Tizenhat gyermekes család a San Remo-i fesztiválon - P. Vértesaljai László jegyzete

A ligur tengerparti város, San Remo 65. dalfesztiváljának a megnyitóján részt vett Itália legnépesebb családja. Az Ariston színház színpadán alig fért el a tizenhat gyermekes Anania család, apjukkal-anyjukkal együtt. A gyerekek nagyjából évenként következnek, a húszéves legidősebb és a 19 hónapos legkisebb testvér között. A dalfesztivál első két száma után léptek színpadra és a közönség lelkes tapssal köszöntötte az Olaszországban immár teljesen szokatlan látványt: egy igazi nagycsaládot. Méghozzá egészséges, mosolygós szülők és gyermekek, akiknek együttléte családi harmóniát áraszt. Aurelio papa azonnal válaszol a tapsra, mondván: „Ez a taps az Urat illeti, mert ez az Isten műve és nem az emberé!”. Carlo Conti népszerű olasz műsorvezető kérdésére: „De nektek otthon tényleg nincs tévétek?”, a családapa egyszerűen válaszol: „Természetesen nincs!” „És ők mind az ön gyermekei?” – hangzik a kötelezően indiszkrét kérdés: „A Szentlélek segítségével, igen!”. E vallomásra a közönség tréfás megjegyzéseket tesz, hogy azért mégiscsak kell hozzá két segítőtárs, mire a megingathatatlan hitű Aurelio papa komolyan válaszol: „Ami bennünket rendkívülivé tesz, az Krisztus!”. Conti tovább faggat: „De hogyan lehet fenntartani egy ilyen nagy családot?” – mire Aurelio papa: „Egyszerű, nemde? Van Gondviselés!”. A színház zajongani kezd a határozott válaszra, van aki bekiabál: „Az utóbbi időben, mintha baj lenne a Gondviseléssel!”. A műsorvezető zavarban van, a laikus Olaszországban a legalább húsz milliós nézettségű San Remo-i fesztivált nem lehet „túlságosan vallásosra” venni, már csak „politikai korrektség” miatt sem. Conti műsorvezető nehezen találja fel magát, pedig ő az egész félsziget legrátermettebb konferansziéja. Olasz családszervezetek fordultak a San Remo-i dalfesztivál szervező bizottságához és kérték, hogy ne felejtsék el a fesztivál alapszándékát: megnyitni a könnyűzene ablakát a családra, az egész családra. Akkor, az alapításkor 1951-et írtak, az olasz családok még nagycsaládok voltak, átlagban három, négy vagy még több gyermekkel. A népszaporulat ma Itáliában katasztrofális, a ráta 1,40, vagyis két szülő ennyi utódot hagy maga után. Ezt mindenki tudja Olaszországban és éppen ennek a hátterében ment kihívásszámba az Anania család „színpadias”   megjelenése. Ráadásul a „politikai korrektség” jegyében meghívták az Euroviziós fesztivál tavalyi nyertesét, Conchita Wurst-ot. Ezek után a család sem hiányozhatott San Remo-ból! Mindenesetre Conti műsorvezető a fesztiválnyitó gondolataiban így fogalmazott: „A fesztivál igazi ereje az a hatalom, mely az olasz családokat egyesíti. Az egész család a tévé elé telepedik, nézi és kommentálja a dalokat”. Conti műsorvezető kevéssé számol a holnappal, hiszen már ma is alig van kit összeterelni a tévé elé egy átlag olasz családban.   

Valószínű, hogy a kalábriai Catanzaro-ból való Aurelio Anania tizenhat gyermekes családapa mindezt Continál és nálam is jobban tudta. Mégis elment egész házanépével San Remo-ba, hogy tanúságot tegyen egy másik világról. Kijelentette: „A mi családunk egyszerűen egy normális család!”. Kijelentését ott az Artiston színpadán - első ránézésre is - rögtön húsz millióan ellenőrizhették. Íme az Anania család: Aurelio papa és Rita asszony, aztán a gyermekeik: a húszéves elsőszülött Marta, aztán a többiek, Priscilla, Luca, Maria, Giacomo, Lucia, Felicita, Giuditta, Elia, Beatrice, Benedetto, Giovanni, Salvatore, Bruno, Domitilla és a legkisebb, a 19 hónapos Paola. Február 11-én, másnap az olasz újságok, kivétel nélkül a címlapon hozták a nagycsalád mosolygó fényképét. Az olaszok számoltak, egytől tizennyolcig. Itália leckét kapott: családból és matematikából. Hogy a kettőnek köze van egymáshoz!

(vl)