A pápa szarajevói útja elé – P. Vértesaljai László jegyzete

Ferenc pápa ismét a kicsiket választotta, a peremen lévőket, ezúttal, ahogy mondták régebben: „Balkán puskaporos hordóját”, ahol három nemzetiség él együtt, nagy szegénységben és nem csökkenő belpolitikai feszültségben.

Két éve Ferenc pápa még megörökölte az első útját 2013. július végén a Rio de Janeiro-i Ifjúsági Világtalálkozóra. Saját döntéssel hozott első nemzetközi útja Jézus szülőföldjére vezetett, a  Szentföldre. Ezzel is jelezni kívánta, hogy mennyire a küldetése közepe, a szíve, Jézus örökségének a szolgálata, ahogy azt az Evangelii Gaudium apostoli buzdításában megjelölte, ez az örökség örömteli, szabadító és gyógyító.

Távoli peremre pillantott 2014. augusztus közepén, amikor Dél-Koreát kereste fel, ahol a világon talán a legnagyobb a szomj Jézus örömhíre iránt. Ugyanezen év szeptember végén egynapos látogatásra érkezett az albániai Tiranába, hogy a kommunizmustól a legtöbbet szenvedett és teljes elzárt Albániát, KalkuttaiTeréz anya országa szívét fölemelje és fölmelegítse. Szeptember végén Európát kereste fel, ezt a nyugtalan földrészt, hogy Strasbourgban a Európai Tanácsban emlékeztesse a politikusokat arra a szellemi, kulturális és spirituális örökségre, melyet a földrész teremtett és adott ajándékba az egész világnak.

Hatodik apostoli útja Törökországba vitte 2014. november végén, hogy megerősítse az ottani maroknyi latin kereszténységet és az ortodox keresztények ősi konstantinápolyi fészkét, továbbá hogy szorgalmazza a muzulmán-keresztény párbeszédet.

Ez év január közepén Srí Lanka és a Fülöp-szigetek népei fogadták Ferenc pápát, ahogy a krónikaírás-emlékezet őrzi: „Minden idők legnagyobb létszámú híveinek a jelenlétében bemutatott manilai szentmisével a Fülöp-szigeteken”.   

Most pedig itt a nyolcadik út, alig túl a kétéves pápaságán, 78 évesen.

Szarajevó pápalátogatásának története van. Emlékszem, akkor éppen itt szolgáltam, II. János Pál pápa a Szent Péter bazilikába mécsest készíttetett és gyújtatott, mondván: „Ennek a lángja emlékeztessen bennünket a boszniai háborúra mindaddig, amíg el nem hallgatnak a fegyverek!”. Még égett a mécses lángja, amikor a háború közepette 1994-ben el akart látogatni oda. Csak az tudta meggyőzni, a saját életét nem féltő pápát, hogy a mesterlövészektől körülvett katlan-város Szarajevóban nemcsak az ő életére törtek volna, hanem sok más ártatlan emberére is. Fájdalommal, de lemondott az útjáról, hogy 1997 áprilisában, hatalmas hóvihar közepette végül is odalátogasson.

„Béke veletek” – szól a mostani pápalátogatás mottója, és valóban szükség van erre a békére, a szívek békéjére. „A daytoni egyezmény 1997-ben megszüntette a háborút, de nem teremtette meg a békét” – nyilatkozta a délvidéki Nagybecskerek püspöke, Német László a napokban itt a stúdiónkban. És a szívek mélyén nem növekszik a béke, hanem régi, tán több száz éves sebek újra és újra vérezni kezdenek. A sebek biztosan legalább száz évesek, ahogy 1914-ben eldördült az a fegyver Szarajevóban, melynek nyomán kitört az emberiség első világháborúja. Azóta ott nincs béke, a szív és a lélek békéje. A 3,8 millió lakosú Bosznia Hercegovina önmagában kicsi ország, de benne lüktet Európa története. A lakosok 40 százaléka muzulmán, 31 %-a ortodox és 15 %-a katolikus, nagyjából követve a bosnyák, szerb és horvát etnikumok arányait.

Nagy mennyei barátai és pártfogói vannak ennek az útnak, akik segítik azt a békét, amit csak Jézus adhat meg: a zarándok Szent II. János Pál pápa, az egykori törökországi apostoli nuncius, Szent XXIII. János pápa, Boldog Oscar Romero, aki saját földjén, saját vére hullásával élte át az áldatlan vérontást. És ott van a „helyszínen” – Boldog Kalkuttai Teréz anya, hogy csak párat említsek a menynek megszámlálhatatlan seregéből.

Most Dávid indul Góliát ellen, az Isten szavait bátran kimondó Ferenc pápa a múlt sebeinek Góliátjához igyekszik. Emberileg a feladat lehetetlen. Ezt ő is tudja. Éppen ezért számít, hatalmas nagy hittel Arra, „akinél semmi sem lehetetlen”!        

(vl)