Ferenc pápa homíliája: A nagyvilági ember elveszti a nevét

„A nagyvilágiság elhomályosítja a lelket, képtelenné teszi arra, hogy észrevegye maga mellett a sebekkel borított szegényt” – hangzott Ferenc pápa kedd reggeli homíliájának központi gondolata a Szent Márta házban.

Akár vallásos is lehet

A napi evangéliumnak a dúsgazdagról és a koldus Lázárról szóló történetét (Lk 16,19-31) magyarázta Ferenc pápa erőteljes képekkel. „Az a dúsgazdag bíborban és patyolatban járt, minden nap nagy lakomát rendezett, az Írás nem mond semmi rosszat róla. Lehet, hogy vallásos ember volt, a maga módján – értelmezte Ferenc pápa a történetet. Néha imádkozott, évente egyszer-kétszer biztosan elment a templomba az áldozatbemutatásra és nagyobb pénzösszeget adott a papoknak, akik klerikális gyávaságukkal megköszönték azt és díszpáholyba ültették. De a dúsgazdag azt már nem vette észre, hogy a kapujában ott van a  koldus Lázár, éhesen, sebekkel borítva, melyek erős rászorultságát jelképezték”.

A nagyvilágiság elsötétít   

A dúsgazdag ember alakját Ferenc pápa így alkalmazta a mai körülményekre: „Amikor eljött otthonról, talán egy olyan autóval, melynek az üvegeit elsötétítették, hogy kívülről ne lehessen belátni,  talán, … nem tudom. De biztosan, a lelke, lelkének a szemei el voltak sötétítve, hogy ne lásson. Csak bent látta az életét és nem vette észre, mi történt ezzel az emberrel. Nem rossz volt ő, hanem beteg. A nagyvilágiság átalakítja a lelket, elveszejti a valóság tudatát: az ilyenek egy mesterséges, maguk teremtette világban élnek. A nagyvilágiság elaltatja a lelket. Éppen azért, ez a nagyvilági ember nem volt képes meglátni a valóságot” – vonta le a követeztetést Ferenc pápa.    

A nagyvilágiság több mint a bűn, a lélek bűnös állapota

A valóság ugyanis annak a rengeteg szegénynek a valósága, akik mellettünk élnek. Rengeteg ember él nehéz körülmények között, és ha a szívem nagyvilági, nem értem ezt meg. Nagyvilági szívvel nem lehet megérteni mások szükségletét és hiányát. Nagyvilági szívvel lehet templomba járni és imádkozni, sokféle dolgot lehet így csinálni. De Jézus az utolsó vacsorán az Atyjához fordulva, mit is imádkozott? Kérlek, Atyám, őrizd meg ezeket a tanítványokat, hogy ne essenek el ebben a világban, ne essenek nagyvilágiasságba! Nagyon kifinomult egy bűn ez, nem is bűn, több annál, a lélek bűnös állapota!”.   

A nagyvilágiak elvesztik a nevüket

Ebben a történetben – folytatta a pápa – kétféle ítélet van. Egy átok azon ember számára, aki a világban bízik, és egy áldás annak, aki az Úrban bízik.  A dúsgazdag eltávolítja a szívét az Istentől: a lelke pusztaság, sóval beszórt föld, ahol senki nem tud élni, mert a nagyvilágiak egyedül vannak az önzésükkel. Beteg a szívük, annyira ehhez a világhoz tapadnak, hogy nehezen tudnak meggyógyulni. Ezenkívül – fűzte hozzá a pápa – miközben a szegénynek van neve, Lázár, addig a gazdagnak nincs: nincs neve, mert a nagyvilágiak elvesztik nevüket. Az a dúsgazdag csupán csak egy a nagylábon élők tömegéből, akinek nincs szüksége semmire. A nagyvilágiak elvesztik a nevüket.

Végül egy vigasztaló szó

A példabeszédben a dúsgazdag, amikor meghal, a pokolban szörnyű szenvedések közé kerül – folytatta a pápa – és onnan kéri Ábrahámot, hogy valakit küldjön el a halottak közül az élő családtagokhoz. Ábrahám azt feleli, hogy ha nem hallgattak Mózesre és a prófétákra, akkor még az sem győzi meg őket, ha valaki feltámadna a halálból. A nagyvilágiak rendkívüli megnyilvánulásokat akarnak, jóllehet az egyházban minden világos, Jézus nyíltan beszélt, merre van az út. De  végül van egy vigasztaló szó. Amikor ez a szegény nagyvilági, a gyötrődései közben Lázárt kéri, hogy egy kis vízzel segítsen rajta, mit válaszol Ábrahám? Ábrahám az Isten, az Atya alakja. Azt mondja: Fiam, emlékezzél…! A  nagyvilágiak elvesztik a nevüket, miként mi is, ha nagyvilági a szívünk, elvesztjük a nevünket. De nem maradunk árvák, mert legvégül, az utolsó pillanatig megvan a bizonyosság, hogy van Atyánk, aki vár bennünket. Bízzuk magunkat őrá! Azt mondja: Fiam! A nagyvilágiasság közepén. Fiam! Tehát soha nem vagyunk árvák! – fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta házban tartott szentmisén.

(vl)