2015-06-10 12:50:00

Ferenc pápa családkatekézise a betegségről: a betegség az élet iskolája


Ferenc pápa szerdán délelőtt a Szent Péter téren tartott általános kihallgatás során, folytatva a családkatekézisét, ezúttal a család egy nagyon közös nehézségéről, a betegségről beszélt. „A betegség az emberi törékenységünk megtapasztalása, amit leginkább a családban élünk meg, kezdve már kisgyerekként, egészen az idősekig, amikor előjönnek az öregséggel járó bajok – kezdte a katekézisét a pápa. A családi kapcsolatok környezetében a szeretteink betegségét egyre inkább szenvedéssel és szorongással viseljük. A szeretet az, ami ezt a többletet érezteti. Nagyon sokszor az apa és anya számára is, de sokkal nehezebb elviselni egy fiú vagy egy lány baját, amikor ő nem saját gyermek. Azt mondhatjuk, hogy a család, kezdettől fogva mindig is a család volt a legközelebbi kórház. Ma is, a világ számos részén a kórház csak kevesek kiváltsága és gyakran távol is van. Az anya, az apa, a fiú- és lánytestvérek és a nagymamák azok, akik gondoskodnak az ápolásról és segítenek a gyógyulásban”.

Jézus soha nem késlekedett, nála a gyógyítás megelőzte a törvényt

„Az evangélium gyakran beszél Jézusnak a találkozásairól a betegekkel és az ő gyógyítói elkötelezettségéről – folytatta a pápa. Ő gyakran mutatkozik úgy nyilvánosan, mint aki küzd a betegség ellen, és aki azért jött, hogy meggyógyítsa az embert minden bajából: testi és lelki bajaiból. Valóban megindító a Márk evangélium előbb hallott részlete, így mondja: „Napnyugta után, amikor már beesteledett, mindenféle beteget és ördögtől megszállottat vittek hozzá” (Mk 1,32). Ha most a kortárs nagyvárosokra gondolok, vajon hol vannak azok a nyitott ajtók, ahová el lehet vinni a betegeket a gyógyulás reményével? – tette fel a kérdést a pápa. Jézus soha nem vonta ki magát a meggyógyításuk elől. Soha nem ment tovább, soha nem fordított hátat egyetlen helynek sem. Amikor egy apa és anya, vagy egyszerűen csak barátok eléje vittek egy-egy beteget, hogy érints meg és gyógyítsa meg, soha nem késlekedett, a gyógyítás megelőzte a törvényt, még az olyan szent dologban is mint a szombati nyugalom (vö Mk 3,1-6). A törvény doktorai szemrehányást tettek Jézusnak, mert szombatnapon gyógyított, valami jót tett szombaton! Valójában Jézus szeretete volt az, ami visszaadta az egészséget, ami jót tett és ezt mindig az első hely illeti meg!

Az egyház feladata: segíteni betegeket

Jézus a tanítványait ugyanezen művek betöltésére küldi, hatalmat ad nekik, hogy gyógyítsanak, vagyis hogy menjenek a betegek közelébe és alaposan gondozzák őket (vö Mt 10,1). Alaposan a szívünkbe kell vésni azt, amit a tanítványainak mondott a vakonszületett meggyógyításakor (Jn 9,1-5). A tanítványok ugyanis, maguk előtt a vakkal, arról vitatkoztak, mert vaknak született, hogy ki is vétkezett, ő vagy szülei, a vakság miatt. Az Úr világosan megmondta: sem ő, sem a szülei nem vétkeztek, azért van ez így, hogy benne kinyilvánuljanak az Isten művei. És meggyógyította. Íme, az Isten dicsősége. És íme, az egyház feladata! Segíteni a betegeket és nem pedig elfecsérelni az időt. Segíteni mindig, vigasztalni, felemelni, közel lenni a betegekhez, ez a feladat – hangsúlyozta Ferenc pápa a szerdai katekézisében.      

Az anyák, amikor gyermekükről van szó, soha nem engednek, harcolnak gyermekeikért

Az egyház továbbra is imádságra hív a betegség sújtotta szeretteiért. Soha nem hiányozhat a betegekért végzett ima. Sőt, még többet kell imádkozni, akár egyénileg akár közösségben. Gondoljunk csak a kánaáni asszony evangéliumi történetére (vö Mt 15,21-28). Egy pogány asszony, tehát nem Izrael népéből, hanem egy pogány kérleli az Urat, hogy gyógyítsa meg a lányát. Jézus, hogy próbára tegye a hitét, először keményen válaszol: „Nem tehetem, küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól”. Az asszony nem enged, egy anya, amikor segítséget kér az ő gyermekéért, soha nem enged, mert jól tudjuk, hogy az anyák harcolnak a gyerekeikért, és így válaszol: „Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a maradékból, amely lekerül uruk asztaláról”. Legalább úgy bánj velem, mint egy kiskutyával!  Erre így szólt Jézus: „Asszony, nagy a hited. Legyen hát akaratod szerint.” 

Az olyan nevelés, mely megóv és fedezékbe vonul a betegség iránti érzékenységtől, elapasztja a szívet  

A betegségekkel szemben a családban is támadnak nehézségek az emberi gyengeség miatt. De általában a betegség ideje megerősíti a családi kötelékeket. Ezért gondolom, milyen fontos a gyerekeket kiskoruktól kezdve a szolidaritásra nevelni a betegség ideje alatt. Az olyan nevelés, mely megóv és fedezékbe vonul a betegség iránti érzékenységtől, elapasztja a szívet. Ennek következtében az így „érzéstelenített” fiatalok érzéketlenné válnak mások szenvedése iránt és képtelenek szembesülni a szenvedéssel és hogy megéljék a határhelyzeteket. Hányszor is látjuk, hogy munkahelyre megfáradt arccal, fáradtan érkezik egy férfi vagy nő munkatárs, akitől megkérdezzük: Mi történt? Mire a válasz: Alig aludtam pár órát, mert otthon felváltva virrasztottunk a kisgyermekünk mellett, a nagymama vagy éppen a dédi mellett. A nap pedig munkával folytatódik tovább. Ezek hősies dolgok, a család hősiessége ez! Olyan rejtett hősiesség, melyet gyengédséggel és bátorsággal végzenek, amikor otthon valaki megbetegedett – mondta a pápa.

A betegség próbatételében a családot nem szabad magára hagyni

A legkedvesebb és legszentebb érzéseink gyengesége és szenvedése a gyermekeink és unokáink számára az élet iskolái lehetnek,  éppen ezért nagyon fontos arra nevelni a gyerekeket és az unokákat, hogy megértsék a családban a betegség során ezt a közelséget. Különösen akkor válik az élet iskolájává a család, ha a betegséget imádság és szeretettel teli közelség, valamint törődés kíséri. A keresztény közösség jól tudja, hogy a betegség próbatételében a családot nem szabad magára hagyni. Hálát kell adni az Úrnak az egyházi testvériesség e szép tapasztalataiért, melyek a családokat segítik a fájdalom és a szenvedés nehéz pillanataiban. Ez a családtól családig érő keresztény közelség egy igazi kincs a plébánia számára, a bölcsesség kincse, mely segít a nehéz mozzanatokban és jobban megérteti az Isten Országát mint sok beszéd. Ezek Isten cirógatása – fejezte be katekézisét a betegségről Ferenc pápa a szerda délelőtti általános kihallgatás során-   

(vl)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.