2015-02-19 15:12:00

Pápai üzenet a brazil Testvériség Kampányhoz


Ferenc pápa szerdán üzenettel fordult a brazil püspökök szokásos nagyböjti szolidaritási kezdeményezéséhez. Az 52. „Testvériség kampány” idei témája: „Testvériség: egyház és társadalom”, amihez egy bibliai vers társul a Márk evangéliumából: „Azért jöttem, hogy szolgáljak” (Mk 10,45).

„Szolgálva szeretni - írja a pápa az üzenetében – ez a keresztény önazonosság szintézise, annak a számára, aki követni akarja Jézust. A nagyböjt valójában az az időszak, hogy megújítsuk az életünket, azonosulva Jézus Krisztussal, aki azért jött, hogy szolgáljon nekünk. Ennek nyomán mi is adjuk oda magunkat nagylelkűen a testvéreknek, főként azoknak, akik szükséget szenvednek. Az egyház nem lehet közömbös az emberek szükségével szemben és meg akarja tenni a maga hozzájárulását az állam laikus mivoltának a tiszteletben tartásával, anélkül, hogy elfelejtené a földi valóságok önállóságát. Az ember jólétéért dolgozni, nemcsak az intézmények kizárólagos feladata, mindenkinek meg kell tennie a saját részét, a családban, a munka környezetében és a társadalomban”.

„Egészen konkrétan segítenünk kell a legszegényebbeket és a rászorulókat” - hangsúlyozza a pápa az üzenetében. „Minden keresztény és minden közösség arra kapott meghívást, hogy Isten eszköze legyen a szegények megszabadítása és megsegítése érdekében, azért, hogy ők teljesen integrálódhassanak a társadalomba. Mindez pedig feltételezi, hogy engedelmesen és figyelmesen hallgassuk meg a szegények kiáltását. Kulcsfogalom a befogadás, mert amikor nagylelkűen befogadunk valakit és megosztjuk vele az ételünket és az otthonunkat, nemhogy szegényebbé válnánk, hanem gazdagabbak leszünk”. Végül a pápa üzenetében „lelkiismeretvizsgálatra szólít fel a konkrét és szeretetbeli elkötelezettségünk tekintetében, egy igazabb, testvéribb és békésebb társdalom építésében”.

(vl) 








All the contents on this site are copyrighted ©.