2015-05-09 19:55:00

Közzétették Ferenc pápa júliusi dél-amerikai útjának programját


Ferenc pápa július 5-e és 13-a között apostoli látogatást tesz Ecuador, Kolumbia és Paraguay dél-amerikai országaiban. A kilencnapos út részletes programját pénteken tették közzé a Vatikánban

Ferenc pápa július 5-én vasárnap reggel indul Rómából repülőgéppel és délután háromkor érkezik meg a Dél-Amerika észak-nyugati részén fekvő tengerparti Ecuador fővárosa, Quito repülőterére, ahol a köszöntő szertartáson beszédet mond.

Másnap július 6-án hétfőn a Guayaguil-i Isteni Irgalmasság kegyhelyre utazik, ahol szentmisét mutat be, homíliát mond, majd délben a helyi jezsuita közösséggel együtt ebédel. Délután visszatér Quito-ba, ahol tisztelgő látogatást tesz az ecuadori államelnöknél. Este nyolc órakor a quitoi főváros székesegyházában látogatást tesz, ahol köszöntő beszédet mond.   

Július 7-én, kedden reggel találkozik az ecuadori püspöki  konferencia tagjaival, délelőtt fél tizenegykor szentmisét mutat be homíliával a városi jubileumi emlékparkban. Délután az Ecuadori Katolikus Egyetemen találkozik az oktatás és az egyetem világának a képviselőivel, beszédet intézve hozzájuk, majd este a Szent Ferenc templomban a civil társadalom képviselőihez szól. Keddi napját egy magánlátogatás zárja a Jézus Társasága templomában.

Július 8-án, szerdán a Szeretet Misszionáriusai otthonában tesz látogatást, fél tizenegykor az „El Quinche” nemzeti Mária kegyhelyen találkozik a papsággal, a szerzetesekkel és szerzetesnőkkel, a szeminaristákkal, akikhez beszédet intéz. Délben indul Ferenc pápa repülőgépe a dél-amerikai földrész közepén fekvő Bolívia La Paz városába. Itt a repülőtéri köszöntések után azonnal tisztelgő látogatást tesz az államfőnél, majd találkozik a polgári hatóságokkal, innét este indul tovább Santa Cruz-ba.

Július 9-én csütörtökön a város Megváltó Krisztusról nevezett terén szentmisét mutat be, délután a papság és a szerzetesség képviselőivel találkozik. Kora este találkozik a népi mozgalmak világtalálkozójával a város Expó kiállítási területén.

Július 10-én pénteken reggel a kiskorúak börtönét keresi fel, majd délelőtt fogadja a bolíviai püspököket a város egyik plébániatemplomában. A déli búcsúszertartás után repülőgéppel Paraguayba indul, ahol Asuncion városába érkezik. A repülőtéri köszöntés és az államelnöknél tett tisztelgő látogatás után a közéleti személyiségekkel találkozik.

Július 11-én szombaton reggel a Kis Jézusról nevezett gyermekkórházat keresi fel, fél tizenegykor ünnepi szentmisét mutat be a Caacupé Mária-kegyhelyen. Délután a civil társadalom képviselői felé intéz beszédet, majd este a Nagyboldogasszony székesegyházban vesperást imádkozik a papság, a szerzetesség, a kispapság és az egyházi  mozgalmak képviselőivel együtt.

Július 12-én, vasárnap reggel Bañado Norte lakosságát keresi, ahol meglátogatja San Juan Bautista kápolnáját. Délelőtt tíz órakor szentmise a Ñu Guazú mezőn, majd Úrangyala imádság. Ferenc pápa délután találkozik a paraguayi püspökökkel, délután pedig a Costanera folyó partján a fiatalok várják. Tőlük búcsút véve fejeződik be a kilencnapos első dél-amerikai útja Ferenc pápának és másnap kora délután, fél kettőkor érkezik Róma Ciampino repülőterére.              

(vl)








All the contents on this site are copyrighted ©.