Kereszténynek lenni a Közel-Keleten – Varga János atya tudósítása Riminiből

Köszöntöm a Vatikáni Rádió adásának hallgatóit Riminiből!

A Meeting megváltozott időpontja miatt az egyhetes program közepére esik a hétvége. Most tehát egyszerre számolok be a szombati és vasárnapi történésekről. A Meetingnek helyet adó vásárváros pavilonjai teljesen megteltek erre a két napra.

10 évvel halála után a Comunione e Liberazione (CL) alapítója kapott – újra - kiemelt figyelmet a szombati „Találkozni Don Giussanival – ma” című programon. Massimo Borghesi, a Perugiai Egyetem docense, akinek idén jelent meg Don Giussaniról szóló könyve, kifejtette „Don Giussani ma is modern és aktuális. Azért találkozhatunk vele, mert ő találkozott korának valóságával, méghozzá egy különleges érzékenységgel, ami aktuálisabb, mint valaha. Mert ő nem egyszerűen kritikusa a modern világnak, hanem azt a modern emberközpontúságot kritizálta, amely önmagát akarja megváltani. Továbbá azért lehet találkozni Don Giussanival, mert ő találkozott Valakivel, aki nem egy elmélet, hanem egy személy Jézus Krisztus és nevelési módszerében azt kínálja fel, hogyan lehet ma, nekünk is találkozni Jézus Krisztussal. Ezt korszakalkotó módon fejezte ki három szempont bevezetésével: a „vallásos érzék”, a „tapasztalat” és ami által e kettő operatívvá válik: a „találkozás”. Ezek a maga idejében egyedien új fogalmak voltak – mondta az előadó. A kereszténység ma egy találkozás kegyelme által történhet meg újra, emberileg meghatározó találkozások által. Keresztény nem egy örökség nyomán lesz valaki, hanem egy újdonság által, ami megtörténik az életében. A nihilizmus nem győzhető le elméleti úton csak egy látható megérintettség által. Ez az ítélet adja Don Giussani nagy aktualitását” – fejezte be mondandóját Borghesi professzor.

Nagy sikere van a Meeting területén, a kiállítócsarnokok közötti medencére, tehát vízre épült kicsi, fa pavilonnak,…, amely a Don Giussani karizmájából született Comunione e Liberazione (CL) Mozgalom nagy pillanatait örökíti meg. Emlékeztet azokra a meghatározó találkozásokra, amelyek immár több mint 60 éves történetét jellemezték. Kívül színes fotók a nemzetközi életből, belül egymondatos tanúságtételek arcképpel, - amelyekhez az üzenő falon mindenki hozzáteheti a sajátját - és videó-bejátszások. A kútnál, ahol meg is lehet pihenni a fehér falon fekete, egyszerű betűkkel, mint egy jókívánság olvasható a felirat: „és hogy mindez soha ne fejeződjék be közöttünk”. A bejáratnál egy Julián Carrón, a közösség Fraternitàsának elnökétől származó gondolat fogadja a látogatót: „Giussani egy örökséget hagyott ránk, amely nem hozhatja meg gyümölcseit, ha nem válik a mienkké.”

George Pell bíboros Sydney érseke, a Szentszék Gazdasági Titkárságának prefektusa már tavaly is itt volt Riminiben, vonzotta a Meeting, a témák, az előadások színvonala, „a sok fiatal, hogy hallgatnak és tanulnak”. Pell bíboros előadásában történelmi áttekintést adott az Egyház viszonyáról az anyagiakhoz. Kezdve Jézus vonatkozó szavain, amelyekkel óvott a gazdagságtól, figyelmeztetve a pénz káros hatalmára. A bíboros világosan kijelentette: „nem vagyunk manicheusok, az anyagnak a testnek meg van a maga értéke. Fontos a pénzek jól, tisztán és átlátható módon való kezelése – folytatta – a caritas és a szolidaritás érdekében, ugyanakkor a szeretet más, mint a filantropia. Jézus azt mondta: az első parancs szeretni Istent és ebből származik a felebarát szeretete. A munka, az igazság számunkra krisztocentrikusak.” A Szentszék gazdasági és pénzügyeivel kapcsolatban elhangzott kérdésre válaszolva elmondta: „jól haladunk a munkával. Ferenc pápa támogatása nélkül, egy igazi reform nem lenne lehetséges.” Végül hozzátette: „Gondoljátok meg, egyszerűbb a Vatikán pénzügyeit intézni, mint egyetlen megtérést kiváltani.”

Szombaton este „Egy szív, amely nagyobb, mint a háború” címmel, a Nagy Háború katonadalaiból adott elő a Comunione e Liberazione (CL) 2000-ben alakult férfikara. A dalok között idézetek hangzottak el, amelyek segítettek megérteni a harcok szünetében is énekelni tudó katonákat, szívüket, amelyet átjárt a hiány, de mégis telve volt reménnyel.

A vasárnapi szentmisét, Francesco Lambiasi, Rimini püspöke mutatta be. Szentbeszédében az önmagából kilépő Egyházról beszélt, s így fogalmazott: „Hinni azt jelenti, hogy Jézus személyéhez hasonulunk, hogy kovász lehessünk, amely megkeleszti a társadalom tésztáját, só, amely az egész életnek ízt ad. Nem önmagunkkal való foglalkozás, hanem misszió. Ahogy Ferenc pápa „sulykolja”: „lépjünk ki, és ajánljuk fel mindenkinek az Evangélium örömét!”

