2015-11-02 14:28:00

Ferenc pápa februárban Mexikóba látogat – nyilatkozta a mexikóvárosi érsek


Ferenc pápa februárban Mexikóba látogat – nyilatkozta a mexikóvárosi érsek

Norberto Rivera Carrero mexikóvárosi bíboros-érsek vasárnap a Mindenszentek tiszteletére tartott szentmise homíliájában kijelentette, hogy „Ferenc pápa jövő év február 12-én Mexikóba látogat”. A mexikói bíboros pusztán csak a látogatás tényét jelentette be, ám Carlos Villa Roiz, az érsekség szóvivője később megerősítette a látogatás tényét, ám részleteket ő sem említett. A hírt vatikáni források eddig nem erősítették meg, tekintettel a Mindenszentek és a Halottak napja kettős ünnepére. A mexikói útról, mint feltett szándékáról, maga Ferenc pápa beszélt több alkalommal is, újságírói kérdésre válaszolva. „Szeretett volna már eljutni Mexikóba, de nem tartotta volna méltónak, hogy a Guadalupei Szűzanyát egy másik országban tett látogatás kapcsán, mintegy oldallagosan keresse csak fel”. Mexikói források valószínűsítik, hogy Ferenc pápa útja hosszú lesz és lehet hogy február 20-án ér véget. Mexikót utoljára Benedek pápa kereste fel 2012 márciusában. II. János Pál pápa megválasztása első útjaként 1979. január 25-én – útban a Celam Puebla-ban tartott 3. közgyűlésére – kereste fel a guadalupei Szűzet, az egész amerikai kontinens patrónáját.   

(vl)    








All the contents on this site are copyrighted ©.