„Az egyház reformja Ferenc pápánál” – P. Spadaro SJ cikke a "Civiltá Cattolica"-ban

P. Spadaro: Ferenc pápa számára az egyház reformja egy nyitott folyamat

 „Az egyház reformja Ferenc pápa szerint. Az ignáci gyökerek” címmel jelent meg egy hosszú cikk a Civiltà Cattolica olasz jezsuita folyóirat legutolsó, október eleji számában. P. Antonio Spadaro SJ, a folyóirat szerkesztője, aki egyúttal szinodális atya, hangsúlyozza: „Ferenc pápa egy jezsuita pápa és az egyház reformjának az eszméje nála megfelel a szentignáci szemléletnek”. A reform tehát egy „valóban spirituális eljárás, mely megváltoztatja a struktúrát”. Nem véletlen tehát, hogy Bergoglio számára a nagy szellemi ihletők egyike a jezsuita Szent Fáber Péter, akit a francia jezsuita teológus, Michel de Certeau egyszerűen csak „reformált papnak” nevez.

Bergoglio-nál az egyház reformja az ignáci Lelkigyakorlatok gyümölcse

„Ferenc pápa önmaga – írja P. Spadaro –személyében is a Lelkigyakorlatok gyümölcse és az egyház reformjáról alkotott látásmódja az élet reformjában gyökerezik, ami szintén a Lelkigyakorlatok gyümölcse. Másik oldalról a reformálónak, mint egy jezsuita, önmagát ki kell üresítenie, vagyis nem önmagát kell a központba helyeznie, hanem az Urat, mert hiszen egyfajta megalázkodásra, kiüresedésre kapott meghívást. Ferenc pápa számára a reform önmaga kiüresítésében áll. Ha nem így lenne, akkor a reform egy puszta ötlet lenne, egy eszményi terv, a saját vágyak gyümölcse, melyek, mégha jók is, a változás ki tudja hányadik ideológiáját jelentenék!”. (Loyolai Szent Ignác a reformáció korában élt, kortársa Luthernek és Kálvinnak. A protestáns reformáció teológiai módszerével szemben ő egy személyes utat kezdett, önmaga megváltoztatását, saját maga megreformálást. Így az óhajtott reformfolyamat mindig csak egy belső spirituális út inkarnációja, megtestesülése, külső megjelenése lesz, bizonyos szempontból mintegy annak a  mellékterméke. A szerkesztő megjegyzése ).  

A pápának nincs programja, középen a „megkülönböztetés” áll

Ferenc pápának nincs programja. Ő egy spirituális és imádságos tapasztalat alapján halad előre, melyet párbeszéd és tanácskozás révén oszt meg másokkal. Ezt az eljárásmódot nevezik megkülönböztetésnek: Isten akarata megkülönböztetése a hétköznapokban. A reformátor feladata ennek megfelelően abban áll, hogy kezdeményezze és elkísérje ezeket a történelmi folyamatokat. Bergoglio számára a reformálás azt jelenti, hogy nyitott folyamatot indít, nem zárja le a kérdéseket és nem is szerez hatalmi tereket. A megkülönböztetésnek ezzel a sajátos lelkületével küldi Ignác az első társait, hogy nézzenek szembe a reformáció kihívásával. Mindazonáltal a bejárandó föld számára teljesen nyitott, az nem egy szellemi úti-térkép: utat járva haladunk. Vagyis a terv valóságban egy spirituálisan megélt tapasztalat, mely fokozatosan ölt formát, és konkrét fogalmakban és tettekben ölt testet meg. Bergoglio pápasága és az ő reformszándéka nem csak egy adminisztratív rendelkezés, hanem nyilvánvalóan a folyamatok elindítása és elkísérése: melyek közül egyesek villámgyorsak, míg mások rendkívül lassúak.

A szinódussal Ferenc pápa impulzust adott az egyháznak    

Ferenc pápa számára tehát fontosabb a folyamatok elindítása, mint a térnyerés. Ennek nyilvánvaló jele az egyház számára a kettős családszinódus, melyet Ferenc pápa egy folyamatként gondolt el. P. Spadaro elemzése szerint Bergoglio a megkülönböztetés állandó dinamikájában él, ami megnyitja őt a jövő felé.  Az egyház reformjának a jövője sem egy terv, hanem a lélek gyakorlata, mely nemcsak fehéren feketén lát, mint ahogy azok látnak, akik mindig csatát akarnak. Egyébként Ferenc pápa azt tartja, hogy nem kell félni a konfliktusoktól sem, melyek néhányszor megráznak és megfélemlítenek bennünket. Ferenc pápa szerint meg kell simogatni a  konfliktusokat és harmonizálni kell az ellentmondásokat. Ezzel egyidőben a pápa tudatában van annak, az egyház reformja tágas és mély változást igényel, különösen is a lelkipásztorok megváltozását. Ily módon ennek a benső mély igénynek a vonalában adódik, méghozzá a Jézus Társasága missziójaként, hogy a klérust, a papságot formálja és pásztorokat neveljen.

A reform üdvös feszültséget teremt a Szentlélek és az intézmény között

Spadaro atya megközelítése szerint az egyház reformja üdvös feszültséget teremt a Szentlélek és az intézmény között. Az egyházon belüli dialektikus feszültség jelen van Ferenc pápa beszédeiben a Szentlélek és az intézmény között, oly módon hogy meggátolja az egyház befelé fordulását, ahogy azt Szent II. János Pál Pápa megállapította, ami pedig mindig egy nagy kísértés. Érdemes megjegyezni ezt az üdvös feszültséget az egyház, mint Isten zarándok népe (Lumen gentium) és a hierarchikus anyaszentegyház szentignáci fogalma között. Az egyház reformja – zárul P. Spadaro elemzése – alapjában véve ez: oly módon jár el, hogy a hierarchikus anyaszentegyház legyen mindig Isten hűséges zarándok népe.      

(vl)