Ferenc pápa beszéde a csiellinókhoz a Szent Péter téren: "A találkozás irgalma"

A Comunione e Liberazione (CL, tagjai csiellinók) olasz katolikus egyházi mozgalom alapítója, don Giussani halálának tizedik és a mozgalom alapításának 60. évfordulója alkalmából Ferenc pápa március 7-én, szombaton különleges kihallgatáson fogadta a Comunione e Liberazione közösségét. A tervezett 60 ezer személynél sokkal többen jöttek el a találkozóra, mintegy százezren, olyannyira, hogy nem fértek el a téren, hanem kiszorultak a Conciliazione útra. A résztvevők közös imádsággal készültek a pápával való találkozásra, aki délben érkezett a térre, miután a pápamobilon körbejárva köszöntötte a lelkes csiellinókat. A CL mozgalom jelenlegi vezetője, a spanyol don Julian Carrón a találkozó elején személyesen köszöntötte a pápát.  

Személyes emlékek

Ferenc pápa hozzájuk intézett beszédében először a tíz éve elhunyt don Giussani-ra emlékezett. Megemlítette, hogy személyesen is sokat köszönhet neki, mert könyvei és a cikkei nagy hatást gyakoroltak a papi életére. A tisztelet másik oka az ember legmélyebb vágyakozásait érinti. Ti jól tudjátok – fordult a pápa a teret betöltő hatalmas tömeghez -, hogy milyen fontos volt don Giussani számára a találkozás. A találkozás egy eszmével, egy személlyel és Jézus Krisztussal. Ezáltal ő a szabadságra nevelt, Jézushoz vezetve az embert, aki az igazi szabadságot adja nekünk”. Ferenc pápa ennek kapcsán felidézte egyik találkozása élményét, melyet a franciák Szent Lajos templomában őrzött Caravaggio kép előtt mindannyiszor átélt, amikor Rómába érkezve ezt a templomot felkereste és hosszasan elidőzött a festmény előtt. „Senki nem tudott hinni azok között, akik ott állnak a képen, beleértve a pénzsóvár Mátét is  – emlékezett a pápa – annak az ujjnak, mely őrá mutatott és azoknak a szemeknek, melyek irgalommal néztek rá és kiválasztották őt a követésére.   

A találkozás dinamikája     

A mai életben, miként Jézus korában is, minden a találkozással kezdődik. Egy találkozás azzal az Emberrel, a názáreti áccsal, aki olyan, mint a többiek és mégis különböző.  Gondoljunk csak János evangéliumára, ahol a tanítványok első találkozásáról olvasunk Jézussal! – hangsúlyozta a pápa. András, János, Simon, mind azt érezték, hogy beléjük, a mélyükbe lát, bensőleg ismeri őket, és ez meglepetést és megütközést keltett bennük, azonnal azt érezték, hogy hozzá vannak kötve. Vagy amikor a feltámadás után Jézus megkérdezi Pétert: „Szeretsz-e engem?”, Péter azt válaszolja, hogy „Igen”, akkor ez az igen nem az akaraterő eredménye pusztán, nem csak Simon emberi meggyőződéséből ered, hanem még korábban a Kegyelemből. Ez lett Szent Pál, Szent Ágoston és sok más szent döntő felfedezése: Jézus Krisztus mindig az első, megelőz és vár bennünket, és amikor mi megérkezünk, ő már ott vár bennünket. Olyan, mint a mandulafa, elsőként virágzik, és a tavaszt hirdeti.   

A találkozás érthetetlen az irgalom nélkül  

A találkozásnak ezt a dinamikáját – folytatta a pápa –  amit a meglepetés kelt, nem érthetjük meg az irgalom nélkül. Csak az, akit már megérintett az irgalom finomsága, ismeri valójában az Urat. A találkozás különleges helye Jézus Krisztus irgalmának a gyöngédsége a bűnöm iránt. Éppen ezért halljátok tőlem olykor-olykor, hogy az Úrral való találkozásnak a helye az én bűnöm. Az irgalom eme ölelésének köszönhetően  születik meg a vágy, hogy válaszoljak, hogy megváltozzak és hogy egy másféle élet is támadhat.

