2015-06-22 11:34:00

Ferenc pápa torinói beszéde a fiatalokhoz: Haladjatok szemben az árral...


Ferenc pápa torinói beszéde a fiatalokhoz: haladjatok szemben az árral, tisztán éljétek meg a szeretetet!

A pápa torinói látogatásának első napját a fiatalokkal való találkozás zárta le. A város történelmi központjában lévő Vittorio Veneto téren 90 ezer fiatal várta kitörő örömmel a Szentatyát Piemonte tartomány minden plébániájának képviseletében. „Ferenc pápa, szeretünk téged” – feliratokkal és az Ifjúsági Világtalálkozók Keresztjével, valamint himnuszával köszöntötték a Szentatyát, aki délután 6 órakor érkezett meg a térre. A találkozó keretében felolvasták János evangéliumának a szeretetparancsról szóló szakaszát (Jn 15,12-17). A Halotti Lepel idei közszemlére tételének mottója is arra „A legnagyobb szeretet”-re utal, amely Jézus keresztáldozatában csúcsosodik ki.

A pápához először a fogyatékkal élő, idén érettségiző Chiara, a 27 éves munkanélküli Sara és a 26 éves műszaki egyetemista Luigi intézett egy-egy kérdést a szeretet különböző aspektusairól.

„Éljetek, ne pusztán éldegéljetek!”

A Szentatya rögtönzött szavakkal válaszolt kérdéseikre, amelyek három szó köré csoportosultak: szeretet, élet, barátok. Ezek a szavak a János evangéliumából idézett szakaszban is keresztezik egymást: nem lehet az evangéliumban az életről szólni anélkül, hogy ne beszélnénk a szeretetről, és nem beszélhetünk a szeretetről szolgálat és barátság nélkül. A pápa itt emlékeztetett a torinói Boldog, Pier Giorgio Frassati szavaira: „Éljetek, ne pusztán éldegéljetek!” Az olasz Katolikus Akció fiataljainak védőszentje 1901-1925 között élt, már egyetemista korában intenzív karitatív tevékenységet folytatott. 24 éves korában gyermekbénulás következtében halt meg. II. János Pál pápa 1990-ben iktatta a boldogok sorába.

A szeretet konkrét tényekben, párbeszédet folytatva nyilvánul meg

„Tudjátok, hogy milyen szomorúságot ébresztenek a szívemben azok a fiatalok, akik már 20 éves korukban nyugdíjba mennek? Amikor egy fiatal szeret, él, növekszik, akkor nem megy nyugdíjba” – mondta a pápa. A szeretet nem tévéfilm-sorozat. Két tengelyen mozog, és ha ezek hiányoznak, akkor nincs szó szeretetről. Mindenekelőtt konkrét tényekben, tettekben nyilvánul meg. Másik dimenziója pedig a párbeszéd. A szeretet nem süket, nem vak, hanem mindig kommunikál.

Éljétek meg tisztán a szeretetet, amely mindig tiszteletben tartja a másik személyt!

„Engedjétek meg, hogy őszintén beszéljek. Nem akarok moralizálni, de szeretnék egy népszerűtlen szót mondani. A pápának is olykor kockáztatnia kell, hogy a dolgokat a nevén nevezze” – folytatta a rá jellemző közvetlenséggel beszédét Ferenc pápa. A szeretet mindig tiszteletben tartja a személyeket, nem használja ki őket, tehát a szeretet tiszta. Ti, fiatalok, ebben az élvhajhász világban, amely a gyönyöröket reklámozza, legyetek tiszták! Mindnyájan tudjuk, hogy milyen nehéz ezt az erényt gyakorolni, de ez az útja a hiteles szeretetnek, amely tiszteli a másik ember életének szakralitását.

A kereszt az önfeláldozó szeretet jelképe

Ferenc pápa utalt annyi szülő önfeláldozó, szolgáló szeretetére, majd felidézte a lábmosás szertartását. Jézus gesztusával megtanította apostolainak, hogy a szeretet a másik szolgálata. A kereszt a szeretet jelképe, Isten irántunk való szeretetének történetét beszéli el: Fia kereszthalála a legnagyobb szolgálat, életének feláldozása másokért.

