Az egyház akkor igazi közösség, ha közeledik a legutolsókhoz

A keresztények nyújtsák ki kezüket azok felé, akiket a társadalom kizár, mint ahogy ezt tette Jézus is, kora peremre szorított személyeivel. Ez teszi az egyházakat valódi közösséggé – hangsúlyozta Ferenc pápa péntek reggeli szentbeszédében.

Elsőnek Jézus piszkolta be kezét, amikor megérintette és meggyógyította a leprásokat. Ezáltal megtanította az egyháznak, hogy közelség nélkül nincs közösség. Ferenc pápa gondolatait Máté evangéliumának ahhoz a szakaszához fűzte, amelyben egy leprás bátorságot vesz magának ahhoz, hogy leboruljon Jézus előtt és így szóljon: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!” (Mt 8,1-4) Jézus megérinti és meggyógyítja.

A jót nem lehet messziről cselekedni

A csoda az írástudók szeme előtt történik, akik számára a leprás „tisztátalan” volt. A lepra életfogytiglani büntetést jelentett. Egy leprás meggyógyítása pedig olyan nehéz volt, mint egy halott feltámasztása – mondta a pápa. Ezért kiszorították őket a társadalom peremére. Jézus azonban kinyújtotta kezét a kirekesztett leprás felé, és gesztusával rámutatott a „közelség” szó alapvető értékére.

Nincs közösség közelség nélkül

Nem jöhet létre közösség közelség nélkül. Nincs béke közelség nélkül. Nem lehet jót tenni közelség nélkül. Jézusnak elég lett volna, ha csak így szól a lepráshoz: „gyógyulj meg!” Azonban Jézus közel ment hozzá és megérintette. Sőt, abban a pillanatban, amikor Jézus megérintette a tisztátalant, ő maga is tisztátalanná vált. Ez Jézus misztériuma: magára veszi szennyünket, tisztátalan dolgainkat. Pál jól mondja: mivel Jézus egyenlő Istennel, nem tartotta istenségét olyan jónak, amiről ne mondhatna le: megsemmisítette, kiüresítette önmagát. Pál tovább megy: Jézus bűnné lett. Kizárta magát, magára vette tisztátalanságainkat, hogy közeledjen hozzánk.

Jézus befogad

Az evangéliumi szakaszban olvassuk Jézus szavait a lepráshoz: ,,Vigyázz, senkinek se szólj erről, hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak és ajánld föl az adományt, amelyet Mózes rendelt, bizonyságul nekik” (vö. Mt 8,1-4). Ez azért van – fűzte hozzá a pápa, mert Jézus számára a közelségen túl alapvetően fontos a befogadás is: „Sokszor azt gondolom, hogy ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz jót tenni anélkül, hogy bepiszkolnánk a kezünket. És Jézus bepiszkolta magát. Közelség. És tovább megy. Azt mondja: ’Menj a papokhoz és tedd azt, amit kell, amikor egy leprás meggyógyul’. Azt, aki addig ki volt zárva a társadalmi életből, Jézus befogadja: befogadja az egyházba, a társadalomba… ’Menj, hogy minden úgy legyen, ahogy lennie kell’. Jézus nem rekeszt ki senkit, soha. Önmagát rekeszti ki, hogy befogadja a kitaszítottakat, hogy befogadjon minket, bűnösöket, kirekesztetteket, az életével”.

A közelség az, ha kinyújtjuk a kezünket

A pápa kiemelte, milyen meglepetést keltett Jézus megállapításaival és gesztusaival. „Milyen sokan követték akkor és a történelemben Jézust, mert meglepi őket az, ahogy beszél”. „Hányan nézik távolról és nem értik, nem érdekli őket… Hányan nézik rossz szívvel messziről, hogy próbára tegyék Jézust, hogy kritizálják, hogy elítéljék… És hányan nézik távolról, mert nem olyan bátrak, mint Ő, de szeretnének közel jönni! És ilyenkor Jézus elsőként nyújtja a kezét. Nem úgy, mint ebben az esetben, hanem ő lényében nyújtotta ki kezét mindenki felé, eggyé válva velünk, olyanná, mint mi: bűnössé mint mi, de bűn nélkül, a mi bűneinktől szennyezve. És ez a keresztény közelség”.

Szép szó ez: közelség, mely lelkiismeret-vizsgálatra szólít minket: „Én tudok-e közeledni? Van-e lelkem, erőm, bátorságom megérinteni a kitaszítottakat?” Olyan kérdés ez, amely érinti az egyházat, a plébániákat, a közösségeket, a szerzeteseket, a püspököket, a papokat mindenkit egyaránt” – zárta péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(vm-gá)