2015-02-05 14:31:00

Szolidaritással a pesszimizmus ellen: Ferenc pápa fogadta a görög püspököket


Bizalommal nézzenek a jövőbe, tanúskodjanak a testvériségről és a szolidaritásról egész Görögországban, így állhatnak ellen a pesszimizmus kultúrájának – buzdítja a pápa a görög püspöki konferencia tagjait, akiket csütörtökön délelőtt fogadott a Vatikánban ad limina-látogatásuk alkalmából. Beszédét írott formában adta át a főpásztoroknak.

Összefogás a válságban, a fiatalok jelentik a jövőt

Az elhúzódó gazdasági-pénzügyi válság láttán, amely súlyosan sújtja Görögországot, a pápa azt kéri a püspököktől, hogy bizalommal tekintsenek a jövőbe, és így álljanak ellen az ún. pesszimizmus kultúrájának. A kulcs a szolidaritás lelkületében rejlik, amelyről minden kereszténynek tanúskodnia kell nap, mint nap, mert ez a remény kovásza. Fontos tehát építő kapcsolatban maradni a görög hatóságokkal és a társadalom minden tagjával, hogy így kiterjesszék a szolidaritás, a párbeszéd és az együttműködés szellemét a többi európai ország felé is. Nélkülözhetetlen a testvéri közösség mind a helyi egyház növekedése, mind pedig az egész társadalom fejlődése érdekében. Megújult evangelizáló lelkesedésre buzdít a pápa, főként a fiatalok között, hiszen ők jelentik a görög nemzet jövőjét.

A bevándorlók őszinte befogadása

Ma Görögországnak sürgős szüksége van arra, hogy a különböző politikai és kulturális erők párbeszédet folytassanak egymással a közjó megőrzése érdekében. Ezért a katolikusok mutassanak példát a testvériségről a társadalomban. Őszinte befogadással forduljanak a bevándorlók felé, akik nagy számban érkeznek Görögországba a maguk eltérő kulturális és spirituális értékeivel. Fajra, nyelvre, vallási meggyőződésre való tekintet nélkül fogadják be őket. A keresztény közösségek legyenek egységesek, mindig készek a találkozásra főként a szegényekkel, hogy így a társadalmat az evangéliumi eszmény felé közelítsék. Dicséretes a görög főpásztorok lelkipásztori és karitatív tevékenysége, amelyet a legális vagy szabálytalan bevándorlók, köztük sok katolikus érdekében végeznek.

Ökumenizmus fejlődése, papi hivatások ösztönzése

Az ortodox többségű Görögországban a katolikusok a lakosság mindössze 1,2 százalékát teszik ki. A pápa arra buzdítja a görög püspöki konferencia tagjait, hogy folytassanak személyes párbeszédet ortodox testvéreikkel, így erősítsék az ökumené ügyét. Ez ugyanis elengedhetetlen az ország nyugalmas jövője és lelki gazdagsága érdekében.

Az evangelizáló küldetéshez odaadó és motivált papokra van szükség. A görög egyház szűkében van a papi hivatásoknak, a lelkipásztorok sokszor idősek, kevés eszköz áll rendelkezésükre a szolgálathoz. Ezért a pápa azt kéri a püspököktől, hogy fektessenek súlyt a hivatáspasztorációra, illetve figyeljenek a megszentelt élet intézményeire, amelynek tagjai értékesen hozzájárulhatnak az igehirdetéshez.

Világiak előtérben. Óvni a családot

A világi hívek szerepét előtérbe kell helyezni, mivel a püspökökkel és papokkal való együttműködésük elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyház szembenézzen a ma és a jövő kihívásaival. Megfelelő képzésben kell részesíteni a világiakat, növelve számukat az egyházi mozgalmakban és társulásokban. A család intézményének meggyengülése láttán az egyháznak ki kell tartani a házasságra való felkészítésben, a fiatalok keresztény nevelésében. Ne feledkezzenek meg az idősekről sem, akik sokszor egyedül maradnak, magukra hagyva, mert a kiselejtező szemlélet sajnos mindenütt terjed.

Végül a pápa örömének ad hangot a katolikus egyház jogi elismerése miatt Görögországban, és elismeréssel nyugtázza a püspökök evangelizáló munkáját a sok nehézség ellenére.

 

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.