2015-06-30 14:25:00

Szentföld: dzsihadisták fenyegetik a jeruzsálemi keresztényeket


Csütörtökön a szent város keleti részének arabok lakta negyedében röplapokat találtak, amelyek a jeruzsálemi keresztényeket fenyegetik. Az iratok szerzője a magát palesztinai iszlám államnak nevező eddig ismeretlen szervezet, melynek nyilvánvaló célja, hogy összefüggésbe hozza magát az Iszlám Állam-nevű terrorszervezettel. Az izraeli hatóságok jelentése szerint a röplapokon – ahol az Iszlám Állam jelvénye is látható – halállal fenyegetik a keresztényeket, ha nem hagyják el Jeruzsálemet július 18-a, vagyis a ramadán lezárása előtt. Az üzenetben – amely fenyegetéseket tartalmaz Mahmud Abbász palesztin elnök részére is – a keresztényeket izraeli ügynököknek nevezik.

A jeruzsálemi egyház reakciója

A megfélemlítő célzatú röpcédulák megjelenésére azonnal reagált Michel Sabbah jeruzsálemi latin pátriárka és Theodoziosz di Sebastia görög-ortodox pátriárka is. „Nem tudni, ki terjesztette a röplapokat, és őszintén szólva nem érezzük magunkon ezeknek az őrült csoportoknak a nyomását” – nyilatkozta a Fides missziós hírügynökségnek Raed Abusahliah atya, a jeruzsálemi Karitász főigazgatója. „Persze az eset némi aggodalmat váltott ki a keresztények egy részéből. Van, aki azt kérdezi: hogy lehet, hogy ezek az őrültek idáig elértek?”

A muzulmánok is elítélik a dzsihadista fenyegetést

Raed atya azt is elmondta, hogy a muzulmánok már előbb reagáltak, mint a keresztények: sok muzulmán vezető elítélte a fenyegető röpcédulákat és az mondták, hogy elsőként fogják megvédeni keresztény testvéreiket, ha történik valami. Míg sok keresztény hívő kijelentette, hogy soha nem fogja elhagyni Krisztus földjét, ahol született, semmilyen fenyegetéssel szemben”. A jeruzsálemi Karitász igazgatója felhívta a figyelmet, hogy e csoportokat a háttérben támogathatják, mint ahogy Irak és Szíria esetében történik. Lehet, hogy most valaki azt akarja, hogy a keresztények kiszolgáltatottnak és támogatásra szorulónak tűnjenek, nyilván nem minden érdek nélkül”.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.