2015-02-02 15:30:00

A Kultúra Pápai Tanácsának plenáris ülése a nők témájáról


Február 2-án délelőtt mutatták be a Vatikáni Sajtóteremben a február 4-7. között sorra kerülő tanácskozás témáját és programját. Az ülést egy római színházban nyitják meg és a résztvevőket fogadja majd Ferenc pápa is. Felszólalt Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke, Anna Maria Tarantola, a RAI olasz köztelevízió elnöke, Monica Maggioini, a Rai News 24 elnöke és Consuelo Corradi szociológia professzor, a római LUMSA Egyetem kutatási és nemzetközi ügyek pro-rektora, valamint Nancy Brilli olasz színésznő.

A nők állnak a vatikáni tanácskozás középpontjában

A plenáris ülésen négy témával foglalkoznak: „Egyenlőség és eltérés között, az egyensúly keresése”, „A termékenység mint jelképes kód”, „A női test a kultúra és a biológia között”, „Nők és a vallás: menekülés vagy az egyház életében való részvétel új formái?”. A tanácskozás zárt ajtók mögött zajlik a Kultúra Pápai Tanácsának 31 tagja és 35 konzultor részvételével.

Állandó női testületet hoznak létre a Kultúra Pápai Tanácsán belül

Ravasi bíboros a sajtóbemutatón bejelentette, hogy létrehoznak a Kultúra Pápai Tanácsán belül egy állandó női testületet a nők szerepének növelésére. Egyelőre folyamatban van összeállítása. Tagjai lesznek a már jelenleg is a vatikáni dikasztériummal dolgozó nők, továbbá javaslatokat vár más tagokra vonatkozóan. A Tanácson belül már működnek állandó testületek, mint a Hit és művészet, Hit és tudomány, Népek udvara, amelyek tudományos, magasan képzett csoportok. Ezek alapján tervezik a női testületet is létrehozni, hogy jobban bemutassák a valóságot női szemszögből, a nők nézőpontját. Korlátozott számú, különböző kompetenciákkal rendelkező tagokkal működik majd a testület, amely elsősorban olaszokból áll, de külföldiek is jelen lesznek benne.

 

(sv)

 








All the contents on this site are copyrighted ©.