Az evangélium nem a jólét teológiája – mondta a pápa a csütörtök reggeli szentmisén

Az egyháznak mindig szegénységben kell hirdetnie az evangéliumot. Aki pedig ezt hirdeti, annak elsődleges célja a szegények nyomorúságának enyhítése legyen, nem feledve, hogy ez a szolgálat a Szentlélek műve, nem pedig az emberi erőké. Ez volt az alapgondolata Ferenc pápa szentbeszédének, amelyet csütörtökön reggel mondott a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

Meggyógyítani. Fölemelni. Megszabadítani. Kiűzni a gonoszt. És aztán józanul beismerni: csak egy egyszerű munkás voltam Isten Országában. Ez az, amit tennie kell és mondania kell magáról Krisztus szolgálójának, amikor elmegy, hogy gyógyírt vigyen az egyház tábori kórházaiban várakozó sok sebre. Ferenc pápa visszatért csütörtöki homíliájában is a számára kedves témára, reflektálva a napi evangéliumra, amelyben Jézus magával hívja a tanítványokat a környéken tanítani, gyógyítani a betegeket és kiűzni a tisztátalan lelkeket.

Begyógyítani a szív sebeit: ez az egyház küldetése

Figyeljük meg, hogyan küldi el tanítványait a nép közé Jézus: „Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben” (Mk 6,8). Semmi fényűzés, mivel az evangéliumot szegényen kell hirdetni, az üdvösség pedig nem a jólét teológiája – hangsúlyozta a pápa. Csak és kizárólag a „jó hír”, az elnyomottak felszabadításának az örömhíre.

„Ez az egyház küldetése: az egyházé, amelyik gyógyít, ápol. Olykor úgy beszéltem az egyházról, mint egy tábori kórházról. Igaz: milyen sok a sérült, mennyi sebesült van! Mennyi embernek van szüksége arra, hogy begyógyítsák sebeit! Ez az egyház küldetése: begyógyítani a szív sebeit, kinyitni az ajtókat, megszabadítani; elmondani, hogy Isten jó, hogy Isten mindent megbocsát, hogy Isten atya, hogy Isten gyöngéd, hogy Isten mindig vár minket…”

Apostoli buzgóság, nem szervezeti elkötelezettség

Ha eltérünk ennek az üzenetnek a lényegétől, fennáll a veszély, hogy meghamisítjuk az egyház küldetését – figyelmeztetett Ferenc pápa. Ekkor ugyanis a nyomorúság különböző fajtáinak enyhítésére tett erőfeszítés mellett elsikkad az egyedüli dolog, ami számít: elvinni Krisztust a szegényeknek, a vakoknak, a bebörtönzötteknek.

„Igaz, nekünk segítenünk kell, és ebben a szervezetek támogatnak minket: ez rendben van, mivel az Úr megadja hozzá az adományokat. De amikor elfeledkezünk erről a küldetésről, elfeledkezünk a szegénységről, elfeledkezünk az apostoli buzgóságról és ezekbe az eszközökbe helyezzük bizalmunkat, akkor az egyház szép lassan átcsúszik egy nem kormányzati szervbe és egy szép szervezetté válik: hathatós lesz, de nem evangéliumi, mivel hiányzik belőle az a lélek, az a szegénység, az a gyógyító erő”.

Isten Országának a munkásai

A pápa emlékeztetett: a tanítványok boldogan térnek vissza küldetésükből és Jézus elviszi őket magával egy kicsit pihenni. Mindazonáltal nem mondja nekik: „De hát ti már nagyok vagytok, a legközelebbi alkalommal jobban szervezzétek a dolgokat…” Csak azt mondja: „Miután elvégeztétek, amit tennetek kellett, mondjátok magatoknak: ’Haszontalan szolgák vagyunk’. Ez az apostol. És mi lehetne szebb dicséret egy apostol számára? Isten Országának munkása, dolgozója volt. Ez a legnagyobb dicséret, mert Jézus igehirdetésének útján jár: elmegy gyógyítani, hirdetni ezt az örömhírt, ezt a kegyelmi évet. Hogy a nép újra rátaláljon az Atyára, hogy békét teremtsen az emberek szívében” – mondta végül csütörtök reggeli homíliájában Ferenc pápa.

 

(gá)