2015-06-21 12:29:00

A ligur püspökök üzenete a menekültek befogadásáért


Június 21-én, vasárnap tették közzé az észak-olaszországi Ligúria tartomány püspökeinek nyilatkozatát, melyben bátran, őszintén és kemény hangon szólnak a főpásztorok a menekültek befogadása és ellátása, továbbá a menekülthullám gyökeres megoldása érdekében. A nyilatkozatot június 16-án a térség kilenc püspöke írta alá.  

"Mi, a ligur egyházmegye püspökei kötelességünknek érezzük, hogy a hívekhez és a térség minden jóakaratú személyéhez forduljunk azon helyzet tekintetében, mely az afrikai és közel-keleti menekülthullám következtében alakult ki. Ez az áradat sok menekültet jelent, és ebben Ligúria, miként Olaszország egyéb része is, érintett.  

A mi földünkön is növekvő számban kérik a befogadást olyan férfiak, nők és kiskorúak, akik az ország partvidékein kötnek ki, melyet „Európa kapujának” tartanak és amiről mint menedékről és reménységről álmodtak. Ligúria továbbá határvidék és némely részén különleges tapasztalatokat szereznek az európai nemzetekbe való átjutásról, mely nehézzé vált, vagy egyenesen megakadályozták azt.

Mi püspökök határozottan magunkévá tesszük Ferenc pápa többször megismételt felhívásait a menekültek befogadásáról, melyeket a leghitelesebb evangéliumi szellem diktál. Kérjük a templomaink híveit, a keresztény testvéreket és mindenkit, hogy tartsák nyitva szívüket ezen testvéreink és nővéreink előtt, akik kemény próbatételnek vannak kitéve és akik egy jobb és biztonságosabb életet keresnek. Ebből a célból kívánatos a rendelkezésre állás, az együttműködés azok között, akit befogadnak és aki befogad.          

Tudatában vagyunk annak, hogy a jelenlegi helyzet összetett és hogy az egész földgolyót érintő felelősségről van szó. Az a meggyőződésünk, hogy a félelem sugallta és a csak saját magunkra gondoló magatartás nem kedvez a probléma megoldásának. Sőt, tovább nehezíti azt, mert „falakat” épít, nem pedig „hidakat”.

Mint „határvidék”, eltökélten kérjük, hogy Európa konkrét, azonnali és megfelelő lépéseket tegyen e humanitárius dráma megoldása érdekében és ne hagyja magára az országunkat. Ha Európa „közös ház” akar lenni, meg kell mutatni azt, miként az úgynevezett „nemzetközi közösségnek” is. Eddig kemény és közömbös szívet mutatott ezen embertelen kényszer-kivándorlás iránt. Ezenkívül még óhajtjuk, hogy a befogadást kísérje mindig tisztelet, biztonság és a törvényesség egyetemes értéke. Egyházmegyéink régóta elköteleződtek abban, hogy tartózkodási helyet és ellátást kínáljanak fel más szervezetekkel és önkéntes csoportokkal karöltve. Mindenkit illessen megbecsülés és hála valamint nem ritkán csodálat a nagylelkű odaadottságért, továbbá megújítjuk a készségünket, hogy együttműködjünk az intézményekkel, amennyire erőnk megengedi azt, mindenkinek a java érdekében. Biztosak vagyunk, hogy az Úr Jézus, aki kisgyermekként személyesen élte meg a menekülést és akit felismerünk a befogadásra szoruló idegenben, nem vonja meg tőlünk a segítségét".       

Genova, 2015. június 16.

Angelo Bagnasco, elnök, Genova érseke

Vittorio Lupi, Savona –Noli püspöke

Mario Oliveri, Albenga – Imperia püspöke

Luigi Ernesto Palletti, La Spezia – Sarzana – Brugnato püspöke

Antonio Suetta, Ventimiglia – Sanremo püspöke

Alberto Tanasini, Chiavari püspöke

Vittorio Francesco Viola, Tortona püspöke

Guglielmo Borghetti, Albenga – Imperia segédpüspöke

Nicolò Anselmi, Genova segédpüspöke

(vl)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.