2015-05-19 15:30:00

Írország: május 22-én népszavazás a házasságról – püspöki nyilatkozatok


A házasság fogalmának alkotmányos újrafogalmazását célzó népszavazás napjához közeledve az ír püspökök folytatják felhívásaikat, amellyel arra buzdítják a híveket, hogy szavazzanak nemmel és gondolkodjanak el a törvénymódosítás súlyos következményeiről az egész társadalomra vonatkozóan.

A társadalmat egyben tartó filozófia megváltoztatása a cél

A házasság nem egy társadalmi felépítmény, hanem egy férfi és egy nő egymást kiegészítő egysége, amely az emberiség természetében gyökerezik – fogalmaz Diarmud Martin érsek, Írország prímása a híveknek szóló lelkipásztori gondolataiban, amelyet a dublini plébániákon bemutatott vasárnapi szentmiséken ismertettek a jelenlevőkkel. A levélben az érsek hangsúlyozza, hogy a törvénymódosítási javaslat nem a jogok kiterjesztése, hanem a társadalmat egyben tartó filozófia jelentős megváltoztatása, amely minden állampolgárt érint.

Nem az egyenlő jogok forognak kockán

Seamus Freeman püspök vasárnap hasonló üzenetet tett közzé plébániáin. Nem az egyenlőség forog kockán, mert a valódi egyenlőség elismeri a különbözőséget, ami létezik az egyneműek illetve az egy férfi és egy nő közötti házasság között, mely utóbbi természetéből fakadóan nyitott az életre. Ez az ír alkotmány 41. cikkelyének jelenlegi értelme, amely védelmezi a házasság intézményét, mint a család alapját.

A házasság nem magánügy, hanem az egész társadalmat érinti

Denis Brenan püspök üzenete is a házasság társadalmi természetével foglalkozik, amely egy férfi és egy nő közötti egységet jelent. A házasság nem magánügy, az egész társadalmat érinti. Mi több, idővel maga válik a társadalommá. Ezért biztosít neki különleges elismerést az ír alkotmány.

Két püspöki dokumentum a házasság jelentőségéről

Az ír püspökök kampánya a május 22-re kitűzött népszavazás kapcsán 2014 decemberében kezdődött két lelkipásztori dokumentum közzétételével. „A házasság jelentése” c. dokumentumot márciusban követte egy nyilatkozat, amelyet a püspöki konferencia tavaszi ülése során hoztak nyilvánosságra „A házasság fontos: gondolkodj el róla, mielőtt megváltoztatod”.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.