A keresztény erkölcs válasz az irgalomra

A keresztény erkölcs nem egy titáni, akarati erőfeszítés, mely eldönti, hogy most következetesen élek és ez megy is neki. Ez nem keresztény erkölcs, ez valami más – figyelmeztetett Ferenc pápa. A keresztény erkölcs egy válasz, egy megilletődött válasz, meglepő, előre nem látható, sőt emberi szemmel nézve egyenesen igazságtalan válasz annak az irgalmával szemben, Aki ismer engem, ismeri az árulásaimat, mégis szeret és becsül engem, újból és újból hív, remél bennem és vár reám. A keresztény erkölcs nem azt jelenti, hogy soha nem esünk el, hanem hogy mindig fölkelünk, hiszen ő megragadja a kezünket. Az egyház útja tehát ez: engedjük, hogy Isten nagy irgalma megnyilvánuljon. Nemrég az új bíborosoknak mondtam: „Az egyház útja az, hogy nem ítél el senkit örökre, hanem kiárasztja Isten irgalmát minden személyre, aki őszinte szívvel kéri ezt tőle. Az egyház útja az, hogy kijön a karámból, hogy elmegy megkeresni a távoliakat a létezés perifériáin, hogy teljes mértékben alkalmazza Isten logikáját, ami az irgalom logikája. Az egyháznak is éreznie kell az örömteli késztetést, hogy mandulafa legyen, vagyis tavasz, miként Jézus tavasz az egész emberiség számára.  

Az alapító karizma: Krisztus-találkozás     

Ma szeretnélek emlékeztetni benneteket a mozgalmatok 60 évvel ezelőtti születésére, folytatta a pápa, amely – ahogy XVI. Benedek pápa mondta – nem a hierarchia szervező akaratából született, hanem a Krisztussal való megújult találkozásból ered, vagyis végső értelemben a Szentlélek ösztönzésére született meg.     

Az eredeti karizma hatvan év alatt sem vesztett eredeti frissességéből és életerejéből. De emlékezzetek csak, a központ nem a karizma, hanem egyedül Jézus Krisztus. Amikor a központba az én spirituális módszeremet, az én lelki utamat, az én eljárásmódomat helyezem, akkor az eltér eredeti útjától. Legyen tehát az egyház minden lelkisége és minden karizmája „decentralizált”, a központban egyedül Jézus maradjon. Éppen ezért, amikor Pál az első korintusi levélben az egyház, vagyis Krisztus misztikus teste karizmáiról beszél, akkor az a szeretettel végződik.

Aztán ezt a karizmát nem egy desztillált vizes palackban őrizzük! A karizma iránti hűség nem jelenti azt, hogy kővé változtatom. Az ördög műve a kővé változtatás! Ezt ne feledjétek! A karizma iránti hűséget nem pergamenre írják, be sem keretezik. A don Giussanitól kapott örökség nem redukálható emlékek, meghozott döntések és magatartásformák múzeumi tárgyává.  

Tartsátok életben az első találkozás emlékezetét és szabadok maradtok

Ellenben hűséget jelent a hagyomány iránt, ahogy Mahler mondta, „a tüzet ápoljuk és nem imádjuk a hamut”. Don Giussani nem bocsátaná meg nektek – figyelmeztetett a pápa –, ha elvesztenétek a szabadságot és abból tárlatvezetőt vagy hamuimádót csinálnátok. Tartsátok életben az első találkozás emlékezetét és szabadok maradtok. Így Krisztusra és az evangéliumra összpontosítva, ti lehettek annak az egyháznak a karja, keze, lába, esze és szíve, mely kilépőben van. Az egyház útja ez a kilépés, hogy elmenjen a perifériákon távol élőkhöz, hogy Jézust szolgálja minden peremre szorított, hit nélküli, az egyházban csalódott emberben.

Ez a kilépés azt is jelenti, hogy elutasítjuk az önmagunkra hivatkozás  minden formáját, hogy meghallgatunk másokat, hogy tanulunk tőlük, egyszerű alázattal. Amikor az önmagunkra hivatkozás rabszolgái vagyunk, akkor oda jutunk, hogy „felcímkézett lelkiséggel” élünk: „Én egy csiellino vagyok”.

Két don Giussani idézet

Végül Ferenc pápa a beszédét két don Giussani idézettel zárta:Az első: „A kereszténység a történelemben nem egy megvédendő szilárd álláspontként valósul meg, ami az újhoz, mint a sajátja ellentettjéhez méri magát, hanem a kereszténység a megváltás alapelve, mely fölveszi magába az újat, megváltva azt”. A második: „Nemcsak, hogy nem akartam semmit sem alapítani, hanem szerintem a mozgalom lényege annak a hirdetése, hogy alapvető szükséglet visszatérni a kereszténység eredeti vonásaihoz.  Más szóval alapvető szükséglet a keresztény mivolt szenvedélye, az eredeti alkotórészekben és ez elég! Végül Ferenc pápa a Szűzanya segítségét kérve áldását adta a csiellinók százezres tömegére a Szent Péter téren.   

(vl)