2015-05-22 14:47:00

Hagyjuk, hogy Jézus ránk tekintsen a szív megváltozása érdekében


Ma milyen szemmel néz rám Jézus? Ferenc pápa pénteken reggel a Szent Márta házban bemutatott szentmiséjén a Jézus és Péter apostol közötti párbeszédről elmélkedett a napi evangélium alapján (Jn 21,15-19). Az Úr háromféle tekintetét elemezte, amellyel az apostolra nézett: a kiválasztás, a bűnbánat és a küldetés tekintetét.

A feltámadt Jézus ételt készít tanítványainak és miután ettek, intenzív párbeszéd kezdődik Jézus és Péter között. Ferenc pápa ebből a képből indult ki és megosztotta a jelenlevőkkel: imája során merült fel szívében, hogy milyen lehet Jézus tekintete Péterre nézve. Három eltérő tekintetet „talált”: a kiválasztást, a bűnbánást és a küldetést idéző tekintetet.

Az első tekintet a lelkesedés

János evangéliumának kezdetén, amikor András elmegy Péterhez és azt mondja neki: „Megtaláltuk a Messiást!”, lelkesedéssel teli tekintetet látunk. Jézus rászegezi tekintetét és azt mondja: „Te Simon vagy, János fia, Péter lesz a neved.” (Jn 1,42) Ez Jézus első tekintete, a küldetésé. Van tehát egy első tekintet: a hivatás és a misszió első bejelentéséé. Milyen Péter lelke ekkor, Jézus első rátekintésekor? – tette fel a kérdést a pápa. Lelkesedéssel teli. Ez az, amikor Jézushoz szegődik.

A második tekintet a megbánás

Ezt követően a pápa Nagycsütörtök drámai éjszakájára utalt, amikor Péter háromszor megtagadja Jézust: mindent elvesztett, elvesztette szeretetét és amikor az Úrral találkozik tekintete, sírva fakad. Lukács evangéliuma így fogalmaz: „Péter keserves sírásra fakadt.” (Lk 22,62) Az a lelkesedés, amellyel követte Jézust sírássá változott, mert bűnt követett el: megtagadta Őt. Az a tekintet megváltoztatta Péter szívét, jobban, mint Jézus első tekintete. Az első változás a név- és a hivatás megváltozása. A második tekintet  pedig olyan, amely megváltoztatja a szívet, de egyben a szeretethez való megtérést előidéző változás. Ott van továbbá a feltámadás utáni találkozás tekintete is, de nem tudjuk, hogy akkor mit mondtak egymásnak – jegyezte meg a Szentatya.

A harmadik tekintet a küldetés

A napi Evangélium a harmadik tekintetről szól, amely a küldetés megerősítése és amelyben Jézus megerősítést kér Péter szeretetéről. Háromszor kéri meg Pétert az Úr szeretete kifejezésére és arra buzdítja, hogy legeltesse juhait. A harmadik kérdésre Péter elszomorodik, majdnem sír, hogy Jézus miért kérdezi ennyiszer tőle, hogy szereti-e. Majd így válaszol: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!” (Jn 21,17) Jézus pedig ezt mondja: „Legeltesd juhaimat!” Ez a harmadik tekintet a küldetésé.

Az első, a kiválasztás tekintete a lelkesedéssel Jézus követésére. A második a bűnbánaté, annak a súlyos bűnnek a pillanatában, amikor Péter megtagadja Jézust. A harmadik pedig a küldetés tekintete: „Legeltesd bárányaimat!”, „Legeltesd juhaimat!”

Hagyjuk, hogy Jézus ránk tekintsen

Ezzel azonban nem ér még véget a történet. Jézus tovább megy és azt mondja Péternek: ’Mindezt szeretetből teszed és aztán mi lesz? Királlyá koronáznak majd? Nem.’ Jézus előrejelezte Péternek, hogy követni fogja Őt a Kereszt útján.

Mi is elgondolkodhatunk, hogy ma milyen tekintettel pillant rám Jézus? Elhívással? Megbocsátóan? Küldetést adva? Azon az úton, amelyen Ő járt, bennünket is Jézus tekintete követ. Mindig szeretettel néz ránk. Kér tőlünk valamit, megbocsát valamit, és küldetést ad. Jézus az oltáron is megjelenik. Gondoljunk arra: „Uram, Te itt vagy közöttünk. Fordítsd felém tekintetedet és mondd meg: Mit tegyek? Hogyan sírjak hibáim, bűneim miatt? Milyen bátorsággal menjek előre az úton, amelyet kijelöltél számomra? Ezen a napon jót tesz nekünk, ha újraolvassuk ezt a párbeszédet az Úrral és Jézus rajtunk nyugvó tekintetére gondolunk – zárta péntek reggeli homíliáját a pápa.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.