2015-09-14 14:48:00

Úrangyala: Kerüljük az önzést. A munka világa vegye figyelembe a családokat


Vissza kell utasítani azt a világias szemléletet, amelyik az ént, a saját érdekeket helyezi a lét középpontjába, hogy kövessük Krisztust és az evangéliumot egy megújult és hiteles életben. Ferenc pápa ezekkel a szavakkal fordult vasárnap délben az Úrangyala elimádkozásakor a Szent Péter-téren összegyűlt hívekhez. A pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy a munka világának a problémáit a család igényei alapján közelítsék meg. A Szentatya megemlékezett továbbá az első dél-afrikai boldog alakjáról és az üldözött keresztényekről.

És ti kinek tartotok engem? Kövessük Isten akaratát

Márk evangéliuma leírja Péter vallomását, amelyben Jézus azt kérdezi a tanítványaitól: az emberek, illetve ők kinek tartják őt? Péter egyenesen így felel: „Te vagy a Messiás” (Mk 8,30). Jézusra nagy hatással van Péter hite, amelyben felismeri Isten kegyelmét. Ekkor felfedi tanítványai előtt szenvedését, amely Jeruzsálemben vár majd rá. Ez kiváltja Péter botránkozását, de Jézus nagyon szigorú szavakkal megfeddi őt: Menj vissza mögém, Sátán! – egyenesen sátánnak nevezi őt, mivel nem Isten szándéka szerint gondolkodik, hanem emberi módon. Jézus észreveszi, hogy a tanítványokban – ahogy mindegyikünkben – az atyai kegyelemnek ellenszegül a gonosz kísértése, aki el akar tántorítani minket Isten akaratától. Meg akarja értetni velünk, hogy alázatos és szolgáló a Messiás, aki az élete árán is engedelmeskedik az Atya akaratának. Aki tehát nyomába akar szegődni, annak szolgaként kell élnie: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen” (35. vers).  

Mindenki vegye fel saját keresztjét és szabad lesz

Jézus követése azt jelenti, hogy fölvesszük keresztünket és elkísérjük őt a fáradságos úton, amely nem a siker és a könnyű diadal útja, de ez vezet a valódi szabadsághoz, ami megszabadít minket az önzéstől és a bűntől. Teljesen vissza kell utasítanunk a világias szemléletet, amelyik az ént és az önös érdekeket helyezi a lét középpontjába, mondván: „Á, nem, Jézus nem azt kéri tőlem”. Ezzel szemben Jézus arra szólít, hogy veszítsük el életünket őérte, hogy megújult, hiteles életet kapjunk vissza. Jézusnak köszönhetően bizonyosak vagyunk abban, hogy ez az út a feltámadáshoz, a teljes élethez és végérvényesen Istenhez vezet. Ahhoz, hogy úgy döntsünk: a mi Mesterünket és Urunkat követjük, aki mindenki szolgájává tette magát, a nyomában kell haladnunk és figyelmesen hallgatnunk szavát, és a szentségekhez kell járulnunk. Ne feledjetek minden nap olvasni egy-egy szakaszt az evangéliumból – tette hozzá a pápa.

A fiatalok hallják meg az Úr hangját

A Szent Péter-téren jelen lévő fiatalokhoz fordulva Ferenc pápa azt kérdezte: fiúk és lányok, van-e kedvetek közelebbről követni Jézust? Gondolkodjatok rajta és imádkozzatok. Hagyjátok, hogy az Úr szóljon hozzátok!

Az első dél-afrikai boldog: Samuel Benedict Daswa vértanú. Köszönet a vértanú és üldözött keresztényeknek

Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya megemlékezett az első dél-afrikai boldogról, Samuel Benedict Daswa-ról, akit 25 évvel ezelőtt öltek meg az evangélium iránti hűsége miatt. A vértanú családapa boldoggá avatására vasárnap került sor. Alakját méltatva a pápa elmondta: életében mindig következetes volt, bátran keresztényi módon viselkedett, visszautasítva a világias és pogány szokásokat. Tanúságtétele segítse különösen a családokat Krisztus igazsága és szeretete terjesztésében. Az ő tanúságtétele összekapcsolódik sok keresztény testvérünkével, akiket üldöznek, elzavarnak szülőföldjükről, megölik őket, mert megvallják Jézus Krisztust. Mondjunk köszönetet ezeknek a vértanúknak tanúságtételükért és kérjük értünk való közbenjárásukat.

A munka világa legyen tekintettel a családok igényeire

Ferenc pápa a zarándokok sorában köszöntötte a Szardínia szigetéről érkezett ideiglenes szerződéssel rendelkező tanárokat. Azt kívánom, hogy a munka világának problémáit úgy oldják meg, hogy konkrétan figyelembe veszik a családokat és azok igényeit – fogalmazott a Szentatya.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.