2015-08-21 15:09:00

Caritas Internationalis: Humanitárius világnap az EXPO-n


A Nemzetközi Karitász augusztus 19-én ünnepelte az ENSZ által meghirdetett Humanitárius világnapot a milánói világkiállításon. A délelőtt során egy ENSZ küldöttség látogatott a Caritas standjára. Ezzel párhuzamosan Genfben a Közép-Afrikai Köztársaság Caritas igazgatója Dieudonné Nzapalainga, Bangui püspöke elnyerte a „Sergio Vieira de Mello” díjat. A kitüntetést másik két vallási vezetővel együtt nyerte el a püspök: Oumar Kobine Layam imámmal és Nicolas Gbangou protestáns tiszteletessel.

Három vallási vezető nyerte a díjat a vallásközi párbeszéd fenntartásáért

Filippo Magni, az egyházi kommunikációs iroda koordinátora az EXPO-n nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak az emléknapról. Elmondta: „A Humanitárius világnapot azért augusztus 19-én tartják, mert 2003-ban ezen a napon vesztette életét 22 ENSZ alkalmazott Bagdadban egy támadás során. Ezek között a személyek között volt Sergio Vieira de Mello, akiről elnevezték a minden évben kiosztásra kerülő díjat. Idén hárman megosztva vehetik át az elismerést, mert vallásközi jellegű: a Közép-Afrikai Köztársaság három vallási vezetője kapta erőfeszítéseikért, amelyeket a vallásközi párbeszéd fenntartásáért tettek egy szörnyű konfliktustól gyötört nemzetben.”

A Humanitárius világnap célja, hogy felkeltse a közvélemény figyelmét a humanitárius segítségnyújtásra

„A Humanitárius világnap célja, hogy felkeltse a közvélemény figyelmét a humanitárius segítségnyújtásra. Az egész világon megtartják az emléknapot, így az EXPO-n is. Részt vett benne az ENSZ Humanitárius Ügyek Irodája, a Világélelmezési Program, az olasz és svájci kormány, valamint számos civil szervezet, amely jelen van a világkiállításon. Ezek közé tartozik a Caritas Internationalis, amely egyfajta kisebb pavilonnal van jelen. A stand mottója: „Osszuk meg, hogy megsokszorozódjon”. A téma a világ erőforrásainak igazságtalan elosztására utal és különféleképpen kerül bemutatásra a pavilonban a szegénység és az, aki az ebből való kikerüléshez arra kényszerül, hogy elmeneküljön.”

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.