A hiteles élet testvéreink önzetlen szolgálata – Ferenc pápa homíliája Havannában

Ferenc pápa homíliájában az evangéliumi szakaszból kiindulva fejtette ki tanítását. „Miről beszéltetek útközben? (Mk 9,33)” – tette fel Jézus a kérdést tanítványainak, akik arról vitatkoztak egymással, hogy ki a nagyobb közülük. „Ki a legfontosabb?” – ez a kérdés minket is elkísér egész életünk során, nem menekülhetünk előle. A pápa utalt a családi beszélgetésekre, amikor felteszik a kérdést a gyermekeknek: „kit szerettek jobban, apukát, vagy anyukát?” Ez a kérdés csak látszólag egyszerű gyerekjáték, hiszen az emberiség történelmét meghatározta, hogy milyen választ adtak rá.

Jézus nem fél az emberek kérdéseitől

Jézus jól ismeri az emberi szív legrejtettebb mélységeit, és mint jó pedagógus, mindig készségesen elkísér bennünket. Stílusához hűen magáévá teszi vágyainkat és azoknak új látóhatárt nyújt.  A beidegződött válaszok helyett új kihívásokat tár fel, mindig a szeretet logikája szerint, hiszen ebben mindenki osztozhat. Jézus látóhatára nélkülöz mindenféle elitizmust, nem pusztán néhány kiváltságost érint, hanem olyan javaslat, amely a mindennapi életnek szól, az örökkévalóság távlatában.

Jézus egyszerű választ ad a feltett kérdésre: „Aki első akar lenni, vagyis a legfontosabb, az legyen a legutolsó és mindenki szolgája” (Mk 9,35).  Ebben áll Jézus nagy paradoxona: felfordítja a hozzá legközelebb álló tanítványok logikáját, akik arról vitatkoznak, hogy ki a legfontosabb, ki magasabb rendű a többieknél. Jézus így tanít: akkor hiteles az életünk, ha konkrétan elkötelezzük magunkat testvéreink érdekében.

Konkrét tettekkel szolgáljuk testvéreink méltóságát

Szolgálni annyit jelent, mint gondoskodni a törékenyekről, a gyengékről családunkban, társadalmunkban, népünk körében. Jézus arra szólít fel bennünket, hogy konkrét tettekkel, döntésekkel szeressük a szenvedőket, a védteleneket. Kereszténynek lenni azt jelenti, hogy szolgáljuk testvéreink méltóságát, küzdünk a méltóságukért,  a méltóságukért élünk. A keresztény arra kapott meghívást, hogy tegye félre saját igényeit, elvárásait, mindenhatóságra való törekvéseit a legtörékenyebbek szolgálatában.

Van szolgáló „szolgálat”, de óvakodjunk az önmagát szolgáló szolgálattól. Van olyan szolgálat, amely az „enyém” javát keresi a „mienk” nevében. Ez a szolgálat a kizárás dinamizmusát hívja életre.

Mindnyájan a „szolgáló szolgálatra” kaptuk keresztény hivatásunkat

Segítsük kölcsönösen egymást, hogy ne essünk az „önmagát szolgáló szolgálat” kísértésébe. Jézus arra buzdít bennünket, hogy szeretetből vegyük magunkra egymás terheit. Ez nem vezet szervilizmushoz, éppen ellenkezőleg: a szolgálat mindig testvérünk arcára tekint, megérinti testét, érzi közelségét, törekszik sorsa jobbá tételére. A szolgálat tehát soha nem egyfajta ideológia, mivel nem eszméket, hanem személyeket szolgál.

Egy nemzet nagysága mindig arra épül, hogy hogyan szolgálja testvérei törékenységét

Isten Kubában élő hű, szent népe szereti az ünnepet, a barátságot, a szép dolgokat. Halad előre, miközben énekel és dicsőít. Mint minden nép, sebeket visel magán, de ki tudja tárni karjait, reménnyel haladva előre, mert nagy az elhivatottsága. A pápa arra kérte a kubai híveket: ápolják ezt a hivatást, gondozzák az Isten által kapott ajándékokat, különös figyelmet fordítva testvéreik törékenységére. Ne engedjenek a látszólag vonzó tervek kísértésének, amelyek közömbösek testvéreikkel szemben.

A pápa idézett még az „Evangelii gaudium” k. apostoli buzdításából, utalva rá, hogy a keresztények tanúi a Feltámadás „páratlan erejének”, amely mindenütt elhozza az „új világ” hajtásait (Evangelii gaudium, 276-278). Beszédét egy erős megjegyzéssel zárta a pápa, mely egy spanyol nyelvjáték: „Aki nem azért él, hogy szolgáljon, az nem érdemli meg, hogy éljen”.

(vm)