2015-09-05 14:37:00

Ferenc pápa: Azért jövök az USA-ba, hogy közel legyek az emberekhez


Az amerikai ABC televízió pénteken este vetítette le azt a videó-konferenciát, amelyet a pápa folytatott egy chicagói jezsuita gimnázium diákjaival, egy texasi határszéli közösséggel és Los Angeles-i önkéntesekkel. A Szentatya szeptember 22-27-e között látogat el Amerikába, azon belül is kiemelten Philadelphiába, hogy részt vegyen a családok világtalálkozóján. Mint a videóban elmondta: azért megy az USA-ba, hogy közel legyen az emberekhez és segítse őket az életben való előrehaladásban.

A három beszédpartner nem az amerikai szuperhatalom megtestesítői, hanem bevándorlók és hátrányos helyzetű személyek voltak, akik megindító tanúságtételüket a világ elé tárták, és kérdéseket tehettek föl Ferenc pápának.

A fiatalok Jézussal karöltve bátran menjenek előre

A Szentatya a megszokott közvetlenséggel és átéléssel válaszolt az őszinte és nem könnyű kérdésekre. Mit vár a fiataloktól a pápa? – kérdezte tőle egy bőrbetegséggel küzdő fiatal lány. - Azt, hogy soha ne legyenek egyedül, hanem Jézussal és Máriával kéz a kézben haladjanak előre, valamint, hogy ne veszítsék el a bátorságukat, mert ebből fakad a vidámság, ami az Istentől jövő reménységgel párosul.

Krisztus keresztjének csöndje átöleli a világ drámáit

A két gyermekét nevelő leányanyát is megdicsérte bátorságáért, mivel nem ölte meg a méhében megfogant életeket. Ne szégyellje magát, járjon emelt fővel, Isten áldásával, gratulálok neked! – hangzott a pápa válasza. A texasi bevándorló fiatal arról faggatta Ferenc pápát, vajon hogyan oldhatnánk meg a világban jelen lévő számos problémát, mint a szegénység, a nevelés, a bevándorlás? Az élet sok igazságtalansága láttán a pápa a történelem legnagyobb igazságtalanságára gondol: Jézus keresztjére, aki az utcán született, mint egy hajléktalan. „Ilyenkor Jézus csöndjére gondolok a kereszten, amelyben megértem a világ minden drámáját” – mondta a pápa, majd egymás iránti kölcsönös felelősségünkre hívta fel a figyelmet.

Felelősek vagyunk egymásért

A társadalmi barátságra lettünk teremtve. Felelősek vagyunk egymásért. El kell döntenünk, hogy a társadalmi barátság - kontra barátságtalanság csapatai közül melyikbe állunk be. Ezt a döntést kinek-kinek a szíve diktálja.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.