2015-07-13 12:03:00

Kérjétek Jézustól a szabad szív ajándékát! – A pápa és a fiatalok találkozója


Ferenc pápa latin-amerikai apostoli látogatását a paraguayi fiatalokkal való találkozás zárta le július 12-én, vasárnap délután. Az eseményre Asunciónban, a Paraguay folyó partján került sor. Az elnöki palotától mintegy 5 km-re fekvő Costanera nevű térségen több százezer fiatal várta a pápát. Az ifjúsági világnapok hangulatát idéző találkozót a fiatalok életét bemutató énekekkel, táncokkal nyitották meg, majd egy fiú és egy lány tanúságtétele hangzott el. Liz súlyosan beteg édesanyját és nagymamáját ápolja, Manuelnek pedig szegénység, rossz bánásmód, magára hagyatottság jutott osztályrészül. Orlando, aki Máté evangéliumából olvasott fel egy részletet (Mt 5,1-12), arra kérte a pápát, hogy imádkozzon a szabadságért. A pápa félretette előre megírt beszédét, mondván, hogy ezek a beszédek unalmasak. A szöveget átadta az illetékeseknek, hogy tegyék majd közzé.

Isten ajándékát csak szabad szívvel fogadhatjuk be

Rögtönzött beszédében Ferenc pápa megállapította: a szabadság Isten ajándéka, de ahhoz, hogy befogadhassuk, szabad szívvel kell rendelkeznünk. Szívünk legyen szabad az olyan kötelékektől, mint a kizsákmányolás, a létfenntartáshoz szükséges eszközök hiánya, a kábítószerfüggőség, a szomorúság. Mindezek megfosztanak bennünket szabadságunktól. A szabadság azt jelenti, hogy szabad szívvel elmondhatjuk, amit gondolunk és érzünk, megtehetjük, amit gondolunk, és amit érzünk. A pápa arra kérte a fiatalokat, imádkozzanak az Úrhoz a szabad szív ajándékáért. Szívük ne váljon a hamis szabadság, a káros szenvedélyek, a világ ámításainak rabszolgájává.

Az egyház közel áll a nehéz helyzetben élő fiatalokhoz

Liz tanúságtétele arra tanít, hogy ne legyünk Poncius Pilátusok, ne mossuk kezeinket! Édesanyját és nagymamáját elhelyezhette volna idősek otthonában is, ehelyett szeretetből szolgálójukká vált 25 éves korában. A negyedik parancsolatot követte: Tiszteld apádat és anyádat! Liz rendkívül magas fokon gyakorolja a szeretetet – állapította meg Ferenc pápa.

Manuelnek szintén nem könnyű a sorsa: kihasználták, rosszul bántak vele, magára hagyták. Ahelyett, hogy bosszút állt volna életéért, dolgozni ment. A pápa imát mondott minden nehéz helyzetben élő gyermekért, majd a következőket ajánlotta a fiatalok figyelmébe: a szív szabadsága, szolgálat, szolidaritás, remény, munka, küzdelem az életért. A kétségbeesés sok fiatalt bűnözésre ösztönöz. Az egyház közel áll ezekhez a fiatalokhoz és szeretettel kíván segíteni rajtuk.

Az erőt és a reményt Jézusból meríthetjük

Liz és Manuel a reményt, az erőt Jézusból, Istenből merítették. Szükségünk van reménnyel és erővel teli fiatalokra, akik nem gyengék, nem fáradtan és unatkozva élnek. Azok a fiatalok erősek és reménykedők, akik ismerik Jézust és szabad a szívük. Ehhez áldozatot kell hozni, az árral szemben kell haladni, mint ahogy a nyolc boldogság tanítja, amely Isten ránk vonatkozó tervét foglalja össze. A lélekben szegények értik meg a szegényeket, a szomorkodók tudják segíteni a szomorkodókat. Hallassátok hangotokat, de ne tegyetek semmit tönkre!

A pápa elmesélte: amikor utoljára arra szólította fel a fiatalokat, hogy csapjanak zajt, hallassák hangjukat, egy pap Rómában ezt mondta neki: „Ön azt tanácsolja a fiataloknak, hogy csapjanak zajt, teremtsenek felfordulást, utána pedig nekünk kell rendet csinálni”. Így a pápa most ezt tanácsolta a fiataloknak: „továbbra is hallasátok hangotokat, de segítsetek utána rendet teremteni és csináljátok úgy, hogy ne tegyetek semmit tönkre!”.

Ferenc pápa végül Jézushoz imádkozott azokért a fiúkért és lányokért, akik nem tudják, hogy Jézus az erősségük, akik félnek élni, álmodni, boldognak lenni.

„Jézusunk, taníts meg minket nagy és szép dolgokat álmodni, amelyek tágra nyitják szívünket. Adj nekünk erőt, szabad szívet, szeretetet és taníts meg minket szolgálni”.

(vm)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.