Ferenc pápa szerdai katekézise: a gyermekek szenvedése Istenhez szálló kiáltás

Ferenc pápa április 8-án, délelőtt a Szent Péter téren tartotta meg a szokásos szerdai általános kihallgatást. Katekézisében a gyermekekről tartott sorozatát zárta le, ez alkalommal a gyermekek szenvedéséről beszélve. Beszéde elején hangsúlyozta: „a gyerekek annak az áldásnak a legszebb gyümölcsei, amelyet a Teremtő a férfinak és a nőnek adott.”

„Korábban már beszéltünk arról a nagy ajándékról, amelyet egy gyermek jelent, ma pedig sajnos arról a szenvedéstörténetről kell beszélnünk, amelyet közülük sokan megélnek” – mondta a Szentatya.

Ne zúdítsuk a gyerekekre saját hibáinkat!

„Sok gyermeket már élete elejétől fogva megvetnek, elhagynak, és megfosztanak gyerekkoruktól és jövőjüktől. Van, aki bátorkodik azt állítani, – saját mentségére – hogy hiba volt világra hozni őket. Ez szégyenletes! Ne zúdítsuk a gyerekekre saját bűneinket! Egy gyermek sohasem hiba. Az, hogy éhesek nem hiba, ahogy szegénységük, törékenységük és elhagyatottságuk sem az. Az utcára került gyerekek nem saját hibájukból kerültek oda. És ez nem is az ő tudatlanságuk, nem az ő képtelenségük. Sok gyermek nem tudja, mi az az iskola. És mindez nem az ő hibájuk. Sokkal inkább ok ez arra, hogy még jobban, még nagylelkűebben szeressük őket. Mit teszünk a nagy, méltóságteljes emberi jogokkal, a gyermekek jogaival, ha a gyermekeket büntetjük a felnőttek hibáiért?” – tette fel a kérdést Ferenc pápa.

A mennyei Atya nem feledkezik meg a gyermekek szenvedéséről

„A kormányzati feladatokat ellátó emberek, az oktatásért felelősek, sőt mi több azt mondanám, hogy minden felnőtt felelős a gyermekekért és azért, hogy minden tőle telhetőt megtegyen e helyzet megváltoztatásáért. A gyermekek passiojára gondolok [az itt használt olasz passione szó egyszerre jelentheti a passiót és általánosan is szenvedést – a szerk.]. Minden kirekesztett, megvetett gyermek, aki az utcára kerül, és koldulásra szorul, akinek szükségmegoldásokkal kell beérnie, iskola és orvosi ellátás nélkül, minden ilyen gyermek egy Istenhez szálló kiáltás, amely azt a rendszer vádolja, amelyet mi, felnőttek hoztunk létre. És sajnálatos módon ezek a gyerekek bűnözők áldozatává válnak, akik méltóságtalan csempészet és kereskedés érdekében kihasználják, vagy háborúra és erőszakra képezik ki őket. De az úgymond gazdag országokban is sok gyerek drámai életet él a családi krízisek, az oktatásbeli hiányosságok és embertelen életkörülmények miatt. Ez súlyosan megpecsételi életüket. Ezek minden esetben testben és lélekben meggyalázott gyermekkorok. Azonban a mennyei Atya egy ilyen gyermekről sem feledkezik meg! Egy könnycseppjük sem megy veszendőbe! Mint ahogy a mi társadalmi felelősségünk sem szűnik meg – mindegyikünké és minden országé.”

Ne hagyjuk magukra a szülőket, akik nehéz sorsú gyermekeket nevelnek!

