A miért és a hogyan – Martos Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 4. vasárnapjára

 

Valakitől azt hallottam, sohasem szabad megkérdezni a másiktól, miért szeret. Talán mert megsértődik? Nem, inkább mert ez egyszerűen rossz kérdés. Szeretet az Isten. Ezért mindenféle szeretet, még a gyarló, a fogyatékos, a nem tökéletes szeretet is hordoz valamit Isten önmagáért valóságából. Isten megmagyarázhatatlan, mert nem szorul magyarázatra, önmagában van oka és célja is. Minden igazi szeretetben van valami ebből a belső logikából.

Így hát ne kérdezd, miért. És azt, mennyire? Ez sem az igazi, de közelebb van a valósághoz, talán Isten valóságához is. Csak az a baj, ha Isten mellé állunk, előbb-utóbb rádöbbenünk, hogy törpék vagyunk. A végtelenhez méredzkedve pedig egy kicsit mindenki eltéveszti az arányokat. Amikor a szeretetet igyekszünk lemérni, a bensőnkben is sokféle mélység tárul fel, követelések, kiegyenlítetlen számlák kerül elő, ezért nehéz biztos mércét állítani. A másik szeretete néha ezért tűnik túl kevésnek, máskor meg olyan nagynak, hogy már képtelenek vagyunk elfogadni.

Felmérjük a szeretet lehetőségét. Lassan elcsitulnak a miértek, az erősödő bizalom pedig új meg új módon tágítja, mélyíti a szeretet távlatait is. János, a szeretett tanítvány mondja ki az evangéliumok egyik legszebb mondatát Isten szeretetéről: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda…” (Jn 3,16) Miért? Nem tudom. Mennyire? Erről csak azt tudom, hogy „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja a barátaiért” (Jn 15,13). Vagyis – hogyan? Mint barát. Valaki, aki becsül, szeret és tisztel. Valaki, aki mindent megoszt a másikkal, pedig nem volna kötelessége. Mint valaki, akinek a másikkal közös célja van. Jézus mondta, hogy „barátaimnak hívtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.” (Jn 15,15). Az Atya adta, küldte a Fiút, és a Fiú mindent odaadott, továbbadott, amit az Atyától kapott. A végén mi mást adhatott volna, mint önmagát? Isten szeretete atyai és fiúi szeretet is, létet adó, életet nemző, engedelmes, mindent elfogadó szeretet is. Amikor a Fiú ezt a szeretetet beoltja a tanítványok szívébe, akkor jön létre az egyház, és ebben a „baráti” szeretetben elérhető lesz a Vigasztaló, a Lélek is. És akkor ott a közös vágy, a szeretetben élt osztozás: „Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt teremjetek, maradandó gyümölcsöt” (15,16).

Hiszed ezt? A gonoszság nem hit kérdése, hanem tapasztalaté. Hát persze hogy van gonosz, van kiürült pohár, félretett, megtagadott szeretet, árulás, rágalom, gyűlölet és hitetlenség, van mindaz, amiről a kígyó suttogott, versengés, irigység és harag. Ne kérdezd, miért. A hit és a szeretet titka feltárja és megítéli a gonoszságot is, mint fény az árnyakat. De lásd, így szeret az Isten: „onnét jön a gyógyulás is, hol sebet a bűn ütött”, életet terem a fa, és nem a tetteid, tetteik gonoszságával, hanem az ő irgalmával kell inkább törődnöd! Hiszed az Isten szeretetének önmagát pazarló mértéktelenségét? Hiszed az Isten irgalmát, hogy felfedi még tetteidben is a gyenge, de mégis rá emlékeztető, tőle eredő szeretet gyümölcseit? Mersz-e kifeszülni a világ felé, karjait kinyújtó szeretet, amelyet talán félreértenek majd? – Mert így szerette Isten a világot…!

B év, Nagyböjt 4. vasárnap