2015-05-15 13:53:00

Lourdes: Magyar katonai zarándoklat - interjú Bíró László püspökkel


A katonai ordináriusok identitásáról tanácskoztak az elmúlt napokban, Párizsban a tábori püspökök és lelkészek, köztük Bíró László püspök, magyarországi katonai ordinárius. Ferenc pápa is eljuttatta levelét a találkozóra, amelyben megállapította: „A katonai hivatás nemessége és szükségessége akkor mutatkozik meg igazán, amikor olyan jó ügyet szolgál, mint a béke elérése, a jog tisztelete, a szegények és gyengék védelme; ellenállás azokkal szemben, akik háborút akarnak.  A katona arra hivatott, hogy egészen sajátos módon, hitelesen megélje keresztény hivatását, akár élete nagylelkű föláldozásával Isten és a testvérek szolgálatában, szoros egységben a meghalt és feltámadt Krisztussal”.

A párizsi konferenciát követően egy háromnapos zarándoklaton vesznek részt az európai tábori püspökök, lelkészek, valamint az egyes országokból érkezett katonák. Magyarországról mintegy száz honvéd van jelen a lourdes-i zarándoklaton. Pénteken reggel szentmisét mutattak be a lourdes-i barlangnál, amelynek végén gyertyát gyújtottak és a Szűzanya oltalmába ajánlották hazánkat, a magyar honvédeket.

A Lourdes-ban tartózkodó Bíró László püspökkel telefonon készítettünk interjút.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.