2015-04-16 13:20:00

Bíborosi tanács ülése: két új dikasztériumot hoznak létre


A kúria reformja állt a kilenc tanácsadó bíboros tanácskozásainak középpontjában, amelyeket hétfőtől szerdáig tartottak a Vatikánban a pápa részvételével. A Szentszék Sajtótermének igazgatója, P. Federico Lombardi SJ tájékoztatta az újságírókat a megbeszélések eredményéről.

Kúria reformja 2016-ig. Két új dikasztérium

Ami a Római Kúria átalakítását illeti, Lombardi atya elmagyarázta, hogy a reform 2016 végéig születik meg várhatóan. Ha az Apostoli Konstitúció esetleg még nem készül el teljesen, legalább az alapvető működési elveket meghatározzák. Az elmúlt napokban tartott tanácskozáson elsősorban két új dikasztérium felállításával foglalkoztak. Megerősítették tehát, hogy az egyik ​a szeretetszolgálat, igazságosság és béke, míg a másik a világiak, a család és az élet intézménye lesz.

Vatikáni média-reform. Bizottság valósítja meg a tervet

A másik téma, amivel az ülésen foglalkoztak, a vatikáni médiumok átszervezése volt a már meglévő terv alapján. Egy kérést fogalmaztak meg a pápa felé: hozzon létre egy csoportot, egy bizottságot, amely felelősen kidolgozza, hogy milyen lépésekkel lehet a gyakorlatba ültetni az eddig jóváhagyott tervezetet.

Kiskorúak védelme, hivatali visszaélések, mulasztások

A következő megbeszélési pont a kiskorúak védelmére vonatkozott. Ezúttal nem a szexuális visszaélésekkel kapcsolatban került szó a témáról, mivel azt már a meglévő normák valamennyire szabályozzák. A kérdés az volt, hogy az egyház milyen eljárásokkal és illetékességi körrel tud szembenézni a hivatali visszaélésekkel, a kötelezettség elmulasztásával, különösen, amikor azt felelős egyházi személyek követik el, legyenek azok papok, püspökök, szerzetesi elöljárók stb.

Örmény vértanúság és népirtás. Világos, mint a nap

Egy újságíró a pápa múlt vasárnap elhangzott, az örmény népirtásra vonatkozó szavaira kérdezett rá a sajtótájékoztatón. P. Lombardi ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a pápa szavai egy pontos és következetes gondolatbemenetbe illeszkednek, amely a párbeszédre irányul.

„Amit a pápa mondott, az szerintem világos, mint a nap. Idézett II. János Pál és II. Karekin örmény katholikosz 2001-es közös nyilatkozatából. A népirtás kifejezést tehát ennek az idézetnek a keretében használta, mintegy folytonosságban az elnevezés eddigi használatával, hozzátéve, hogy azt általánosan a XX. század első ilyen tragédiájának tartják”. Lombardi atya megjegyezte, hogy véleménye szerint nagyon érdekes, „zseniális” Ferenc pápának az elképzelése, amellyel történelmi keretbe ágyazta a népirtást. „Nem azt mondta tehát, hogy tovább vitatkozzunk az örmény népirtásról. Figyelem! Ez volt a múlt században az első, de aztán más szörnyűségek következtek és történnek a mai napig. Tudomásul kell tehát venni a történelmi tényeket, hogy ebből kiindulva, megfelelő hozzáállással egy jobb történelmet építhessünk, amelyben ezek a dolgok nem ismétlődnek meg”.

Ferenc pápának ez a beszéde tehát teljesen világos volt, mindazoknak, akik meg akarták érteni. Nagyon gazdag és pozitív távlatú beszéd, mivel a végén a kiengesztelődés és a párbeszéd vágyát fogalmazta meg a török és az örmény nép között.

Újabb bíborosi ülések

Lombardi atya végül bejelentette, hogy a bíborosi tanács következő üléseire június 8-10., majd szeptember 14-16., végül pedig december 10-12-e között kerül sor.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.