Építsük a békét és mondjunk nemet a fegyverkereskedelemre

Ferenc pápa hétfőn a VI. Pál teremben fogadta azt a hétezer gyereket és kamaszkorú fiatalt, akik a „Béke építői” Alapítvány nevelési programhoz csatlakoztak, mely az Olasz Oktatási Minisztérium és az Olasz Püspöki Konferencia közös kezdeményezéseként született.

„A béke és a háború házát minden nap építik. Egy nagy különbséggel: az egyik a kézimunka műhelye, a másik ellenben egy ipar. Az első a testvériség és a befogadás gesztusaival toboroz embereket, míg a másik szétrombolja azt irigységből és pénzért” – ezekkel a szavakkal fordult a pápa a gyerekekhez, akik a VI. Pál teremből egyetlen hatalmas „iskolai zsibongót” teremtettek pillanatok alatt, zenéjükkel és lelkesedésükkel. Ferenc pápát azonnal maguk közé fogadták, a béke munkásaként egy fehér munkavédelmi sisakot húztak a fejére, majd kérdéseikkel ostorozták. A „nagy hittanterem” csendben hallgatja a pápa válaszát az első kérdésre: „Hogyan is lehet a békét építeni”.

„A béke nem egy ipari termék, a béke azonban kézműves portéka. Napról napra kell építeni a munkánkkal, az életünkkel, a szeretetünkkel, a közelségünkkel, a jóakaratunkkal. Ha nem szeretünk, akkor az elveszi a békét, mint például a féltékenység, az irigység, ha a másik dolgait elvesszük, akkor ez megszünteti a békét”.       

A halál ipargazdasága”

Ferenc pápa gyorsan és azonnal válaszol a csengő hangon feltett kérdésekre: „Miért olyan nehéz befogadni a migránsokat, miért nem segítik a hatalmasok az iskolákat. Válaszában Ferenc pápa kiszélesíti a gyerekek látómezejét és megkérdezi: „Miért nem akarják a hatalmasok a békét?”

„Azért mert a háborúból élnek. A fegyverek iparából, gyáraiból. Ez nagyon súlyos dolog. Ez az ipar a halált gyártja. Sokat keresnek a fegyverekkel, de közben sokan életüket vesztik, elvesztik a kultúrát, a nevelést és még annyi mindent. Egy öreg pap barátom mondta nekem évekkel ezelőtt, hogy az ördög belebújik a pénztárcába. Kapzsiságból. És ezért nem akarják a békét”.       

A VI. Pál terem hangulata egyre jobban felforrósodik, mind élénkebb és izzóbb. A gyerekek is bátrabban kérdeznek. Egy tolókocsis fiú említi, hogy szeptemberben az olasz karitásszal Lourdes-ba utazik, egy másik a kórházban fekvő barátja helyett kérdez, egy harmadik, a kiskorúak börtönéből érkezett, azt kérdezi, hogy vajon hozhat-e megoldást a börtöncella?    

Ferenc pápa nem keres kibúvókat. Egyenesen megmondja, hogy „nincs válasz a gyerekek fájdalmára és szenvedésére, ellenben a társadalomnak mindent meg kell tennie, hogy gondozza őket és segítse őket visszailleszkedni a közösségbe. És nincs olyan sötét és nehéz történet, melyre ne ragyogna rá annak a bizonyossága, hogy az Isten megbocsát mindent. Értitek? Mindent megbocsát! Mi nem tudunk egymásnak megbocsátani! Sokszor nem találunk rá a megbocsátás útjára. Hogy mit is jelent a megbocsátás?  Elestél? Kelj föl! Én segítek neked fölkelni, visszakerülni a helyedre a világban. Mindig van megbocsátás, és mindig tanulni kell ezt, hogy segítsünk annak, aki elbukott, hogy visszataláljon a helyére. 

Végül az alapfogalomra kérdez rá egy 9 éves gyerek: De hát mi is a béke?”.

 Mindenekelőtt az, amikor nincsenek háborúk, de a béke az örömet is jelenti, az emberek közötti barátságot, és hogy minden nap tegyünk egy-egy lépést az igazságosság felé. Hogy ne legyenek éhező gyerekek, hogy ne legyenek beteg gyerekek. Mindezt megtenni, ez jelenti a békét!”.

 De az is hozzátartozik a békéhez, hogy imádkozzatok érte. Egy kérdés azt faggatja: Vajon egy napon mind egyenlők leszünk? - „Mindenkinek ugyanolyan joga van. Ahol ez nincs, az a világ igazságtalan. És ahol nincs igazságosság, ott nincs béke. Értitek? Mondjuk is együtt, ez olyan fontos!”, mire a VI. Pál teremben egyszerre zúg fel 7000 gyermek hangja: „Ahol nincs igazságosság, ott nincs béke!”. 

(vl)