2015-02-11 15:51:00

Ferenc pápa katekézise: Európa társadalma depressziós, mert nem akar gyerekeket


Február 11-én, a Lourdes-i Boldogasszony emléknapján, egyúttal a Betegek Világnapján Ferenc pápa a napsütötte Szent Péter téren tartotta meg az általános kihallgatást és folytatta a családról szóló, a szinódust előkészítő katekézisét. Ezúttal a gyermekeknek a családban elfoglalt szerepéről tanított.

„Miután korábban az anya és az apa alakjáról elmélkedtünk, ebben a mostani katekézisben a gyermekről, jobban mondva gyermekekről szeretnék szólni” – kezdte beszédét a pápa. „Izajás egyik szép képével indítok: „Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul” (Iz 60,4-5a).   A boldogság ragyogó képe ez, mely a szülők és a gyermekek összekapcsolódásában valósul meg, akik együtt haladnak a szabadság és a béke jövője felé, az egymást nélkülözés és elkülönülés hosszú időszaka után.

A gyermek ajándék, adomány

Valójában szoros kapcsolat áll fenn egy nép reménysége és a nemzedékek harmóniája között. Ezt kell most végiggondolnunk, ezt a szoros kapcsolatot. A gyermekek öröme megdobogtatja a szülők szívét és megnyitja a jövőt. A gyermekek a család és a társadalom öröme. Ők nem az újratermelő biológia problémája, nem is tekinthetők az önmegvalósítás módozatai egyikének. Még kevésbé a szülők birtokai. A gyermekek egy adomány, ajándék. Mindegyik egyedüli és megismételhetetlen; egyidejűleg összetéveszthetetlenül kapcsolódnak a gyökereikhez. Fiú vagy lánygyermeknek lenni ugyanis az Isten szándéka szerint magában hordozza egy olyan szeretetnek az emlékét és reményét, mely úgy valósította meg önmagát, hogy egy másik, eredeti és új emberi lény életét indította el. A szülők számára minden gyermek önmagában való, különböző és eltérő. Engedjetek meg nekem egy személyes családi emléket. Eszembe jut, az édesanyám mondta rólunk, amikor kérdezték tőle, mert öten voltunk testvérek: Nekem öt gyermekem van. Hogy melyik a legkedvesebb? Öt gyermekem van, mint az öt ujjam. Ha az ujjamra koppintanak, az fáj nekem. Mind az öt ujjam fáj... Mind az öt gyerek az enyém, de mindegyik más, mint az ember öt ujja. Ilyen a család! A gyermekek különbözőek, de mind a gyermekem. 

Szeretjük őket, mert a mi gyermekeink     

A gyerekünket azért szeretjük, mert a mi gyermekünk. Nem azért, mert szép, mert ilyen vagy olyan, hanem azért mert a mi gyermekünk! Nem azért, mert úgy gondolkodik mint én, vagy mert megtestesíti a vágyaimat. A gyerekünk a mi gyerekünk! Mi adtunk neki életet, tekintettel őrá, az ő javára, a család, a társadalom, az egész emberiség javára. Innét ered a fiú- vagy leánygyermek léte emberi tapasztalatának a mélysége, mely lehetővé teszi, hogy felfedezzük a szeretet leginkább ingyenes jellegét, mely soha meg nem szűnően szolgál meglepetésekkel. Ez annak a szépsége, hogy előbb szeretnek bennünket: a gyerekeket még megérkezésük előtt szeretik. Nagyon sokszor találkozom itt kismamákkal, akik nagy pocakjukat mutatják és áldást kérnek…, mert szeretik ezeket a kisbabákat, mielőtt még világra jönnének. Ez az ingyenesség, ez a szeretet, ők az előbb szeretetettek, mint az Isten szeretete, aki mindig előbb szeret minket. Még mielőtt bármi érdemlegeset is csináltak volna, beszélni vagy gondolkodni tudnának, vagy egyenesen mielőtt világra jönnének, már szeretik őket! Ahhoz, hogy gyerekeink legyenek, alapvető feltétel Isten szeretetének az ismerete, ami ennek az igazi csodának az utolsó forrása. Minden gyermek lelkébe – bármennyire is legyen sérülékeny – az Isten belehelyezi ennek a szeretetnek a pecsétjét, ami az emberi méltóságának az alapja, olyan méltóság, amit soha nem lehet szétrombolni.

