2015-08-15 15:13:00

Ferenc pápa nagyboldogasszony-napi Úrangyala imádsága: Mária arca a remény jele


61 év után ismét Úrangyala imádság Nagyboldogasszony ünnepén

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén délben az Apostoli Palota dolgozószobája ablakából köszöntötte Ferenc pápa a téren összegyűlt zarándokokat. Utoljára 61 évvel ezelőtt, 1954 Nagyboldogasszony napjának ünnepén tartott Angelust XII. Piusz pápa. Két éve ugyanekkor Ferenc pápa Castelgandolfoba utazott, egy évvel ezelőtt pedig Dél-Koreában tett apostoli látogatást.     

„Ma tartja az egyház a Szűzanyának szentelt legnagyobb ünnepét, a Mennybevételt” – kezdte beszédét a pápa. „Földi élete végén Krisztus Anyja testben és lélekben a mennybe ment, vagyis az örök élet dicsőségébe, az Istennel való teljes közösségbe.  

Mária tudja: általa jut teljességre népének minden várakozása

A mai evangélium Máriát állítja elénk, aki miután a Szentlélektől Jézust megfoganta, azonnal elindult idős rokonához, Erzsébethez, aki szintén csodás módon várt gyermeket. Ebben a Lélekkel teli találkozásban Mária a Magnificat énekével fejezi ki az örömét, mert teljesen a tudatára jutott azoknak a nagy dolgoknak, melyek az életében megvalósulnak: általa jut teljességre népének minden várakozása.

Mária nagyságának és boldogságának mélyebb oka az ő hite

Ám az evangélium megmutatja nekünk Mária nagyságának és boldogságának mélyebb okát, ez pedig a hite. Erzsébet ugyanis ezekkel a szavakkal üdvözölte: „Boldog az, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki” (Lk 1,45). A hit Mária egész történetének a szíve: ő a hívő, ő a nagy hívő lélek. Ő tudja és mondja is, hogy a történelemre ránehezedik a hatalmaskodók erőszaka, a gazdagok büszkesége és a gőgösök önhittsége. Mindazonáltal Mária hisz és hirdeti, hogy Isten nem hagyja egyedül a gyermekeit, az alázatosakat és a szegényeket, hanem irgalmasan és törődéssel segítségükre siet, felforgatva a hatalmasok trónjait, letaszítva a szívükben gőgösködőket. Ez a mi Anyánk hite, ez Mária hite.

Máriát nem illeti a romlás  

Mária éneke megérteti velünk a vele történteket: ha az Úr irgalma a történelem motorja, akkor nem láthatta meg a sír romlását az, aki az Élet Urát szülte (Prefáció). Mindez nem illeti Máriát. A Mindenható „nagy tettei” őbenne mélyen érintenek bennünket, az életünk útjairól szólnak, és emlékeztetnek arra a célra, amely ránk vár, az atyai házra. Életünk, a mennybe Felvett fényében nézve, nem egy értelmetlen kóborlás, hanem egy zarándokút, mely az összes bizonytalanságával és szenvedésével, egy biztos célt mutat, az Atya házát, aki szeretettel vár bennünket. Szép arra gondolni, mondta a pápa, hogy az Atya szeretettel vár bennünket és hogy Mária Anyánk is ott fenn szeretettel vár minket.  

A remény vigasztaló és biztos jele Mária arca

Így, miközben elmúlik az élet, Isten felragyogtatja a földön zarándokló népe számára a vigasztalás és a biztos remény jelét. Annak a jelnek arca van, annak a jelnek neve van: Urunk Anyjának fénylő arca, Mária, a kegyelemmel teljes áldott neve, mert ő hitt az Úr szavának. Az egyház tagjaiként az a mi rendeltetésünk, hogy osztozzunk Anyánk dicsőségében, mert Isten által mi is hiszünk Krisztus keresztáldozatában, és a keresztség által beiktattak bennünket az üdvösség titkába.    

Imádkozzunk ma azért, zárta beszédét a pápa, hogy miközben előrehalad a földi utunk, fordítsa felénk irgalmas tekintetét, világítsa meg útjainkat és e száműzetés után mutassa meg nekünk Jézust, méhének áldott gyümölcsét. Együtt mondjuk: ó irgalmas, ó kegyes, ó édes Szűz Mária!

Fohász a kínai ipari robbanás áldozataiért

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa megemlékezett a Kína északi részén, Tianjin városában történt ipari robbanás áldozatairól, a számos halottról és sebesültről. Imádságáról biztosítja őket, és kéri, hogy az Úr adjon nekik enyhületet és erősítést mindazoknak, akik elkötelezettek a szenvedések enyhítésében.    

Végül a római és a zarándok híveket az Isten dicsőségében élő Szűz Mária anya gondoskodásába ajánlotta, aki mindvégig kísér bennünket útjainkon. Milyen szép is lenne, ha ma el tudnátok menni meglátogatni a Santa Maria Maggiore bazilikában Máriát, - adott hangot kívánságának a pápa - aki a Salus Populi Romani, a római nép üdvössége. Majd szép ünnepet kívánt a Szűzanya ünnepnapján és mindenki imádságát kérte maga számára.

(vl)     

           

           

 








All the contents on this site are copyrighted ©.