2015-10-15 15:59:00

P. Lombardi: Eltúlozták a pápához intézett bíborosi levél jelentőségét


Nem tett különösebb benyomást a szinódusra - ezt nyilatkozta P. Lombardi Vincent Nichols angol bíborossal együtt azzal a levéllel kapcsolatban, amelyet néhány bíboros írt a pápának. Ez a levél a szükségesnél nagyobb visszhangot kapott a sajtóban. (A levelet hivatalosan nem tették közzé, ám a sajtóban kiszivárgott. Állítólag 13 bíboros írta alá és fenntartásokat fogalmaz meg a szinódusi megbeszélések menetével kapcsolatban.) A családnak szentelt szinódusi ülésről tartott szokásos sajtóértekezlet alkalmával szerdán a közgyűlésen elhangzott felszólalásokat ismertették. Rúben Salazar Gómez bíboros, a Latin-amerikai Püspöki Tanács elnöke és Philippe Ouédraogo afrikai bíboros, Ouagadougou érseke hozzászólása hangzott el.

A Szentszék szóvivője megállapította, hogy a megérdemeltnél nagyobb visszhangot váltott ki a néhány bíboros által aláírt levél. P. Lombardi azt mondta a sajtóértekezleten résztvevő újságíróknak, hogy lépjenek túl a kérdésen és törődjenek a szinódus tényleges megbeszéléseivel. Vincent Nichols bíboros hasonlóképpen mindenkit biztosított arról, hogy az említett levél nem váltott ki különösebb érdeklődést.  

A pápa bocsánatot kért az általános kihallgatáson az elmúlt napok botrányaiért

P. Lombardi válaszolt több újságírói kérdésre azzal kapcsolatban, hogy Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatás során váratlanul bocsánatot kért a Vatikánban és Rómában kirobbant botrányokért. A Szentszék sajtótermének igazgatója pontosította azonban, hogy a Rómára történő utalásnak nincs köze a polgármesterhez (aki ezekben a napokban lemondott), az ugyanis politikai, nem  pedig egyházi kérdés. „A pápa tudatában van annak, hogy az általános kihallgatásra érkező zarándokok között van sok egyszerű ember, akiket zavarba ejtenek és fájdalommal érintenek azok a hírek, amelyeket a sajtóban olvasnak. Ebben az értelemben történt a pápa bocsánatkérése, tehát amennyiben az egyházat és egyházi embereket terheli felelősség. Vagyis, amikor nem építő és nem pozitív, hanem egyenesen negatív példákról van szó.”

Latin-amerikai és afrikai bíboros hozzászólása

Rúben Salazar Gómez bíboros, Bogotá érseke hozzászólásában arra kérte a szinódust, hogy előre tekintsen és adjon választ a felmerült kétségekre és táplálja a reményt. Azt is hangsúlyozta, hogy mindannyian „óriási erőfeszítést” tesznek arra, meghallgassák a családok és főként azok hangját, akik helyzete szorongató és akiknek ténylegesen szükségük van a segítségre. Az egyház erre vonatkozó tanítása legyen állandó forrása bármely válasznak.

Philippe Ouédraogo az afrikai Burkina Faso bíborosa véleménye szerint a kiscsoportos megbeszéléseken főként nyugati nézőpont az uralkodó, míg az elváltak és újraházasodottak, valamint a poligámia eseteiben mindig a kulturális hátteret is szem előtt kell tartani. Emlékeztetett arra is, hogy a földrész országai valójában még első evangelizálásuk fázisában vannak és a szinóduson most lehetőség nyílik arra, hogy a püspökök jobban megértsék „mi  Isten terve a férfi, a nő, a házasság és a család számára.”

Október 14-én tartották a 8. és 9. közgyűlést

A délelőtti ülésen a Szentatya nem volt jelen, míg a délutáni 9. közgyűlésen Ő is részt vett. A pápa a szinódusi atyákat köszöntve elmondta, hogy a szerda délelőtti általános kihallgatáson értesült arról, hogy nagyon sok hívő imáival kíséri a megbeszéléseket. A délután ülésen az atyák a szinódusi munkadokumentum harmadik részével foglalkoztak, nevezetesen azzal, hogy mi az egyház küldetése a mai világban.  Ezen belül számos kérdés volt napirenden: az elváltak és újraházasodottak eukarisztiához járulása, esetleg bizonyos esetekben, a házasságra való alaposabb felkészítés, az esküvői szertartással kapcsolatos észrevételek,  az elváltakkal való törődés, a gyermektelen házasságok kérdése. Ennek kapcsán érintették a béranyaságot is. A migráció és az emiatt csonka családok problémája. Továbbá a terrorizmus csapása miatt szenvedő családok helyzete, főként Szíriában és Irakban. A szinóduson sürgető felhívás hangzott el, hogy érjen véget a fájdalom és szenvedések e helyzete.  

Szent XXIII. János szavai az irgalmasság orvosságáról

Végül megemlékeztek Szent XXIII. János pápáról, különösképpen arról a beszédéről, amellyel 1962. október 11-én megnyitotta a II. Vatikáni Zsinatot és ezt mondta: „Krisztus Jegyese az irgalmasság orvosságát jobban szereti, mint a fegyverragadás szigorát.”  

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.