„Egy alkalommal Jézus megfedte a tanítványokat, mert távol akarták tartani tőle a gyerekeket, akiket szüleik vittek hozzá, hogy áldja meg őket. Megrázó ez az evangéliumi elbeszélés: „Akkor gyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét és imádkozzék fölöttük. A tanítványok elutasították őket. Jézus azonban így szólt: «Hagyjátok csak a gyermekeket, ne akadályozzátok meg őket, hadd jöjjenek hozzám, hisz ilyeneké a mennyek országa!» Azzal rájuk tette kezét, s elment onnét.” (Mt 19,13-15) Milyen szép a szülők bizalma és Jézus válasza! Mennyire szeretném, hogy a Szentírásnak ez az oldala az összes gyermek mindennapos történetévé váljék! Igaz, hogy hála Istennek a nagy szükséget szenvedő gyermekek nagyon gyakran rendkívüli szülőkre találnak, akik nagylelkűen készek minden áldozatra. Nem szabad magukra hagynunk ezeket a szülőket! Segítenünk kell fáradozásaikat, de arra is szükség van, hogy kínáljunk nekik lehetőséget arra, hogy osztozhassanak örömünkben, és részük lehessen gondtalan boldogságban is, azért, hogy életük ne csak a terápiás rutinból álljon.”

Nincs szükség olyan mondatokra, mint „sajnáljuk, nem tudunk tenni semmit”

„Amikor gyermekekről van szó, semmilyen helyzetben nem lenne szabad hallanunk a a hivatali mentegető mondatokat, mint például «végül is, mi nem vagyunk jótékonysági alapítvány» vagy «a magánszférájában mindenki azt csinál, amit akar» vagy «sajnáljuk, nem tudunk tenni semmit». Nincs szükség ezekre a szavakra, amikor gyerekekről van szó” – hangsúlyozta a Szentatya.

A gyerekek szenvedik el a tőlünk független kedvezőtlen életkörülmények hatásait, ugyanakkor rossz döntéseink terhét is ők viselik

„Túl sokszor fordul elő, hogy a gyermekek szenvedik el egy-egy felemésztett élet hatásait, amelyet ellehetetlenít az átmeneti és rosszul fizetett munkahely, a tarthatatlan munkabeosztás, a nem hatékony közlekedés… Azonban a gyermekek fizetik meg egy-egy éretlen kapcsolat, életszövetség vagy meggondolatlan elválás árát is, ők az első áldozat; ők szenvedik el az elviselhetetlen szubjektív jogok kultúrájának hatását, és válnak ezáltal túlságosan koraérett gyermekekké. Sokszor nyelnek el olyan erőszakot, amelyet nem képesek megemészteni, és a nagyok szeme láttára arra kényszerülnek, hogy hozzászokjanak mindehhez” – mondta Ferenc pápa.

Egy társadalom, amely számára a gyermekek első helyen vannak, számtalan hibáért megbocsátást nyerne

„A jelenkorban is, csakúgy, mint a múltban, az Egyház, anyaságával a gyermekek és a családok szolgálatában áll – korunk szülői és gyermekei számára Isten áldását és anyai gyengédséget közvetíti, szilárdan dorgál, és határozott álláspontot képvisel. Kedves testvérek, gondoljátok meg, a gyermekekkel nem szabad viccelni! Képzeljétek el, milyen lenne egy társadalom, amely egyszer s mindenkorra elhatározná: «Igaz, hogy nem vagyunk tökéletesek, és sok hibát követünk el. Azonban amikor a világra jövő gyerekekről van szó, a felnőttek egyetlen áldozata sem számíthat túl magas árnak, túl nagynak annak elkerülése érdekében, hogy egy gyermeknek is azt kellene gondolnia, hogy ő egy melléfogás, nem ér semmit, és életre szóló sérülésekre és az emberek lekezelésére van ítélve.»” Majd rögtönözve hozzátette: „Milyen szép lenne egy ilyen társadalom!” „Azt gondolom, hogy egy ilyen társadalom sok mindenért, számtalan hibájáért megbocsátást nyerne. Valóban nagyon sok mindenért.”

Mit mondanának a gyermekek angyalai Istennek a mi életünkről?

„Az Úr a szerint ítéli meg életünket, amit a gyermekek angyalai mondanak neki – az angyalok, akik „szüntelenül látják a mennyei Atya arcát” (vö. Mt 18,10). Tegyük fel magunknak a kérdést újra és újra, hogy mit mondanának rólunk Istennek a gyermekek angyalai” – zárta Ferenc pápa szerdai katekézisét.

(vt)