Adjunk hálát az Úrnak a hűségért és az irgalmasságért

Ferenc pápa vasárnap este a havannai székesegyházban tartott vesperást a papokkal, szerzetesekkel és szeminaristákkal. Előre elkészített beszédét átadta szétosztásra a jelenlevőknek, majd kötetlen beszédet mondott. Az itt közzé tett beszéd, az előre elkészített változat, amely nem hangzott el.

A hűség és irgalmasság jelen van sok idős kubai szerzetes és szerzetesnő személyében is ezen a találkozáson, amiért adjunk hálát közösen az Úrnak! Adjunk hálát a Szentlélek jelenlétéért, a különböző karizmák gazdagságáért, amelyet olyan sok misszionárius hozott el erre a földre, kubaivá válva a kubaiak között, az Úr örökkévaló irgalmassága jeleként.

Jézus, amikor elérkezett órája, imádkozott az Atyához tanítványaiért – azokért, akik vele voltak, és azokért, akik majd utánuk jönnek (vö. Jn 17,20). Azt kéri az Atyától, hogy tartsa meg őket egységben és örömben. Mivel jól ismeri az emberek  szívét, Jézus azt kéri az Atyától, hogy ne olyan lelkiismeretet adjon, amely hajlamos az elszigetelődésre, arra, hogy visszahúzódjon saját bizonyosságaiba, amely nem törődve mások életével bezárkózik kis „magán birodalmaiba”, megbontva így az egyház arculatának sokszínűségét. Ezek a helyzetek individualista szomorúságba torkollnak, amely lassan átadja helyét a sértődöttségnek, a folytonos panaszkodásnak, az egyhangúságnak. „Ez nem a méltó és teljes élet választása, nem Isten ránk vonatkozó vágya; ez nem a Szentlélekben való élet” (Evangelii gaudium k. apostoli buzdítás, 2).

Az egység kegyelméért imádkoznunk kell a Szentlélekhez

Jézus arra szólít minket, hogy imádkozzunk, mert tudja, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket csak ajándékként kaphatunk meg. Az egység olyan kegyelem, amelyet csak a Szentlélek adhat nekünk.

Gyakran összetévesztik az egységet az egyformasággal, vagyis azzal, hogy mindenki ugyanazt csinálja, érzi, és ugyanazt mondja. Ez nem egység, hanem homogenitás, egyöntetűség. Ez azt jelenti, hogy megöljük a Lélekben való életet, a karizmákat, amelyeket a Szentlélek osztott szét népe javára. Az egység minden alkalommal fenyegetett, amikor a többieket saját képünkre és hasonlatosságunkra akarjuk átformálni. Az egység ajándék, nem pedig olyan valami, amit erővel vagy határozatokkal kényszeríthetünk ki.

Egymás szemébe, nem pedig a másik háta mögött mondjuk el véleményünket

Kérjük Istentől, hogy növelje bennünk a testvéreinkhez való közelség vágyát. Álljunk közel egymáshoz különbözőségeinkkel, hajlandóságainkkal, stílusunkkal, vitáinkkal, „veszekedéseinkkel”, mondjuk meg véleményünket a másik szemébe, ne a háta mögött. „A konfliktusok, a viták kívánatosak az egyházban, mondhatnám egyenesen szükségesek” – állapítja meg homíliájában Ferenc pápa. Annak a jele, hogy az egyház élő, a Szentlélek továbbra is működik benne és dinamikussá teszi. Jaj, annak a közösségnek, ahol nincs egy igen vagy egy nem! Olyanok, mint azok a házaspárok, akik már nem vitatkoznak egymással, mert már nem tartják érdemesnek, már nem szeretik egymást.

A szerzetesek évtizedes megpróbáltatása értékes tanúság a kubai nép számára

Az Úr továbbá azért imádkozik, hogy az ő tökéletes, „teljes” öröme töltsön el bennünket is (vö. Jn 17,13). A keresztények, különösen az Istennek szentelt személyek öröme Krisztus jelenlétének nagyon világos jele életükben. A szomorú arcok veszélyt jeleznek, azt, hogy valami nincs rendben.

„Nincs kétségem afelől, hogy mindnyájan nem kevés áldozatot hordoztok és egyesek évtizedek óta kemény áldozatokat hoznak. Jézus saját áldozatából kiindulva imádkozik: ne veszítsük el annak a tudatnak az örömét, hogy Ő legyőzte a világot. Ez az a bizonyosság, amely nap nap után arra késztet, hogy megerősítsük hitünket”.

Milyen fontos, milyen értékes tanúságtétel a kubai nép számára, hogy mindig és mindenütt sugározzuk ezt az örömöt, a fáradtság, a kétkedések, olykor a kétségbeesés ellenére, amely nagyon veszélyes, a lelket elsorvasztó kísértés.

(vm)