Részletekben már a harmadik világháborút éljük

Folytatva rögtönzött beszédét a pápa az élettel szembeni bizalmatlanság kérdésére válaszolt. Mit várhatunk ettől a világtól, amelyben háborúk dúlnak? Megismételte már többször kifejtett gondolatát: részletekben a harmadik világháborút éljük. Európában, Afrikában, a Közel-Keleten háborúk folynak. Megbízhatok-e a világ vezetőiben? Ha csak az emberekben bízol, vesztettél! Sokan vannak vezetők, vállalkozók, akik kereszténynek vallják magukat, miközben fegyvereket gyártanak!

Az örmények, a Soá, a sztálini lágerek tragédiájánál, hol voltak a nagyhatalmak?

Ferenc pápa felidézte az örmények nagy tragédiáját, amikor a múlt század elején több mint egy milliót öltek meg közülük. Hol voltak akkor a nagyhatalmak? Majd következett a Soá tragédiája. A nagyhatalmak ismerték a vasútvonalakat, amelyek a koncentrációs táborokba vezettek, ahol zsidókat, keresztényeket, cigányokat, homoszexuálisokat öltek meg. Miért nem bombázták le ezeket, hogy megakadályozzák a vonatok indulását? Érdekből! Csaknem egyidejűleg Oroszországban, Sztálin lágereiben mennyi keresztényt gyilkoltak meg! A nagyhatalmak pedig felosztották Európát, mint egy tortát. Álszentség a békéről beszélni és közben fegyvereket gyártani!

A bizalmatlanságot indokolja a leselejtezés kultúrája is: ennek áldozatai a gyermekek, akiket megölnek, mielőtt még megszületnének, az idősek, akiket leplezett eutanáziával hagynak meghalni. A fiatalok, akiknek nincs lehetőségük, hogy tanuljanak, akiknek nincs munkájuk, hányszor válnak függőségek áldozataivá! Hányan vetnek véget életüknek? Erről nem szólnak a statisztikák. Hányszor csatlakoznak a terroristákhoz, hogy egy ideál nevében küzdjenek? Jézus azt mondja, hogy ne a világ gazdagságában bízzunk. Hogyan élhetünk olyan életet, amelyben nem csalódunk?

Bátran haladjatok szemben az árral!

Az élettel szembeni bizalmatlanság akkor távolodik el tőlünk, ha konstruktív terveket valósítunk meg közösen, egységesen. Olyan terveket, amelyek összekapcsolnak bennünket és eszményeinket: ez a legjobb ellenszere a bizalmatlanságnak, a „szappanbuborék” értékeknek, a hedonista felfogásnak. Segíteni az utcagyerekeken, a bevándorlókon, a rászorulókon, szemben haladva az árral. Ez azt jelenti, hogy bátrak és kreatívak vagyunk. A reklámok sokszor „gyémántokat” ajánlgatnak, miközben pusztán üveget árusítanak. Nekünk az árral szemben kell haladnunk, ne vásároljunk szennyet, amiről azt állítják, hogy gyémánt.

„Éljetek, ne pusztán éldegéljetek! Éljetek!” – hangsúlyozta nyomatékkal a pápa Boldog Frassati szavait. Arra buzdította a fiatalokat, hogy ismerjék meg térségük annyi szentjének életét, akiknek volt bátorságuk ahhoz, hogy szemben haladjanak az árral. Köszönetét fejezte ki, összefoglalva beszéde lényegét: „szeretet, élet, barátok”. Ezeket a szavakat csak úgy lehet megélni, ha nem állunk mozdulatlanul, hanem kilépünk környezetünkből és adományt viszünk magunkkal másoknak.

Szolgáljátok mindenekelőtt a szegényeket!

A Szentatya végül hozzátette: „Elfelejtettem mondani, hogy most átadom a megírt szöveget. Megkaptam kérdéseiteket és írtam rá választ, de nem az, amit most mondtam, ez a szívemből jött. Az írott beszédet átadom az ifjúságpasztorációért felelős lelkipásztornak, aki majd közzéteszi azt. Ti itt sokan vagytok egyetemisták. Ez nem csak azt jelenti, hogy tanultok, hanem azt is, hogy kiléptek környezetetekből és szolgáljátok mindenekelőtt a szegényeket!”

 

(vm)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.