2015-06-25 17:34:00

Ferenc pápa a zsidó-katolikus párbeszéd elmélyüléséért fohászkodott


Június 25-én, csütörtökön délelőtt Ferenc pápa az Apostoli Palotában fogadta a B’nai B’rith  – „A Szövetség Fiai”– nemzetközi zsidó szervezet 20 tagját. Hozzájuk intézett beszédében emlékeztetett rá, hogy a szervezet a „Nostra Aetate” k. zsinati nyilatkozat közzététele óta kapcsolatban áll a Szentszékkel. Ez a dokumentum mérföldkövet jelentett a zsidók és a katolikusok között, egymás kölcsönös megismerése és tisztelete útján. Ennek alapja az a jelentős spirituális örökség, amelyben a két vallás osztozik.

A két vallás hívei számos területen együttműködhetnek

Visszatekintve az elmúlt 50 évre, amely során a katolikus egyház és a zsidóság rendszeres párbeszédet folytatott, hálát kell adnunk az Úrnak az eddig elért nagy eredményekért. Számos kezdeményezés segítette elő a kölcsönös megértést és a párbeszédet, mindenekelőtt kifejlődött az egymásba vetett bizalom és a másik elismerése. Számos olyan terület van, amelyen a zsidók és a keresztények továbbra is együttműködhetnek korunk népei javára. Ezek közül a területek közül Ferenc pápa a következőket emelte ki: az élet és a teremtett világ tisztelete, az emberi méltóság, az igazságosság és a szolidaritás.

A hívők feladata, hogy a béke építésén fáradozzanak

Kiváltképp arra kaptunk meghívást, hogy imádkozzunk és működjünk együtt a békéért. Sajnálatos módon a világ számos országa és térsége konfliktus helyzetben él – itt a pápa utalt elsősorban a Szentföldre és a Közel-Keletre. Ez a helyzet megkívánja, hogy bátran elkötelezzük magunkat a békéért. Nem elég a békére vágyakozni, hanem mindenki, különösen a hívők feladata, hogy azt türelemmel és kitartással építsék.

Szent XXIII. János és Szent II. János Pál példája követendő példa a zsidó-katolikus párbeszéd megerősítésében

A pápa hálával emlékeztetett mindazokra, akik előmozdították a zsidók és katolikusok közötti barátságot, kiemelve Szent XXIII. János és Szent II. János Pál alakját. Szent János sok zsidó életét megmentette a II. világháború idején, gyakran találkozott velük és hő kívánsága volt, hogy erről a témáról megszülessen egy zsinati dokumentum. Ami pedig Szent János Pált illeti, több történelmi gesztusa tovább él emlékezetünkben, mint például Auschwitz-ban, illetve a római Nagy Zsinagógában tett látogatása. Isten segítségével én is szeretnék nyomaikban járni – mondta Ferenc pápa – felidézve a Buenos Aires-i zsidósághoz fűződő baráti kapcsolatait.

Végül a Mindenható Istenhez fohászkodott: áldja meg bőségesen a zsidó-katolikus párbeszédet, különösen idén, amikor a Nostra Aetate 50. évfordulóját ünnepeljük. Ez a barátság egyre inkább mélyüljön el és hozzon bőséges termést a két közösség és az egész emberi család számára.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.