2015-04-23 12:43:00

Lehetséges a párbeszéd a muzulmánokkal – szentszéki nyilatkozat


A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa április 22-én nyilatkozatot tett közzé, amelyben válaszol az utóbbi idők történései következtében sokak által megfogalmazott kérdésre: „Van még lehetőség a párbeszédre a muzulmánokkal?” A dikasztérium válasza: „Igen, jobban mint valaha.”

A muzulmánok nagy többsége nem ismeri fel magát az elkövetett barbár cselekedetekben

Az indokok között szerepel az az érv, hogy a muzulmánok nagy többsége nem ismeri fel magát az elkövetett barbár cselekedetekben. Sajnos manapság a „vallás” szót gyakran azonosítják az „erőszakkal”, pedig a vallások arra kaptak meghívást, hogy a béke és nem az erőszak hírnökei legyenek. A vallás nevében gyilkolni nem csak Istent sérti, hanem az emberiség veresége is. XVI. Benedek pápa 2006-ban a diplomáciai testülethez intézett beszédében a civilizációk közötti összeütközés és a szervezett terrorizmus veszélyeiről beszélt. „Semmilyen körülmény nem szentesíti az ilyen bűntetteket, amelyek becstelenné teszik elkövetőit és, amelyek még jobban elítélendők, ha a vallás nevében teszik, lealacsonyítva Isten tiszta igazságát a saját vakság és az erkölcsi perverzió szintjére.”

A párbeszéd folytatása akkor is, ha látjuk az üldözéseket, a remény jelévé válhat

Sajnálatos módon az utóbbi napokban a közösségi és vallási szintű vita radikalizálódásának vagyunk tanúi, amelynek súlyos következményei növekedhetnek, mint pl. a gyűlölet, az erőszak, a terrorizmus, valamint a muzulmánok illetve vallásuk erősödő és közhelyes megbélyegzése. Ebben a helyzetben arra kaptunk meghívást, hogy megerősítsük a testvériséget és a párbeszédet. A hívek a béke hatalmas erejét képviselik, ha hiszünk abban, hogy az embert Isten teremtette és, hogy az emberiség egyetlen család, és még inkább, ha hisszük keresztényként, hogy Isten a szeretet. A párbeszéd folytatása akkor is, ha látjuk az üldözéseket, a remény jelévé válhat. A hívők nem akarják a személyről, a történelemről alkotott képüket ráerőltetni másokra, hanem a különbözőségek tiszteletét, a gondolkodás és a vallás szabadságát, a személy emberi méltóságát, az igazság szeretetét kínálják fel javaslatként.

Mindenekelőtt a család és az iskola jelentik a kulcsot ebben a helyzetben

Legyen bátorságunk felülvizsgálni a családi élet minőségét, a vallás- és a történelemoktatás módjait, az istentiszteleti helyeken elhangzó prédikációk tartalmát. Mindenekelőtt a család és az iskola jelentik a kulcsot ebben a helyzetben, mert a holnap világa a kölcsönös tiszteleten és a testvériségen alapul. Ferenc pápával együtt mondjuk: „Az erőszak, amely vallási igazolást keres, a legerőteljesebben elítélendő, mert a Mindenható az élet és a béke Istene. Mindenkitől, aki imádja Őt, a világ azt várja, hogy a béke emberei legyünk, akik képesek testvérként élni egymással az etnikai, vallási, kulturális vagy ideológiai különbségek ellenére.” (Ankara, 2014. november 28.)

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.