ne zárjuk a napot háborúval, világos nemde?” – kérdezte és állította nyomatékkal a pápa.

Nélkülözhetetlen, hogy legyenek olyan helyek, mint a család, ahol az ember megtanul megbocsátani egymásnak    

„Ha megtanulunk így élni a családban, csináljuk ezt kívül is, bárhol is legyünk. Persze, könnyű ebben kételkedni. Sokan, még keresztények között is azt gondolják, hogy ez egy túlzás: Szép szavak, de lehetetlen megtartani a gyakorlatban. Istennek legyen hála, ez nem így van. Ugyanis elfogadva az Isten megbocsátását, leszünk képesek megbocsátani egymás felé. Ezért ismételteti meg velünk Jézus a Miatyánk imádságot minden nap. A mai, sokszor kegyetlen világban, nélkülözhetetlen, hogy legyenek olyan helyek, mint a család, ahol az ember megtanul megbocsátani egymásnak.      

A család hivatásának és küldetésének a része a képesség a megbocsátásra és annak elfogadására

A szinódus ebben is megújította a reménységünket – folytatta a pápa –, hiszen a család hivatásának és küldetésének a része a képesség a megbocsátásra és annak elfogadására. A megbocsátás gyakorlása ugyan nem menti meg a családokat a megosztottságoktól, de segít abban, hogy a társadalom kevésbé rossz és kevésbé kíméletlen legyen. Igen, a megbocsátás minden gesztusa megjavítja a ház falán támadt repedéseket és megerősíti a falakat. Kedves családok, az egyház mindig mellettetek áll, hogy segítsen benneteket abban, hogy a házatokat sziklára építsétek.

Az Irgalmasság Jubileuma során a családok fedezzék fel a kölcsönös megbocsátás kincsét

Ne feledjétek ezeket a szavakat, melyek közvetlenül a házról szóló tanítás előtt állnak: «Nem mindenki, aki azt mondja, Uram, Uram, lép be a Mennyek Országába, hanem csak az, aki cselekszi a mennyei Atya akaratát». Erős szavak ezek, melyek azonban megtérésre szólítanak fel bennünket.

Ferenc pápa végül arra kérte a családokat, hogy járjanak eltökélten a nyolc boldogság útján, tanulják a megbocsátást az egyház egész nagy családjában. A családok ugyanis sokat tehetnek ma a társdalomért és az egyházért is. Kívánom, hogy az Irgalmasság Jubileuma során a családok fedezzék fel a kölcsönös megbocsátás kincsét és most ezzel a szándékkal imádkozzuk el együtt az Úr imádságát: Miatyánk…

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.