Történelmi vázlat Boszniáról Ferenc pápa szombati szarajevói útja elé

Szarajevó az 1995-ös daytoni egyezménnyel megteremtett új állam, Bosznia-Hercegovina fővárosa, lakosainak száma 891 ezer. Szarajevó tartomány etnikum-eloszlása: 80 százalék bosnyák, 11 és fél százalék szerb és hét százalék horvát. Az etnikumok aránya nagyjából egyezik a felekezeti arányokkal: a bosnyákok muzulmánok, a szerbek ortodoxok és a horvátok római katolikusok. Az 550 méter magasan fekvő hegyi várost, Szarajevót egy kis folyó, a Miljacska szeli ketté. A város körül, egészen közel magas hegyek húzódnak, több közülük kétezer méter magas csúccsal. A hegyek alsóbb része lakott település, némelykor egészen 900 méter magasságig menően.

Szarajevó története

Szarajevó ősi település a kőkortól kezdve. A rómaiak a már létező lakott helyen emeltek várost „Acque Sulphureae” néven, aminek jelentése „kénes vizek”, utalással a kénes gyógyvizekre. A középkorban több magaslaton épült egységek alkottak várost Vrhbosna néven, ami „Bosznia csúcsa”-ként értendő. A 15. században a terjeszkedő ottomán uralom elfoglalta a térséget. 1461-ben Iza bég összekapcsolta az egyes lakott településeket és ezekből igazi várost teremtett, egy központ zárt térrel, ez volt a piac, az ide épített nagymecsettel, a törökfürdőkkel, vendégfogadóval és a kormányzó bég kormányzósági palotájával. Ez a „saray”, magyarosan szeráj, adta aztán a városnak nevét a későbbiekben egészen mindmáig: Szarajevó. A törökök kiváló építészek voltak, a Miljacska folyón több hidat is építettek. De elég csak a mostari híres, a legújabb háborúban sajnos lerombolt, aztán újjáépített Öreg hídra gondolni, vagy az 1500-as évek elején, Szokoli Mehmed pasa által a boszniai Višegrad mellett épített tízlyukú gyönyörű hídra pillantani a Drinán.

Bosznia négyszáz éven át török uralom alatt

A török uralom során az boszniai keresztény egyház, a maga kathar (bogumil) örökségével, a Rómával és Bizánccal szembenálló magatartásával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság nagyobb részre áttért az iszlámra és muzulmán lett. A szultánok különféle adókedvezményekkel segítették ezt a folyamatot.    

1482-re a törökök az egész Boszniát elfoglalták és ezzel új korszak kezdődött az ország történetében és alapos változásokat hozott a régió politikai és kulturális arculatában. Miután a királyság összeomlott és a főnemesség életét vesztette, a törökök úgy tették az török birodalom integráns részévé Boszniát, hogy megőrizhette nevét és területi integritását. Ez módot adott a bosnyák identitás megőrzésére. A török uralom négy évszázada nagy hatást tett Bosznia népességére. Helyi szláv nyelvű mohamedán közösség alakult ki méghozzá a bogumil és kathar hívők áttérésével és idővel a legnagyobb etnikai-vallási csoporttá vált, leginkább a fokozatosan növekvő iszlámra áttérés miatt, amit természetesen segített a megszálló török uralom. A 15. század végén, amikor a zsidókat elűzték Spanyolországból, jelentős számú szefárd zsidó telepedett le Boszniában. A bosnyák ferenceseket és általában a katolikus lakosságot hivatalos szultáni dekrétum védte. Bosznia ortodox közössége, amely eredetileg Hercegovinában és a Drina folyó mellékén élt, a török időkben széttelepült az egész országban és a 19. századig viszonylagos felvirágzásban élt. Időközben a kathar bosnyák egyház teljesen eltűnt, hívei szinte mind áttértek az iszlámra, a maradék pedig idővel kihalt.

