Politika és vallás az iszlám világban

Keresztény–muzulmán párbeszéd? – P. Szabó Ferenc SJ cikkismertetése

Napjainkban az iszlám terjeszkedése, a terrorcselekmények, különösen is az ún. iszlám állam embertelenségei a politika képviselőinek és a vallási vezetőknek figyelmét is egyre fokozottabban felkeltik. Újabban pedig sorra gyilkolják a keresztényeket (például diákokat Kenyában), csak azért, mert kereszténynek vallják magukat. Vajon e monoteista valláshoz hozzá tartozik-e az erőszakos hódítás, vagy ez a szeretet vallása, ahogyan egyes muzulmán misztikusok (szúfik) hirdetik? Melyik az iszlám igazi arca?

Lehetséges-e egyáltalán keresztény–muzulmán párbeszéd?

A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa 2015. április 22-i nyilatkozata erre igennel válaszolt: „Igen, jobban, mint valaha!”Az indokok között szerepel az az érv, hogy a muzulmánok nagy többsége nem ismeri fel magát az elkövetett barbár cselekedetekben. Sajnos manapság a vallás szót gyakran azonosítják az erőszakkal, pedig a vallások arra kaptak meghívást, hogy a béke, s ne az erőszak hírnökei legyenek.

A vallás nevében gyilkolni nem csak Istent sérti, hanem az emberiség veresége is

XVI. Benedek pápa 2006-ban a diplomáciai testületekhez intézett beszédében a civilizációk közötti összeütközés és a szervezett terrorizmus veszélyeiről beszélt. „Semmilyen körülmény nem szentesíti az ilyen bűntetteket, amelyek becstelenné teszik elkövetőit és, amelyek még jobban elítélendők, ha a vallás nevében teszik, lealacsonyítva Isten tiszta igazságát a saját vakság és az erkölcsi perverzió szintjére.”

Arra kaptunk meghívást, hogy megerősítsük a testvériséget

„Sajnálatos módon – folytatja a Pápai Tanács nyilatkozata - az utóbbi napokban a közösségi és vallási szintű vita radikalizálódásának vagyunk tanúi, amelynek súlyos következményei növekedhetnek, mint például a gyűlölet, az erőszak, a terrorizmus, valamint a muzulmánok, illetve vallásuk erősödő és közhelyes megbélyegzése. Ebben a helyzetben arra kaptunk meghívást, hogy megerősítsük a testvériséget és a párbeszédet. A hívek a béke hatalmas erejét képviselik, ha hiszünk abban, hogy az embert Isten teremtette és, hogy az emberiség egyetlen család, és még inkább, ha hisszük keresztényként, hogy Isten a szeretet. A párbeszéd folytatása akkor is, ha látjuk az üldözéseket, a remény jelévé válhat. A hívők nem akarják a személyről, a történelemről alkotott képüket ráerőltetni másokra, hanem a különbözőségek tiszteletét, a gondolkodás és a vallás szabadságát, a személy emberi méltóságát, az igazság szeretetét kínálják fel javaslatként.”

Az iszlám túlmutat a dogmák és vallásgyakorlatok összességén

A nyilatkozat a keresztény (katolikus) álláspontot rögzíti a muzulmán vallással folytatandó párbeszédről.  De az iszlám nem csak a muzulmán vallást jelenti. Az iszlám túlmutat a dogmák és vallásgyakorlatok összességén, civilizációnak is tekinthető: híveit Mauritániától Indonéziáig közös kultúra, közös hagyomány és az egyazon – vallást, erkölcsöt, jogot és mindennapi életet szabályozó – jogrendnek (saría) való engedelmeskedés köti össze. Mindehhez egészen a modern időkig a vallási és tudományos életben az arab nyelv általános használata társult.

 És mi a helyzet a politikával, a demokráciával a muzulmán országokban?