Az Isten mindig előbb szeret

Manapság nehezebbnek látszik a gyerekeink jövőjét elképzelni. Az apák - erre utaltam az előző katekézisekben – egy lépést tettek hátrafelé és a gyerekek még bizonytalanabbá váltak, hogy ők előbbre lépjenek. A mennyei Atyánktól tanulhatjuk meg a nemzedékek közötti jó kapcsolatot, aki mindnyájunkat szabadon hagy, de soha nem hagy egyedül. És ha hibázunk, ő továbbra is türelemmel követ bennünket, anélkül, hogy kevésbé szeretne minket. A mennyei Atya nem lép hátrább a felénk irányuló szeretetében. Mindig előre megy, de ha nem tud előre menni, akkor vár reánk, de soha nem megy hátrafelé. Akarja, hogy a gyermekei bátrak legyenek és előre lépdeljenek. A gyerekeknek a maguk részéről nem kell félniük az új világ építésének az elkötelezettségétől: jogos a vágyuk, hogy az övék egy jobb világ legyen, amint amit kaptak! De ezt pökhendiség és beképzeltség nélkül tegyék! Fel kell ismernünk gyerekeink értékeit és a szülőknek mindig számolniuk kell ezzel.

A szülők tisztelete a jövő garanciája

A negyedik parancsolat azt kéri a gyerekektől – és mind azok vagyunk! – tiszteld atyádat és anyádat. Ez a parancsolat rögtön követi az Istenre vonatkozókat, az első hármat, mely közvetlenül magára az Istenre vonatkozik. Ugyanis van benne valami a szentből, az isteniből, ami minden más, az emberek közötti tiszteletre méltó dolog gyökerében áll. A negyedik parancsolat bibliai megfogalmazása hozzáteszi: „Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy azon a földön, amit az Úr ad majd neked”. A nemzedékek közötti erényes kötelék a jövő garanciája, továbbá garanciája egy valóban emberi jövőnek.

Gyermek nélkül a társadalom depresszió lesz

A gyerekek olyan nemzedéke, mely nem tiszteli a szülőket és nem szereti magát gyermekekkel körülvenni, ami őket mindenekelőtt tehernek véli, súlynak és kockázatnak tekinti, az egy depresszióban élő társadalom. Ez a társadalom arra rendeltetett, hogy örömtelen és sóvárgó fiatalokkal legyen tele. Gondoljunk csak Európa sok társadalmára, azok depressziós társadalmak, mert nem akarnak gyerekeket, nincsenek gyerekeik, a népesség növekedés nem éri el az egy százalékot. Miért? Mindenki gondolja meg és maga válaszoljon! Ha egy nagycsaládot úgy tekintenek, mint egy terhet, akkor az nem megy!

Felelős gyermekvállalást

A gyermekek nemzedékének felelősnek kell lennie, ahogyan azt Boldog VI. Pál pápa tanította a Humanae vitae enciklikában. Ugyanakkor a több gyermek vállalása nem lehet azonnal egy felelőtlen döntés. Továbbá, önző döntés, ha nincs gyermek. Az élet megfiatalodik és megerősödik, ha a család szaporodik. A gyerekek megtanulnak gondoskodni a családjukról, növekednek az áldozatvállalásban és az adományok megbecsülésében. A testvéri lelkület örömteli tapasztalata élteti a tiszteletet és a szülőkről való gondoskodást, akiknek kijár az elismerés. Közületek sokaknak van gyereke, és mindannyian gyermekek vagyunk. Gondoljunk mindannyian röviden a gyermekeinkre, rövid csendben.

Köszönet a gesztusért

És most gondoljunk a szüleinkre és most köszönjük meg az Istennek az élet adományát. (Csend) Az Úr áldja meg a szüleinket és a gyermekeinket!

Jézus, az örök Fiú, aki fiúvá lett az időben, segítsen bennünket, hogy megtaláljuk az útját a gyermeklét egyszerű és nagyszerű emberi tapasztalata kisugárzásának.  A nemzedékek gyarapodásában áll az Istentől eredő minden élet gazdagodásának a titka. Ezt fel kell fedezni, legyőzve az előítéleteket, meg kell élni azt hitben és teljes örömben. És mondom nektek: Amikor köztetek járok és gyermekeiket áldásra nyújtó apákat és anyákat látok, ez számomra mindig egy isteni gesztus. Köszönöm, hogy ezt teszitek!

 

(vl)             








All the contents on this site are copyrighted ©.