Ne legyetek Isten funkcionáriusai, hanem az átalakító irgalmasság hálás tanúi

Ferenc pápa csütörtökön délután  a bolíviai Santa Cruz-ban a szaléziek Don Bosco-központjában találkozott a papokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel. A találkozó a megszokott rendben zajlott: ének, egy püspök köszönti a pápát, néhány tanúságtétel hangzik el, majd felolvassák az Evangéliumot – ez alkalommal Mk 10, 46-52-t, Bartímeus jerikói vak meggyógyításának elbeszélését, ehhez fűzte elmélkedését a Szentatya.

Márk evangéliuma bemutatja Jézust, amint nyilvános működése során  Isten országát hirdeti Palesztina útjain. A tanítványok és egy kis csoport követik. Mielőtt Jerikóból elindulna Jeruzsálem felé, elhalad a vak koldus, Bartimeus előtt, aki az útfélen kiáltozza: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!” A tanítványok leintik, hogy hallgasson. De Jézus leinti őket, odahívatja a vakot,  aki azért esedezik, hogy lásson. Jézus egy szavával meggyógyítja: „Menj, a hited meggyógyított téged!”

A történetből Ferenc pápa három szót ragadott ki, és ezekhez fűzte gondolatait: „Elhaladni” – „Hallgass!” – Bátorság, kelj föl!”

Elhaladni

Elhaladni: Elhaladunk közömbösen, érzéketlenül  az emberek bajai előtt, nem halljuk meg kiáltásukat,  elvakult szívvel nem érezzük meg fájdalmukat, hozzászokunk az igazságtalanságokhoz. Azt mondjuk: mindig így volt, a bajok természetesek, mit tehetünk?  „Azt mondhatjátok: a tanítványok azért nem hallották meg a vak kiáltozását, mert a Mester szavaira figyeltek” - adta az ellenvetés szavait hallgatói ajkára a pápa. Majd folytatta. De az Ige nem hatolt le a tanítványok szíve gyökeréig. A pápa itt a keresztény lelkiség egyik jelentős pontját érintette, a testvéri szeretet. Minden érdekel bennünket, a legutolsó hírek, a bestsellerek, de  nem figyelünk másokra, nem érintenek meg bennünket bajaik. Pedig Szent János (1Jn 4, 20b) figyelmeztet bennünket: „Istent nem szeretheti az, aki nem szereti testvérét.”

Maradj csendben, ne zavard a Mestert!

Maradj csendben, ne zavard a Mestert! -  a tanítványok így akarták elhallgattatni a vak koldust. Az előző magatartástól ez különbözik abban, hogy kapcsolatba lép, meghallja a kiáltozást, de hallgatásra int, letorkolja a segítséget kérőt. Ez azoknak a papoknak a magatartása, akik Isten népét oktatva, mindig bírálnak, rendre utasítanak, éreztetik felsőbbrendűségüket az egyszerű néppel szembe. Hallanak, de nem hallgatnak meg, látnak, de nem látják meg mások bajait, távol tartják magukat nemcsak kiáltásuktól, nem osztoznak szenvedéseikben és főleg örömükben. „Örülni az örvendezőkkel, sírni a sírókkal! - íme a papi szív egyik misztériuma.”

Bátorság, állj fel!

Bátorság, állj fel! Ez a visszhang nem ered közvetlenül Bartímeus kiáltásából, hanem abból, ahogyan Jézus viselkedik, reagál  a vak koldus kiáltozására. Átváltozik teremtő Szóvá, felhívássá. Jézus megáll a kiáltozó koldus előtt, megkérdezi: mit tehet érte. Azzal, hogy szóba áll vele, visszaadja emberméltóságát. Van bátorsága, hogy azonosuljon problémáival, így nyilvánítja ki az irgalmasság átalakító erejét. Ez Jézus működésének logikája, amely nem fél, a szeretetből fakadó szabadsággal cselekszik, a másik javát mindenek fölé helyezi. Ha mindig nem is tudunk a szenvedők mellett állni, imádkozhatunk értük.

Haladjunk előre Isten segítségével és mindenki együttműködésével

Ferenc pápa így foglalta össze a bolíviai papoknak, szerzeteseknek a Mester pedagógiáját, arra intve őket, hogy ne legyenek Isten funkcionáriusai, hanem az átalakító irgalmasság hálás tanúi. „Utunkon nem vagyunk egyedül. Segítsük egymást jó példánkkal és imáinkkal! Haladjunk előre Isten segítségével és mindenki együttműködésével. Az Úr felhasznál bennünket, hogy világossága eljusson a föld szélső határaiig! – Imádkozzatok értem, és most szívből adom rátok áldásomat!” – fejezte beszédét ferenc pápa a bolíviai Santa Cruz-ban.

(szf)