A pápa homíliája az örmény népirtás centenáriumán

Szent János, aki jelen volt a többi tanítvánnyal a Cenákulumban a szombat utáni első nap estéjén, arról számol be, hogy Jézus megjelent közöttük és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” És „megmutatta nekik kezét és oldalát”, megmutatta sebeit (vö. Jn 20,19-20). Így a tanítványok felismerték, hogy nem látomásról van szó, hanem valóban Ő volt, az Úr és ez örömmel töltötte el őket.

Nyolc nappal később Jézus ismét a Cenákulumba ment és megmutatta sebeit Tamásnak, hogy megérinthesse azokat, higgyen és ő is tanúja legyen a Feltámadásnak.

Mi is ezen a vasárnapon, amelyet Szent II. János Pál az Isteni Irgalmasságnak kívánt szentelni, az Úr megmutatja sebeit az evangélium révén. Az irgalmasság sebei ezek. Valóban: Jézus sebei az irgalmasság sebei – hangsúlyozta homíliájában Ferenc pápa.

Jézus arra szólít bennünket, hogy tekintsünk ezekre a sebekre, érintsük meg őket, mint ahogy Tamással tette, hogy meggyógyítsa hitetlenségünket. Arra szólít fel mindenekelőtt, hogy lépjünk be e sebek misztériumába, amely irgalmas szeretetének misztériuma.

Sebein át, mint egy fényes nyíláson keresztül megláthatjuk Krisztus és Isten teljes misztériumát: kínszenvedését, földi életét, amely tele volt a kicsinyek és a betegek iránti együttérzéssel, megpillantjuk megtestesülését Mária méhében. Visszafelé haladva végigjárhatjuk üdvtörténetünk egész útját: a próféciákat, a zsoltárokat, a törvényt és a szövetséget egészen az egyiptomi kiszabadulásig, az első húsvétig, az áldozati bárányok véréig; a Pátriárkákig, Ábrahámig, az idők kezdetéig, amikor Ábel vére a földről az égbe kiált. Mindezt végig szemlélhetjük a Keresztre feszített és Feltámadt Krisztus sebeiben, és Mária Magnificat-jával együtt felismerhetjük, hogy Isten „irgalma nemzedékről nemzedékre száll” (vö. Lk 1,50).

Az emberi történelem tragikus eseményei olykor földig sújtanak bennünket és feltesszük a kérdést: „miért?”. Az emberi gonoszság a világban örvényeket, nagy űröket teremthet: a szeretet, a jó, az élet ürességét. Ekkor feltesszük a kérdést: hogyan szüntethetjük meg ezeket az örvényeket? Nekünk ez lehetetlen; csak Isten töltheti be ezeket az űröket, amelyeket a gonosz szívünkben és történelmünkben nyit. Az emberré lett és kereszten meghalt Jézus az, aki betölti a bűn mély szakadékát irgalmassága mélységével.

Isten nyitotta meg számunkra az utat, hogy végre kijussunk a gonosz és a halál rabszolgaságából és belépjünk az élet és a béke földjére. Ez az Út Ő, a Keresztre feszített és Feltámadt Jézus, különösen irgalmassággal teli sebei.

A szentek azt tanítják nekünk, hogy a világ megváltozása szívünk megtérésével kezdődik el. Ez pedig Isten irgalmasságának köszönhetően valósul meg. A pápa idézett Izajás könyvéből, miszerint Krisztus testét a mi „bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze”, „az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást” (vö. Iz, 53,5) Vigaszt jelent számunkra, mind bűneinket, mind a világ nagy tragédiáit szemlélve, hogy Isten szeretete, „hűsége megmarad örökké” (Zsolt 117,2). Irgalmassága örök. Ezekkel a szívünkbe vésett szavakkal haladjunk előre a történelem útjain, kéz a kézben Urunkkal és Üdvözítőnkkel, aki életünk és reménységünk – fejezte be homíliáját Ferenc pápa.

(vm)