Az iszlám és a pluralista demokrácia

E kérdésről a francia jezsuiták Études című folyóiratának 2015. áprilisi száma* alapos tanulmányt közölt. Az iszlám-szakértő Philippe d’Iribarne megmutatja, hogy a pluralista demokrácia – nehezen ugyan – kezd gyökeret verni a muzulmán országokban. A szerző szerint az iszlám központi jelentőséget tulajdonít a közösség egyetértésének: ez az igazság biztos forrása, és nehezen fogadja el a kritikus vizsgálatot. Miután felvázolta az iszlám országokban nehezen kibontakozó pluralista demokráciát, az iszlámot, mint monoteista vallást hasonlítja a másik két monoteista valláshoz, a zsidósághoz és a kereszténységhez.

Nincs konvergencia a változatos világvallások között

Nincs még a három monoteista vallás között sem. A keresztény világ nagyon különbözik az iszlám világtól. „Kétségkívül az emberi állapothoz tartozik, hogy a biztonságérzést keressük, és elvetjük a fenyegetéseket. A keresztény világ sem tudta elkerülni a kísértést a történelem bizonyos szakaszaiban – például az inkvizíció korában vagy a Syllabus (IX. Pius) idején, amikor a győzni kezdő modernitás ostromolta –: a bizonyosságok bástyája mögé szigetelte el magát. De a homály érzése ebben a világban, a jó út megkülönböztetésének nehézsége, a kételkedés helyének elismerése az emberi létezésben, amelyek részét képezik az alapvető tájékozódásnak, hullámhegyek és hullámvölgyek váltakozásával, nem hagyták el a kereszténységet.”

A hamis próféták a vallást saját érdekükben használják fel

A kinyilatkoztatást, a jézusi üzenetet értelmezni kell, mivel az Evangélium nem ad kész recepteket, az aktualizálás tapogatódzással történik. A négy evangéliumot nem „felülről” diktálták, mint a Koránt. Szent Ágoston és Szent Tamás vagy később Pascal tanúsítják az emberi tudás viszonylagosságát, az Isten-kereső ember nyugtalanságát.

És itt a cikkíró Ferenc pápát idézi, aki 2013-ban, az olasz jezsuita folyóirat (La Civiltà Cattolica) főszerkesztőjének adott híres interjújában Szent Ignácra hivatkozva, aki ezt ajánlja a jezsuitáknak: „Keressék mindenben Istent…”, a következőt mondta: „Ha valaki azt mondja, hogy megtaláltam Istent teljes bizonyossággal, és nincs már semmi marginális kétkedése, az illetőnél valami nincs rendjén. (…) Ha valakinek minden kérdésre megvan a kész válasza, ez bizonyíték arra, hogy Isten nincs vele, hogy az illető hamis próféta, aki a vallást saját érdekében használja fel. Isten népe olyan nagy vezetői, mint Mózes, mindig helyet hagytak a kételynek.”

Kiút lehet az iszlám misztikus hagyomány, a szúfizmus

Végül a cikkíró – különösen a Nyugaton élő muzulmánokra gondolva – az iszlám misztikus hagyományában (a szúfizmusban) véli megtalálni a kiutat. A világ különböző muzulmán országaiban nagyon különbözően alakul a pluralista demokrácia helyzete. Indonéziában például nem feledték el teljesen az iszlám előtti hinduista pluralizmust, és itt, iszlám földön kivételes vallásszabadság uralkodik. Iránban – amely nem szakított teljesen az ősi perzsa zoroaszteri misztikával – az iszlám forradalom sokakban erős ellenállást váltott ki az új politikai iránnyal szemben, amely szét akarja választani a politikát a vallástól. Ma még nehéz elképzelni, hogy Szaúd-Arábia, Szudán vagy Afganisztán megtér az emberi jogok elismeréséhez és gyakorlásához – következtet az Études cikkírója.

 

* Philippe d’Iribarne, “Islam et démocratie”, Études, Avril 2015, 43–54.

(szf)