Ferenc pápa beszélgetése a nápolyi székesegyházban a papokkal és a szerzetesekkel a tanúságtételről

Szombaton délután három órakor találkozott Ferenc pápa a Nagyboldogasszony székesegyházban Nápoly papjaival, szerzeteseivel és szerzetesnővéreivel. A kész beszédét átadta Sepe bíboros érseknek azzal a meghagyással, hogy majd tegye közzé.

Első tanúságtétel: az életem középpontjában Jézus áll

„A felolvasott beszédek unalmasak, inkább a tanúságtétel néhány kérdéséről szeretnék beszélni” – kezdte Ferenc pápa a rögtönzött megszólalását. „Azt tanácsoljátok nekem, hogy üljek le és így beszéljek, mert közben pihenhetek. Köszönöm. Az előbb egy nagyon idős szerzetesnővér „in articulo mortis, a halál pillanatában” áldást kért tőlem. „Miért kéri, kedves nővér?” - kérdeztem tőle. „Azt felelte, hogy éppen most indul misszióba, ahol egy kolostort kell megnyitnia. Íme, igen, ez a szerzetesi élet lelkülete! Ez a tanúságtétel azt mondja, hogy mindig úton vagyunk, Jézus követésében. Papként és a megszentelt élet képviseletében. Egyszer egy idős pap azt mondta nekem – folytatta a pápa –, hogy számára nincs nyugállomány, mert tovább dolgozik, és ha mégis otthonba kerül, akkor ott is dolgozik, imádkozik, ugyanazzal a lelkesedéssel, Jézus nyomában. Tehát lelkesedéssel – Jézus nyomában. Ez a tanúságtétel közepe. Ennélfogva az életünk központja, legyen Jézus maga! Előfordulhat persze, de biztosan nem itt Nápolyban, hogy az életünk közepében valami probléma van, a püspökömmel, a plébánosommal, a papunkkal, vagy a szerzetes-elöljárónkkal, és ha emiatt veszekedünk, akkor ez nem tanúságtétel, mert Jézus már nincs az életünk középpontjában. Tehát az első tanúságtétel abban áll, hogy az életem közepében Jézus áll. Lehetnek gondjaink, problémáink, de az örömünket, hogy Jézus a szívünkben él, senki és semmi nem veheti el. Látom, vannak itt szeminaristák, hadd mondjak nektek egy dolgot! Ha nincs a szívetekben ott Jézus, halasszátok el a szenteléseteket! Ha nem vagytok biztosak, hogy Jézus a szívetek közepe, akkor még várjatok egy kicsit!”.

Második tanúságtétel: a rózsafüzér, Jézust nekünk az Anyja nyújtja

„Honnan is vagyok biztos abban, hogy mindig Jézussal vagyok?” – kérdezte a pápa. „Itt van Mária, aki a Fiát hordozza! Egy pap, egy szerzetes és szerzetesnővér, aki nem szereti a Szűzanyát, aki nem imádkozik hozzá, aki nem mondja a rózsafüzért, aki nem akarja Máriát, annak ő nem adja oda a Fiát. Tehát a központban Jézus mellett ott van az Anyja is! Hiszen ő Anya! Tehát a tanúságtétel közepe Jézus, és mellette egy szép segítség a Szűzanya, aki nekünk adja Jézust.”

Harmadik tanúságtétel: a szegénység lelkülete

„Egy másik tanúságtétel számunkra a szegénység lelkülete – lépett tovább a pápa gondolatban. Ez még a papokra is vonatkozik, akik nem tesznek szegénységi fogadalmat, de élnek a szegénység lelkületével. De amikor az egyházba belép a kalmárkodás szelleme, akár a papság, akár a szerzetesség életébe, akkor az egy csúnya dolog. Az Istennek szentelt személyek, legyenek papok vagy szerzetesek, nem lehetnek kalmár-szelleműek! Ugyanakkor a szegénység lelkülete, az nem nyomorúságot jelent! Hanem a boldogságok lelkületével, ahogy Jézus mondja: Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa! Mindenki tartson lelkiismeretvizsgálatot: Hogyan állok a szegénységgel?  Ez tehát a harmadik tanúságtétel!”.

A negyedik tanúságtétel: Az irgalmasság testi és lelki cselekedetei

„A negyedik tanúságtétel – folytatta a pápa – az irgalom. Ne feledkezzünk meg az irgalmasság lelki és testi cselekedeteiről! Ilyen dolog például a keresztvetés!  Az irgalmasság jele, az idősek még tudják ezt. Hány megkeresztelt gyermek nem tud ma keresztet vetni! Az irgalmasság tette az, hogy megtanítom nekik! Ilyen tett, hogy meglátogatom a szomszédban az idős beteget. Aztán egy másik példa. Egyházmegyémben az egyik kollégiumot nővérek vezették, volt egy öreg, nagyon egyszerű házuk, amit fel kellett újítaniuk. Meg is csinálták gyönyörű szépen, minden szobában még tévé is volt. Aztán mi történt? A tévésorozat idején mindenki a szobájában nézte a filmet. Ezek olyan dolgok, melyek a világiasság felé visznek és nem az irgalmasság tettei felé. Ezek közé tartozik az imádság lelkülete. Ezt lehet látni, az emberek észreveszik és azt mondják: Én olyan pap szeretnék lenni, mint az, aki úgy imádkozik! Nővér szeretnék lenni, ahogy az a szerzetesnővér imádkozik! Ez tanúságtétel! Aztán ilyen szép tanúságtétel a papi testvériség! Nem könnyű ezt ápolni, mert a kísértő irigységet, féltékenységet szít, rokonszenvet és ellenszenvet kelt! De vigyázzatok a pletykálásra, az olyan mint a terroristák bombája, robban aztán ott a baj! Mert a pletykálás rombol, hiszen az a testvériség elleni terrorizmus!”.

Ötödik tanúságtétel: az öröm lelkülete

„Végül az örömről szeretnék szólni, ami tanúságot tesz az igazi papi és az Istennek szentelt életről. Az öröm abból fakad, hogy az én életem teljes, hogy jól döntöttem, hogy az Úr hűséges hozzám és ha kell, megyek a kiengesztelődés szentségéhez. Szomorú arccal nem lehet az örömről tanúságot tenni!”

Ferenc pápa végül rövid hármas tanácsot adott a nápolyi dómban összegyűlt papoknak és szerzeteseknek: „Az első az imádás! Imádkozom, hálát adok, dicsérem az Urat. A második: nem szeretheted Jézust, anélkül, hogy ne szeretnéd a jegyesét, az egyházat! Rengeteg papot látunk, akik szeretik az egyházat. És a harmadik: az apostoli lelkesedés, a missziós lelkület! Az egyház szeretete arra indít, hogy megismertesd másokkal, ehhez kilépsz önmagadból, belépsz a transzcendensbe, az imádságba és onnét tovább, hogy átnyújtsd a legnagyobb kincset, Jézust!

(vl)