Urunk szenvedésének ünneplése Nagypénteken Ferenc pápával a Vatikánban

Nagypéntek délután öt órakor kezdődött Ferenc pápával a Szent Péter bazilikában az Úr szenvedésének az ünneplése, a passióval és a homíliával, a kereszt előtti hódolattal és végül a szentáldozással. A homíliát az eddigi szokásoknak megfelelően most is P. Raniero Cantalamessa kapucinus, a Pápai Ház szónoka tartotta.  Szentbeszédében a jelenkor szándékosan okozott emberi szenvedéseiből indult ki, melyek jó része tudatosan a keresztények ellen irányul. Miután a megkínzott és a Pilátus elé vezetett „Ecce homo” jól ismert jelenetét bemutatta, ezt az embersorsot felismerni vélte korunk számtalan esetében is: „Mennyi „Ecce homo” a világban! Mennyi bebörtönzött, akik ugyanabban az állapotban vannak, mint Jézus a helytartó előtt, egyedüliek, megbilincselve, megkínozva, fegyveresek hatalmában, akik a legszörnyűségesebb fizikai és lelki vérengzésre ragadtatják el magukat. Éppen emiatt nem aludhatunk, nem hagyhatjuk őket egyedül” – szólt a kapucinus atya.

„Az „Ecce homo” kiáltás azonban nemcsak az áldozatokra, hanem a hóhérokra is vonatkozik, azt jelezvén: Íme, mire képes az ember! Félelemmel eltelve mondjuk: Íme, mire vagyunk képesek, mi, emberek!” Cantalamessa atya utalt a legfrissebb vérengzésre, a csütörtöki kenyai mészárlásra, melyben iszlám szélsőségesek 150 keresztényt öltek meg. Utalt továbbá a világ intézményeinek és közvéleményének a nyugtalanító közömbösségére, mely a múltban hová is vezette az emberiséget.

A mai napon Jézusra tekintünk, aki az Atyjához kiált: „Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekednek!”. De ez nem is csak egy kiáltás, hanem egy halasztást nem tűrő kérés, aminek a meghallgatásáról ő maga biztosít bennünket. Az a „tudatlanság” elsősorban a katonákat illeti, de Jézus imádsága nem szorítkozik csak rájuk, hanem a megbocsátás isteni nagysága mindenkihez fordul, még a legkérlelhetetlenebb ellenfél felé is. Isten Fia azonban, ahelyett hogy vádolná az ellenfeleit, vagy pedig, hogy az Atyja megbocsátására bízná, egyenesen védelmébe veszi őket.

Jézusnak ez a példája az apostolokat egy végtelen nagylelkűségre szólítja fel. Jézus nemcsak azt kéri, hogy ne tegyük a negatívot, a megbüntetés óhajtását, hanem valami pozitívot vár tőlünk a javukra, ez pedig az értük mondott imádság az Atya felé. Ahogy a Hegyi-beszédben tanítja: „Imádkozzatok azokért, akik üldöznek benneteket!”.

Azt mondhatnánk erre a kérésre föl: Uram, lehetetlent kérsz tőlünk! A válasz ez lenne: „Tudom, de éppen azért haltam meg, hogy megadhassam nektek azt, amit most kérek tőletek. Én nemcsak parancsot adok nektek a megbocsátásra, és nemcsak a hősies példámat adom hozzá, hanem a halálom által arról a kegyelemről is gondoskodok, mely képessé tesz benneteket a megbocsátásra. Én a világra nem csak egy tanítást hagytam az irgalmasságról, ahogy azt mások is tették, hanem mint Isten, éppen a halálomból, az irgalmasság folyamát fakasztottam számotokra.

Jézus a Kálvárián nemcsak egy végleges nem-et mondott az erőszakra, és nem is csak igen-t az erőszakmentességre, hanem ennél sokkalt többet hagyott ránk: megbocsátást, szelídséget és szeretetet, továbbá mindazt az erőt, melynek jegyében és erejében mi ezt be is tölthetjük, meg is valósíthatjuk – mondta a nagypénteki szertarás keretében tartott homíliájában Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka.

(vl)