2015-06-13 15:29:00

Ferenc pápa a repülőtéri lelkészekhez: vigyétek el Isten irgalmát a repülőterekre


A polgári repülés katolikus lelkipásztorainak világszemináriumát június 10-e és 13-a között tartották Rómában az Elvándorlók és Úton lévők Pápai Tanácsának szervezésében. Ferenc pápa pénteken az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta a résztvevőket. Hozzájuk intézett beszédében hangsúlyozta: ma egyre sürgetőbbé válik, hogy felfedezzük Isten részvéttel teli arcát. Egyetlen környezet, még a repülőterek se legyenek idegenek az evangélium hirdetése számára, amelyek immár egyfajta várost képeznek a városban. A lelkészek nyújtsanak emberi és spirituális támogatást mindazoknak, akik a légi kikötők struktúráiban áthaladnak, vagy dolgoznak.

Fordítsanak különös gondot az elvándorlókra és menedéket kérőkre

Aggasztó továbbá azoknak az utasoknak a száma is, akik okmányok nélkül utaznak, és akiket rövidebb-hosszabb időre a repülőtéren fogva tartanak, olykor megfelelő ellátás nélkül. A pápa nem feledkezett meg az olyan tragikus helyzetekről sem, mint a repülőgép eltérítések vagy balesetek, amikor a lelkész feladata, hogy vigaszt és bátorítást nyújtson mindazoknak, akik felkeresik őt.

Sürgető szükség van arra, hogy ismét felfedezzük Isten részvétteljes arcát

Napjainkban az evangélium hirdetése magába foglalja azt, hogy levesszük a személyekről a szívükre és életükre nehezedő terheket; azt jelenti, hogy felkínáljuk Jézus szavait, mint alternatívát a világ ígéreteivel szemben, amelyek nem nyújtanak valódi boldogságot. A repülőtéri lelkészségek hivatása, hogy minden személy számára a különbözőségben megvalósuló egység helyei legyenek a kozmopolita, multikulturális környezetben.

A repülőtereken is tanúskodjanak a szeretetről és a párbeszédről

A repülőterek sajátos határhelyek. A lelkészek törekedjenek arra, hogy teret biztosítsanak a szeretet és a párbeszéd gyakorlásának, táplálva a személyek közötti testvériséget. Bízzanak az isteni irgalmasságban, amely biztos menedéket nyújt a gyöngéknek, akik nem képzelik be maguknak azt, hogy önmaguktól üdvözülhetnek.

 

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.