Az Oszmán Birodalom kiterjedt egészen Közép-Európáig, és természetesen az egész Boszniára, amely mentes maradt a háborús tartományokat terhelő nyomástól, az általános jólét és virágzás hosszú időszaka jött el. Olyan városok, mint Szarajevó és Mostar, jelentős regionális központok lettek, a kereskedelem és a városi kultúra fontos központjai. Ezekben a városokban különböző szultánok és kormányzók a bosnyák építészet jelentős alkotásait finanszírozták, mint a mostari Öreg híd, a višegradi híd a Drinán és a Gázi Huszrev bég mecset. Továbbá számos bosnyák játszott jelentős szerepet ekkoriban a török birodalom kulturális és politikai életében. A mohácsi és a korbavai csatában bosnyák katonák nagy számban vettek részt török szolgálatban a magyarok és horvátok ellen. Ezek döntő török győzelmek voltak. Ezen kívül számos bosnyák emelkedett magasra a török birodalom bürokráciájában, tengernagyok, tábornokok és nagyvezírek kerültek ki közülük, afrikai és ázsiai tartományok kormányzói lettek, illetőleg kisebb csoportok már akkor települtek az idegen földrészekre. Némelyik afrikai, vagy ázsiai személy ma is pontosan ismeri bosnyák származását. Sok bosnyák alkotott jelentőset a török kultúrában, vallási gondolkodóként, világi tudósként vagy megbecsült költőként, török, arab és perzsa nyelven.

A késői 17. század török katonai balsikerei jelentős mértékben kihatottak Bosznia helyzetére, Magyarországon Buda 1686-os felszabadítása és az 1699-es karlócai béke után Bosznia lett az ottomán birodalom legnyugatibb tartománya. A következő száz év is katonai balsikereket, bosnyák lázadásokat és pestisjárványokat hozott a Török Birodalom számára. A Porta modernizáló törekvései Boszniában helyesléssel találkoztak, míg a helyi arisztokrácia elutasította a javasolt reformokat. Ez kombinálódva a keleti keresztény lakosságnak nyújtott politikai kiváltságokkal, Husein Gradaščević nevezetes, de végül sikertelen felkelésében robbant ki 1831-ben. A hasonló lázadásokat végül 1850-re számolták fel, de a helyzet megoldatlan maradt. Később a parasztok nyugtalansága robbant ki az 1875-ös hercegovinai lázadásban, ami nagy területekre terjedt ki. A konfliktus hirtelen elmélyült, beavatkozott több balkáni állam és a nagyhatalmak, kiűzték a törököket és az 1878-as berlini kongresszus döntése értelmében az Osztrák–Magyar Monarchiához került a terület igazgatása.

Osztrák–magyar fennhatóság

Bár az osztrák–magyar megszálló erők gyorsan legyűrték a kezdeti fegyveres ellenállást, a feszültség fennmaradt az ország különböző részein, különösen Hercegovinában, és a mohamedánok tömeges emigrálását váltotta ki. A helyzet viszonylag stabil maradt, ami képessé tette az osztrák–magyar hatóságokat társadalmi és igazgatási reformok keresztülvitelére. A tartomány stabil politikai helyzetében, amit az egyébként emelkedőben lévő délszláv nacionalizmus tehetetlensége okozott, lehetővé vált a törvényalkotás, új politikai módszerek bevezetése, és általában a modernizálás. Ausztria–Magyarország három római katolikus templomot épített Szarajevóban és ezekkel együtt is csak 20 katolikus templom volt Boszniában. Gazdasági sikerei ellenére az osztrák-magyar politikát, amelynek ideálja egy plurális és többvallású bosnyák nemzet volt (ezt a muszlimok nagy része is támogatta), végül zátonyra futtatta a nacionalizmus emelkedő hulláma. A szerb és horvát nemzeteszme a szomszédos Szerbiából és Horvátországból indulva elterjedt Bosznia és Hercegovina katolikus és ortodox lakosságának körében a 19. század közepén. Hasonló ideát alakítottak ki maguknak a bosnyákok is. Az 1900-as években a nacionalizmus a bosnyák politika integráns része, a nacionalista pártok három tömbbe csoportosultak és ők dominálták a választásokat. Az egységes délszláv állam eszméje (amit a független Szerbia is terjesztett) népszerű politikai ideológiává vált az egész régióban ebben az időben.

Az osztrák–magyar kormányzat 1908-ban döntött Bosznia-Hercegovina teljes beolvasztása mellett, ami további gyújtóanyagot adott a nacionalisták kezébe. A politikai feszültség végül 1914. június 28-án robbant ki, amikor Gavrilo Princip szerb nacionalista meggyilkolta az 51 éves Ferenc Ferdinánd trónörököst, és ezzel az első világháború gyújtószikráját adta. Bár számos bosnyák halt meg a harcoló államok hadseregeiben (igen jelentékeny volt a száma a bosnyák katonáknak az Olaszország elleni hadműveletekben), magát Bosznia-Hercegovinát a harcok nem érintették.

A háború után Bosznia a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. Ezt később átnevezték Jugoszláviára.

(vl)