Szent Ignác lelkisége és a devotio moderna lelkiségi mozgalom

- P. Szabó Ferenc jegyzete

Július 31-én, pénteken Loyolai Szent Ignác liturgikus emléknapján este 7 órakor Adolfo Nicolas, a jezsuita rend legfőbb elöljárója ünnepi szentmisét mutat be a római Il Gesu templomban. Vele együtt miséznek a Rómában élő jezsuiták. 

Loyolai  Szent Ignác közeli munkatársai tanúsítják, milyen nagyra értékelte, és napi elmélkedéseihez használta Krisztus követését.  Már Manresában is olvasgatta. P. Nadalnak később azt mondta, hogy néha találomra kinyitotta, és csodálatos módon éppen akkori lelki szükségletéhez kapott eligazítást. Luis Gonzalez is ugyanerről tanúskodott, de azt is hozzáfűzte, hogy Ignác naponta rendszeresen elolvasott egy fejezetet a könyvecskéből. Kempis Tamás Krisztus követése c. elmélkedésgyűjteménye a  devotio moderna nevű lelkiségi mozgalom egyik képviselője

 „Devotio moderna”

A devotio modern jelentése: „modern jámborság”, a „modern” jelző igazában nem pontos, hiszen e jámborság  szorosan kötődött a középkori lelkiségi hagyományokhoz. A Németalföldön született a 14. század vége felé. A középkor és az újkor fordulójának lelki és egyházi válságából született: az egyházi élet külsőségessé vált, szakadék támadt a jámborság és a teológia között. A természeti katasztrófák, pl. pestis sújtotta emberek a hitben kerestek menedéket. Kezdetben tehát különbözik a monasztikus indítású egyházi reformmozgalomtól; világi foglakozású emberek megtérése nyomán létrejött közösségek lelkisége lesz, akik kétkezi munkájukból élnek, lemondanak világi jövedelmükről, vagyonközösséget alakítanak. Házaikban a belső életre figyelnek, jámborsági gyakorlatokat végeznek. Fő céljuk: Krisztus követése, mert a hozzá való hasonulás az üdvösségre vezető út. A devotio moderna nem törekedett mindenképpen misztikus élményekre, elragadtatásokra, a németalföldiek realizmusára jellemzően elhatárolták magukat a szélsőségektől. A jegyesi misztika, amely oly kifejezett pl. Szent Bernátnál, e lelkiségben nem hangsúlyos. Fontos a belső béke, a barátság Jézussal. De erőteljes még a középkori fuga mundi, a világtól való menekülés, elfordulás és kolostori cellába való menekülés.

Kempis Tamás: „Krisztus követése”

A devotio moderna elterjedésében fontos szerepet játszott Kempis Tamás Imitatio Christi, Krisztus követése c. könyve, amely legjellegzetesebb és legismertebb összefoglalása e lelkiségnek. Thomas a Kempis, családi nevén Thomas Hemerken (Kempen, 1380 – St. Agnetenberg, 1471). Húsz évesen Agnetenbergbe, az ágostonrendi kolostorba került, és kevés kivétellel hetven éven át, haláláig itt élt. Könyveket írt, Bibliát és jámbor könyveket másolt. Főműve az Imitatio Christi, Krisztus követése. Ez a könyv a Biblia mellett a kereszténység legtöbbször kiadott, legtöbbet olvasott lelkiségi könyve volt, katolikus és protestáns világiak számára is, annak ellenére, hogy erősen „világellenes”. Sok vita folyt arról, hogy igazában ki is az Imitatio szerzője. Azt biztosra vették, hogy a devotio moderna szerzetesi köréhez tartozott. Ez a lelkiség egyesíti az alapítók szigorúságát, a világmegvetést, a liturgia által táplált személyes jámborságot, és a ruysbrocki misztika néhány elemét.  A cél: Jézus közeli követése, az eszközök: a Szentírás olvasása, a módszeres lelkiismeretvizsgálat, a lelki olvasmány és az elmélkedés. Kempisnél nem találjuk a kritikát a kor romlott egyházi állapotai miatt. De küzd a külsőséges, a korabeli jámborsági gyakorlatok (zarándoklatok, ereklyetisztelet) felszínessége ellen, és inkább a mindennapok misztikáját ajánlja. Egyesek ezt a „modern”, „új” jámborságot a reformáció előfutárának tekintik. A devotio moderna lelkisége azonban még sok ponton a középkori fuga mundi szellemiségét tükrözi. Egyik jellemző mondását Senecától vette: „Valaki azt mondta: Ahányszor csak emberek között voltam, emberségemben megrövidültem.” Ez még a monasztikus szellemre vall.

Loyolai Szent Ignác és a devotio moderna

 Az újonnan megtért Loyolai Ignác 1522-ben érkezett a monserrati bencés apátságba, ahol a tudós és buzgó Jean Chanon bencés szerzetes lett lelki vezetője. A kutatók egyetértenek abban, hogy  Monserratban a devotio moderna szellemében kapott lelki vezetést az itteni bencések által. Azt is bizonyították, hogy Ignác olvasta Cisneros (Gracia Ximenes de) spanyol bencés (†1510) Exercitorio de la Vida spiritual c. lelkigyakorlatos könyvét, amely 1500-ban jelent meg Monserrat nyomdájában; Cisnerosra többek között hatottak Szent Bonaventura művei, Gerson lelki írásai és Kempis Hortulus  rosarum (Rózsáskertecske)  c. könyve. Ignác nem másolta Cisneros A lelki élet gyakorlása c. művét, de tanult belőle, amikor tapasztalatait rögzítette, és lassan megszerkesztette Lelkigyakorlatos könyvét.