A főpásztor elmondta: „mindenki megbotránkozott Jézuson, amikor kijelentette: a mennyből szállt alá, teste étel, vére ital, egyedül Péter vallja meg Jézus lényegét: Ő Isten arca. Egy arc, amelyre mi rávetítjük önzésünk hosszú árnyékát, a hatalom, a birtoklás, a valaminek tűnés olthatatlan vágyából fakadóan.

Jézus a teljesen más, aki azért jött, hogy helyesen gondolkodjunk Istenről, mert Istent soha senki nem látta. Ő az, akit szívünk keres, és Ő a válasz a végtelen kérdésre, amely minden ember szívében ott van.

A hit a Jézussal való találkozás tapasztalata és annak személytől személyig történő átadása.” - fejezte be beszédét Rimini püspöke.

A mise után a jelenlévők videó-híd segítségével kapcsolódhattak be a római Úrangyala imádságba. A Szentatya szavait lelkes taps követte a Meeting nagyelőadójában is.

Vasárnap két program is foglalkozott a keresztényüldözéssel „Egy ok élni és meghalni – a jelen vértanúi” és „Új üldöztetés – keresztények a célkeresztben” címmel.

Douglas Al-Bazi plébános Irakban. 2007-ben elrabolták kilenc napon át fogva tartották és kínozták, majd megláncolva ott hagyták – négy napig volt víz nélkül – meséli, de nem tartja magát hősnek, mondja.

Jézus megmondta, hogy hordozzuk a magunk keresztjét. A legfontosabb követni Őt, bizakodni, felvállalni. Ha az egész Közel-Keletet lerombolják, az utolsó szavunk akkor is az lesz, hogy „Jézus megváltott minket!” Douglas atya attól tart előbb-utóbb megölik, de nem annyira maga miatt aggódik, hanem a népéért. „Amit kérek: imádkozzatok a népünkért, segítsetek, legyetek a hangunk!”

Ibrahim Alsabagh ferences szerzetes-pap plébános Aleppoban, temploma 50 méterre van a dzsihadisták állásától. „Káosz van és minden hiányzik, az alapvető élelmiszerek, a víz, gyógyszerek, de főleg a biztonság – kezdi megrendült és megrendítő beszámolóját. Az emberek pedig a méltóságuktól vannak megfosztva, ami a legnagyobb szenvedést jelenti.”

„Mit lehet tenni ebben a rémes helyzetben? – folytatja - A válasz egyszerű és kreatív, a hitből fakad: azt tesszük, amit Jézus tett. Tőle tanulunk a kereszthordozásban: ima és megbocsájtás. Nem tudjuk mikor lesz vége és hogy alakul, de nem magunkat akarjuk menteni, nem is csak jót tenni, segíteni – azt is kell – hanem Krisztusról tanúságot tenni a keresztet hordozva szeretettel, a másik üdvösségére gondolva. Szenvedéseinket értük, az üdvösségükért ajánljuk fel, azokért akik üldöznek minket.

Egy asszony lamentált – meséli - : miért jön ide egyre több idegen, régen ez keresztény negyed volt. Talán az Úr engedi meg, hogy Jézus jó illatát ők is megérezzék, - válaszoltam neki - hogy tanúságot tehessünk közöttük. Ez nem egy nehézség, hanem egy feladat.

Aleppo, Szíria és az egész térség olyan, mint egy forrásban lévő fazék leves. Ott kereszténynek lenni nagy dolog, mert mi vagyunk a só a levesben.

A kereszténység az első időktől fogva oda elültetett olajfa, amelyet nincs jogunk átültetni máshová. Gondoljunk bele, ha minden keresztény elmenekülne, milyen nehéz lenne ott újra meghonosítani a kereszténységet. Maradunk, még jobban szeretünk, még jobban imádkozunk, még jobban megbocsájtunk. Hittel, reménnyel, szeretettel folytatjuk a keresztutat. A keresztény élet nem délutáni séta, hanem a keskeny úton való haladás bárhol a világon. Az ok a feltámadás. Ezért maradunk és tesszük, amit tudunk örömmel, békével, megosztva azt - mindenkiért. A sok hiány ellenére tele vagyunk hálával. A feltámadt Jézus jelen van Aleppóban is.”

Ibrahim atya orvos, ápoló, sofőr és csak utána pap, de azt mondja, jól van ez így. Segítenie kell, ahogy csak tud, s ez is hozzá tartozik az Istennek szenteltséghez, amit egy példával illusztrál: segíteni próbált egy idős embernek, aki ezt nem akarta elfogadni. Atya piszkos lesz a habitusa! – mondta. Mire ő: „ez a habitus arra készült, hogy bepiszkolódjon, ha kell!” Ez a keresztény hivatásunk - teszi hozzá.

„Egyre érzékelhetőbb módon evidens, hogy a tanúságtétel nem az, amit mi teszünk Jézusról, hanem amit Jézus munkál bennünk… A radikális kérdés: Mi a hit számomra? Mi az az igazi ok, amiért megéri élni, és ha kell meghalni?” fűzte hozzá a moderátor, Stefano Alberto atya, majd elmesélte: „Amikor megkérdezte az atyákat, mire van szükségük, azt a választ kapta: Nekünk rátok van szükségünk!”

Vasárnap este „Édes élet” címmel olasz filmzenékből összeállított koncert várta a Meeting részvevőit.

Varga Jánost hallották Riminiből. Dicsértessék a Jézus Krisztus!