Ferenc pápa szerdai katekézise a családapák szerepéről

Ferenc pápa szerdán délelőtt a VI. Pál teremben tartotta meg a szokásos szerdai általános kihallgatást. Katekézisében ismét az őszi szinódusra felkészítő témával, a családdal foglalkozott.

Ma a családapák szerepéről szóló megfontolásaim második részét szeretném kifejteni – kezdte beszédét  a pápa. Az elmúlt alkalommal a „távollevő” apák veszélyéről szóltam, ma inkább pozitív szempontból szeretnék rátekinteni. Szent József is megkísértetett, hogy elhagyja Máriát, amikor felfedezte, hogy ő gyermeket vár; de az Úr angyala közbelépett, feltárta az Isten szándékát és az ő apai küldetését. József, az igaz ember „magához vette az ő jegyesét” (Mt 1,24) és a názáreti család apja lett.

Minden családnak szüksége van apára! Ma az ő szerepének az értékére figyelünk és néhány olyan kifejezésből szeretnék kiindulni, melyet a Példabeszédek könyvében találunk, amely szavakkal az atya fordul saját fia felé, amikor így szól: „Fiam, ha bölcs a szíved, akkor szívemből örülök, és ujjong a bensőm, ha azt mondja az ajkad, ami helyes” Péld 23,15-16). Nem lehet jobban kifejezni az apa büszkeségét és meghatódottságát, mely elismeri, hogy átadta a fiának mindazt, ami fontos az életben, vagyis a bölcs szívet. Nem azt mondja ez az apa: „Büszke vagyok rád, mert pont olyan vagy mint én, mert azokat ismétled, amiket én mondtam és cselekedtem”. Nem, nem ezt mondja, hanem ennél valami sokkal fontosabbat, amit így lehetne elmagyarázni: „Boldog vagyok, mind ahányszor látom, hogy bölcsen jársz el, és meghatódom ahányszor hallom, hogy egyenesen beszélsz. Ez az, amit rád akartam hagyni, hogy a tiéd legyen: a benső alkatodat, hogy bölcsen és egyenesen érezz, cselekedj és ítélj. És hogy te ilyen lehessél, tanítottam meg neked azt, amit nem tudtál és kijavítottam a tévedéseidet, amiket nem láttál. Mély és egyszerre diszkrét szeretetet mutattam feléd, amit talán nem éreztél egészen, amikor fiatal voltál. Szigort és határozottságot tanúsítottam, amit talán nem értettél, csak cinkosságot és védelmet akartál volna. Nekem magamat kellett először próbára tenni a szív bölcsességéből és őrködni az érzékenység és sértődöttség túlzásai fölött, hogy elhordozzam az elkerülhetetlen meg nem értés súlyát és  hogy megfelelő szavakat találjak ahhoz, hogy megértessem magam. És most – folytatja az apa – amikor azt látom, hogy megpróbálsz ugyanilyen lenni a fiaiddal és mindenkivel, ez meghat engem. Boldog vagyok, hogy a te apád vagyok. Ezt mondja egy bölcs, egy érett apa.

Egy apa jól tudja, mibe kerül ennek az örökségnek az átadása: mennyi közelség, mennyi finomság és mennyi határozottság kell hozzá! Mégis, mennyi vigasz, mennyi viszonzás jár érte, amikor a gyerekek tisztelik ezt az örökséget. Olyan öröm, mely ellensúlyoz minden fáradságot, mely felülmúl minden értetlenkedést és begyógyít minden sebet.

Ami legelőször kell, tehát ez: az apa legyen jelen a családjában! Legyen közel a feleségéhez, hogy megosszon vele mindent, örömet és fájdalmat, fáradságot és reményt! És legyen közel a gyerekekhez a növekedésükben: amikor játszanak, amikor elköteleződnek, amikor könnyelműek, amikor szoronganak, amikor megnyilatkoznak, amikor hallgatásba burkolóznak, amikor merészek és amikor félnek, amikor elvétik a lépést és amikor visszatalálnak az útra. Az apa tehát mindig jelen van. Jelen van, de ez nem azt jelenti, hogy ellenőriz, nem! Mert az apák túlzott kontrollja megsemmisíti a gyerekeket, nem hagyja őket növekedni.     

Az evangélium a mennyei Atya példamutatásáról beszél. Egyedül őt lehet, ahogy Jézus mondja, valóban „jó atyának” hívni (v.ö. Mk 10.18). Mindenki ismeri a „tékozló fiúról”, jobban mondva az „irgalmas atyáról” szóló rendkívüli példabeszédet Lukács evangéliumából (Lk 15,11-32). Mekkora méltóság és mekkora gyengédség a várakozásban, ahogy az atya az ajtóban áll, hogy várja a fia visszajöttét! Türelmesnek kell lenni az apáknak! Sokszor nincs mást tenni, mint várakozni, imádkozni és türelmesen várni, finoman, nagylelkűen és irgalommal.

Egy jó apa tud várakozni és tud megbocsátani, szíve mélyéből. Biztos, képes eltökélten helyreigazítani is: nem erőtlen, nem engedékeny, nem érzelgős.  Egy apa, aki képes  helyreigazítani lealacsonyítás nélkül, ugyanaz, mint aki képes megvédeni, anélkül hogy kímélné magát.

Egyszer egy esküvő alkalmával hallottam egy apától: „Néha el kell fenekelnem a gyerekeket, de soha nem az arcukat, nehogy megalázzam őket. Milyen szép! Van érzéke a méltósághoz! Fegyelmezni kell, jogosan teszi ezt és aztán megy tovább.

Ha tehát van valaki, aki a mélységéig menően el tudja magyarázni a Jézus tanította Miatyánk imádságot, akkor valóban az, aki első személyben éli az apaságot. Kegyelem nélkül, ami a mennyei Atyától jön, az apák elvesztik a bátorságukat és elmenekülnek. De a gyereknek szükségük van az apára, aki várja őket, amikor hazatérnek eltévelyedéseikből. Megtesznek mindent, hogy ne fogadják, hogy ne is lássák őket, de szükségük van rájuk. A meg nem találás sebet ejt rajtuk, ami aztán nehezen gyógyítható.

Az egyház, a mi anyánk elkötelezte magát abban, hogy minden erejével fenntartsa a családapák jó és nagylelkű szerepét, mert ők az új nemzedékek számára mással nem helyettesíthető őrei és közvetítői a jóságba és igazságosságba, az Isten védelmébe vetett hitnek, miként Szent József.

Felhívás Ukrajnáért

A katekézis végén Ferenc pápa felhívást intézett a szeretett ukrán nép érdekében . „Sajnos, a helyzet rosszabbodik és egyre súlyosabbá válik a szemben álló felek között. Imádkozzunk mindenekelőtt az áldozatokért, főként a polgári lakosságért, családjaikért és kérjük az Urat, hogy szűnjék meg minél előbb ez a szörnyűséges testvérgyilkos erőszak. Ismét megújítom szívből jövő felhívásomat, hogy tegyenek meg minden erőfeszítést – nemzetközi szinten is – a párbeszéd újrakezdéséért - mely az egyetlen lehetséges út -, hogy béke és egyetértés legyen azon a véráztatta földön.

(vl)