Loyolai Ignác a Lelkigyakorlatos könyvében Cisneros hatása érezhető pl. az elmélkedési módszerek ajánlásánál, vagy a második, harmadik és negyedik hétnél is, amikor a gyakorlatozó Jézus misztériumairól szemlélődik. Ignác azt tanácsolja: imádkozzam azért, hogy bensőleg megismerjem az Urat, aki „érettem emberré lett, hogy Őt jobban szeressem és kövessem”.

 A keresztre feszített Krisztus előtti imabeszélgetésben kérdezzem meg: „Mi bírhatta rá, hogy Teremtő létére emberré legyen, hogy az örök életből az ideig való halálba lépjen, hogy így meghaljon bűneimért. Mit tettem én Krisztusért, mit teszek Krisztusért, mit kell tennem Krisztusért.”

Jellemző, hogy Ignác szándéka szerint a lelkigyakorlatozónak nem pusztán a szenvedő Jézussal való együtt érzést kell felkelteni magában, hanem a szemlélődésnek a bűnbánatban és a cselekvésre való felkészülésben kell gyümölcsöznie. Szent Ignác a Lelkigyakorlatok „második hetében” a Krisztus Királyról és a Két zászlóról szóló elmélkedésekben is azt tanácsolja, azt kell kérnem Urunktól, hogy ne legyek süket hívására, hanem készséges és szorgos szent akaratának teljesítésében. És ha az isteni Felség kiválaszt és elfogad, felajánlom magam teljes követésére, vállalva a keresztet is. A világ Üdvözítője követőket, munkatársakat keres, akik részt vesznek szenvedésében, hogy dicsőségében is osztozzanak. A jezsuita Jézus társa: sorsközösséget vállal a Mesterrel, hogy segítse az embereket megtalálni az üdvözítő igazságot, Jézus Krisztust, aki maga az Út, Igazság és Élet.

Az ignáci lelkiség tehát túlmutat a devotio moderna jórészt világmegvető, világtól menekülő „passzív” magatartásán. Éppen a Jézussal való bensőséges barátság, az egység a szemlélődésben sarkallja arra, hogy az Üdvözítő cselekvő apostola, munkatársa legyen. Hogy mindenben és mindenütt Istent keresse, és jelenlététől tüzet fogva elkötelezze magát a hit terjesztésében, a hit és az igazságosság védelmében – akár a legnehezebb terepeken, határhelyzetekben is – a kultúrákkal és vallásokkal folytatott párbeszédben.

 A „szolgálat misztikája”Loyolai Szent Ignácnál

 A devotio moderna lelkiségét tehát csak részben tette magáévá  Loyolai Szent Ignác. A jezsuita rendalapító nagyra tartotta, naponta elmélkedve olvasta és nagyon ajánlott a Kempis Tamás könyvét. A világtól való menekülés helyett a rendtagokat  a világba küldte apostoli feladatokra. A jezsuita lelkiségét, Ignác egyik első társa, Nadal Jeromos így jellemezte: a cselekvésben szemlélődő, contemplativus in actione. 1551-ben Nadal Jeromos több társa vágyát tolmácsolta Ignác atyának: tárja fel, hogyan oktatta és vezette Isten megtérésétől kezdve. A lediktált Visszaemlékezések erre ad választ. Vallomásában Ignác beszámolt megtéréséről, a rá hatást gyakorolt olvasmányokról: Jézus és a szentek élete. Manresában rövid „látomásai” voltak: a Szentháromság, az Oltáriszentség, Jézus embersége. (Minderről A Zarándok c. Visszaemlékezésekben olvashatunk, amely Lukács János S. J. fordításában újra megjelent a Jezsuita Könyvek sorozatban. Szent Ignác a Cardoner folyó melletti megvilágosodására így emlékezett: „Nem látomást látott, hanem sok mindent megértett és felismert, lelki dolgokat csakúgy, mint a hitre és a tudományra vonatkozókat.” Ezek az alapvető manresai élmények azonban nem feledtetik vele azt a tanítást, amit előtte és utána kapott Istentől.  Krisztus és a szentek életének olvasása „nem kevés világosságot hozott számára”, és lemásolta, amit meg akart őrizni emlékezetében. Manresában is, amikor a szellemek megkülönböztetését gyakorolta, tanult olvasmányaiból is, különösen a Krisztus követéséből.

 Ignácot egész életén át Isten vezette megtérésétől kezdve. Döntő élménye volt még a La Storta-i látomás, amikor Róma felé tartottak Faberrel és Laínezzel: Miasszonyunk közbenjárását buzgón kérte, hogy Fia mellé helyezze. Nos, itt a kis Róma közeli helység kápolnájában imádkozva lelki szemével világosan látta, hogy ”Isten, az Atya, odahelyezte őt Fia, Krisztus mellé”. A La Storta-i látomásban a keresztjét hordozó Krisztus szolgálatába fogadta.