A latin-amerikai jezsuita redukciókról - P. Szabó Ferenc jegyzete

Ferenc  pápa a  népi mozgalmakhoz intézett  csütörtöki beszédében  keményen elítélte a régi latin-amerikai gyarmatosítókat, és az Egyház nevében is bocsánatot kért az őslakosok elkövetett bűnökért. Szerencsére az árnyak mellett fények is voltak a gyarmatosítás idején: a jezsuita redukciók. Erről szól P. Szabó mostani jegyzete.

Dél-Amerikába az első jezsuita szerzetesek az 1560-as években érkeztek, és rövidesen megkezdték hittérítő munkájukat a guaraní indiánok között. 1604-ben Claudio Acquaviva rendfőnök megszervezte a jezsuiták paraguayi tartományát, és a jezsuiták elkezdték letelepíteni az addig nomád életmódot folytató guaraníkat, hogy megakadályozzák rabszolgasorba vetésüket. 1608-ban a spanyol királytól teljes felhatalmazást kaptak a térítésre és a kolóniumok alapítására.

A jezsuiták nemcsak megkeresztelték az indiánokat, hanem egy teljesen új életformára tanították: letelepítették és földművelésre, ipari munkákra oktatták őket. Az általuk kialakított termelői közösségeket nevezték redukciónak (reducción). A legelső ilyen indián közösséget 1608-ban alapították Reducción de San Ignacio Guazú néven a mai Paraguay területén. A missziókban az indiánok szigorú fegyelemben éltek, naponta nyolc órát dolgoztak. Minden a közösség tulajdonában volt, a házak és a földek, s a javakat a végzett munka arányában osztották el. Vezetőiket maguk választották, jogaikat és kötelességeiket törvénykönyv szabályozta.

Az 1620-as években az éppen csak megalakult redukciókat súlyos veszély fenyegette: a portugál rabszolga-kereskedők rendszeres támadása. A védtelen redukciókból az indiánokat elhajtották, ellenállás esetén a misszionáriusokat megölték. A missziók helyzete 1631-ben már tarthatatlan volt, százezer indiánból mindössze 12000 maradt a redukciókban. Így a belsőbb területekre települtek. A menekültek egy csoportja alapította meg a San Ignacio Miní redukciót 1632-ben, majd 64 évvel később elhagyták, hogy felépítsék azt a missziót, aminek a romjait ismerjük.

Az áttelepülések, menekülések egészen 1639-ig tartottak, amikor IV. Fülöp spanyol király fegyvervásárlási engedélyt adott a jezsuitáknak. Az így felfegyverzett indiánok 1641-ben legyőzték a portugálokat, s ezzel véget ért a missziók zaklatott időszaka, gyors fejlődésnek indultak. Már nem csak önellátásra termeltek, hanem a piacra is. Volt pénz díszes templomok építésére, kórházak, iskolák fenntartására. A misszionáriusok létrehozták a guaraní nyelv írását, ők állították fel a La Plata vidékének első nyomdáit.

A jezsuita missziók körzete a III. Fülöp spanyol királytól 1608-ban kapott kiváltságlevél alapján szinte állam volt az államban. A redukciókban a jezsuitákon kívül más európai nem telepedhetett meg. Két magyar misszionáriust név szerint is ismerünk: Limp Ferencet és Szerdahelyi Ferencet. A földesurak féltékenysége, amellyel a redukciók működését figyelték, 1735-ben zendüléshez vezetett. 1750-ben Spanyolország lemondott Portugália javára az Uruguay folyótól keletre eső területről, amelyen hét redukció működött. A redukciók virágkorának az európai jezsuitaellenes hangulat nyomán III. Károly által 1767. február 27-én kiadott dekrétum vetett véget, amely kitiltotta a jezsuitákat az összes spanyol fennhatóság alatt álló területről. A redukciók a ferencesek vezetése alá kerültek, akikből hiányzott a megfelelő tapasztalat és szervezőkészség. A telepek lassan elnéptelenedtek, az indiánok nagy részét rabszolgavadászok fogták el. Az épületeket lerombolták, köveiket elhordták, helyüket visszafoglalta az őserdő.

Argentína ás Brazília jezsuita missziói a guaraní indiánok földjén 1983 és 1984 óta képezik a Világörökség részét. A 17. és 18. század folyamán épített öt település trópusi erdő mélyén fekvő lenyűgöző maradványait speciális alaprajz és a fennmaradás különböző állapota jellemzi.

(szf)