2015-02-25 15:50:00

A vatikáni teuton kollégium temetőjében temettek el egy hajléktalant


A Szentszék Sajtóterme megerősítette a hírt, hogy a teuton kollégium temetőjében (Campo santo teutonico) helyeztek örök nyugalomra egy hajléktalant. A flamand származású Willy a múlt év december 12-én hunyt el és január 9-én temették el a vatikáni teuton temetőben. Sokan ismerték. Pontos életkora ismeretlen, talán 80 éves lehetett. A vatikáni Szent Anna templomba járt, a Szent Péter tér környékén, az odavezető utcákon élt. P. Bruno Silvestrini, a Szent Anna templom plébánosa decemberben neki szentelte a minden évben felállított betlehemi jászol-jelenetet, a pásztorok közé egy hajléktalant is elhelyezve.

Minden reggel szentmisére járt

Willy, a hajléktalan szeretett imádkozni, jószívű volt, mindennap részt vett a reggeli szentmisén a Szent Anna templomban és mindig ugyanazon a helyen ült. „Több mint 25 éven át járt a reggel 7-kor kezdődő szentmisére” – nyilatkozta Silvestrini atya a Vatikáni Rádiónak december 21-én, amikor beszámolt arról, hogy miért állított egy hajléktalant is a pásztorok közé. „Nagyon nyílt ember volt, sok barátja volt. Beszélgetett a fiatalokkal az Úrról, a pápáról, meghívta az embereket a szentmisére. Gazdag személyiségű, nagy hitű ember volt” – emlékezett rá a Szent Anna templom plébánosa.  „Vatikáni prelátusok hoztak neki ennivalót mindennap. Egy nap aztán nem láttam többé és később megtudtam, hogy meghalt. Sosem érdeklődött még ennyi ember nálam, hogy mikor lesz a temetése… Willy sosem kért semmit, de beszélgetett velem és a hitre vonatkozó kérdésein keresztül spirituális útra buzdította az embert.”

A gyászszertartást a teuton kollégium templomában tartották

Willy a Vatikán közelében levő Santo Spirito kórházban hunyt el, ahova egy decemberi éjjel szállította be a mentő. A hideg miatt rosszul lett, legyengült és a járókelők hívtak mentőket hozzá. December 12-én hunyt el. Holteste a kórház halottas házában maradt egy ideig, mert senki sem azonosította. Csak amikor azok, akik ismerték, kezdtek kutatni utána, találtak rá a kórházban. A temetés költségeit egy német család fedezte. A gyászszertartást a teuton kollégium templomában tartották, majd a temetőben helyezték örök nyugalomra – tájékoztat a Szentszék Sajtóterme.

A teuton kollégium temetőjének magyar vonatkozásai

Itt jegyezzük meg, hogy Nagy Károly 799-ben alapította a teuton kollégiumot (Campo Santo Teutonico) az egykori cirkusz területén, a régi Szent Péter bazilika szomszédságában hogy a frank zarándokok római tartózkodását segítse. A ma is működő német kollégiumban 1450-től lakhatnak és tanulhatnak a német papok. 1501-ben épült a templomuk. A kollégium jelenlegi formáját 1876-ban kapta. A Campo Santo Teutonico kollégiumban jelenleg papok, szeminaristák és világiak tanulnak. Amint az alapításkor, úgy ma is egy százhúsz tagú, karitatív célokat szolgáló egyesület (fraternitas) gondoskodik a kollégium fenntartásáról. A német anyanyelvűeken (német, osztrák, dél-tiroli, liechtensteini, német-svájci, német-belga, luxemburgi) kívül a teuton temetőben magyarok földi maradványai is nyugszanak, például Csertő Sándor atya, a Hittani Kongregáció magasrangú munkatársa, Ladomerszky Miklós, az egyik pápai egyetem könyvtárosa, Farkas Géza vatikáni munkatárs, valamint több a Collegium Germanicum et Hungaricumban tanult magyar diák.

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.